TOLNAI OTTÓ EMLÉKÉRE

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Az N340-es út Tarifa és Cadiz közötti szakaszán nyílik egy út balra, ami Boloniába vezet. A kanyargós emelkedő melleti völgyekben harsogó zöldben rőt színű tehenek és bikák legelésznek, egy-egy fürdőkád fehérlik csak, ahhoz járulnak a csordanépek, ha szomjasak. Az út legmagasabb pontján, ahol néhány lakóautós is meg szokott pihenni, áll egy venta, magyarul fogadó, ahol enni és inni lehet, teraszáról az öbölben meghúzódó falucskára látni, távolban az Atlas hegyei magasodnak, az már egy másik kontinens. A tenger felől hűsító szél enyhíti a levegőt, a part melletti mezőn remegő napfényben legelnek a vöröses színű, retinto tehenek. Vajon azért ilyen a színük, mert a széltől sós füvet, cserjéket eszik? – akár a rózsaszín flamingók, azok is a tenger vizétől színesednek. – akár a rózsaszín flamingók, azok is a tenger vizétől színesednek. A késő délutáni fényben a szarvuk között lemenni készülő nap látványa jutattja eszembe Odüssszeusz kalandjai közül azt, amikor az éhes hajósok nem törődve az intéssel, leölnek közülük néhányat étvágyuk enyhítésére. Akár itt is járhatott a leleményes és mindenre kíváncsi hajós az embereivel, bár az eposz a szicíliai partok közelébe teszi. Gyerekkorom egyik kedvenc diafilm meséje volt, a történetek képei, Szkülla és Kharübdisz, Küklopsz, az egyszemű óriás, a szirének énekét hallgató, árbóchoz kötözött főhős képei felrémlenek bennem.