Olvasási idő 3 perc

hajó, horgászok, barátok

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

“Idevigyázz gyerek! – mondta Gyula bácsi, a pincészet portása aki a kis kuckójában őrködött a nagykapu bejáratánál, hogy illetéktelen ki és bejárkálók ne zavarják a gesztenyefákkal teli udvar rendjét. Odaszaladtam, mert tudtam, hogy ilyenkor fontos felvilágosítást kapok tőle a pecázás rejtett titkairól. Mert Gyula bácsi amikor nem portáskodott, a badacsonyi nádas előtt ült rendületlenül a csónakjában és leste a felfekvős úszó ringatózását. Az iskolából jövet hátitáskámat le sem vetve álltam a fülke kis ablaka előtt ő egy horgott fogott a kezében, meg damilt – Na, most megtanítlak horgot kötni! – mondta. Régi vágyam volt, hogy ne a Part gyerekeket kelljen megkérnem, ha új horgot kellet könöm, mert a kövek közé beakadtat nem tudtam kiszedni a vékony zsinór elszakadt.

Fotó: Durst György

A Part gyerekekkel jóban voltunk, nyáron pecáztunk, a vasúti töltés oldalában legeltettük a tehenet, mert ez is feladatunk volt, amit az őrház és a sorompó gazdája kirótt ránk. A vasút mellett egy focipályát is csináltunk, persze nem volt az fűtött, öltözője az égre nyilt, de két öt méteres kaput eszkábáltunk fadorongokból ott fociztunk, míg a tehénke lehelt. Télen a Papréten korcsolyáztunk, felcsavarozható korink volt, ami alaposan meggyötörte a bakancs talpát, kaptam is Anyám-tól, nem győzök cipőt venni neked, – mérgelődött. Jóska, Elvira, Imre, Jancsi és Andris, öten voltak testvérek a Part gyerekek, kijött belőle velem együtt két focicsapat. Igaz, Elvira ritkán vett részt benne, Jóska, a legnagyobb meg már dolgozott a tapolcai vasútnál.

Volt nekünk is egy csónakunk és stégünk, mert pontyot igazából a nádas előtt lehetett fogni a beetetett helyen, a keszegek és sügérek mellett az volt az igazi hal. Néha kijártunk a móló védgátja végére, ha keleti hullámok érkeztek, akkor megmozdultak a kősüllők is, fogast ritkán tudtam fogni. Ahhoz már komolyabb szerelés kellett, meg drótelőke, mert elharapta a zsinórt. Bambusz botom volt, meg egy nádszálból készült kisebb, azzal lehetett piros szárnyú keszegeket, naphalat fogni. A badacsonyi móló tövében, a strand szélén akkortájt épült a Tátika mulató, ahol később a Mini együttes játszott nyaranta. Török Ádám, Czipó Tibor, Závodi Jancsi, a dobos nevére nem emlékszem. Belépőt szedtek az őrök, néha sikerült belógni. Még megvolt a bejáratával szemben, kissé távolabb a Gomba nevű bazaltból épült bolt, ahol sört is lehetett kapni, a zene kihallatszott, leültünk a sétány melletti kövekre és onnan hallgattuk a zenét.

A móló végén a pirosra festett szélkosarat később felváltotta egy viharágyú, annak tövébe letelepedve néha hajnalig próbálkoztam éjszakai horgászattal, jöttek az angolnák, néha egy kisebb harcsa is akadt. A jelző lámpa villogott, s nagy csendben néha felbukkant egy vitorláshajó, fehér vászna visszaverte a fényeket. A fejem fölött árva szunyogfelhő zizegett, a móló fáin megszólaltak a korai madarak, csalogányok. Nappal nem volt érdemes ott horgászni, a hajók jártak-keltek, hozták a túristákat a ligetben felállított sátrak teraszán zajlott az élet, cigányzenészek húzták némi baksisért a zenét. Az állomás mellől dzsipekkel lehetett felmenni a Kisfaludy házhoz, teraszáról szép kilátás nyílt a szemközti, fonyódi hegy kettős halmára. Néha Anyámmal a Csongor motorossal átmentünk Fonyódra bevásárolni, épült egy emeletes árúház, ruhát, cipőt venni. Keszthelyre vizibusszal jártunk, Tapolcára vonattal. Ezek a napok mindíg ünnepnek számítottak, fagyit is kaptam.

A Csongor hajó párja a Tünde motoros volt, de az ritkán járt a Badacsonyban, Révfülöp és Boglár között vitte az utasokat. Néha felbukkant a Helka és a Kelén is a kikötőben, később a nagy utasforgalom miatt egy katamaránnak nevezett nagyobb hajó is rendszeresen közlekedett a két part között. A hangosbemondón beszólt a kapitány, kérte az utasokat, hogy ne álljanak a hajó egyoldalára kiszálláskor, mert felborulhat. A Helka szárazföldön végezte, Balatonfüreden láttam partra vetve, étteremként. Elment a gőzhajó, vitte a magyar Jethro Tull-t, én is messze kerültem, elvitorláztam.