Olvasási idő 6 perc

történetek a kékacélból 4.

A szakzsargon hangulat-jelentésnek nevezte a rövid beszélgetéseken szerzett infromációkat. Ő maga sem gondolta másnak, mint sima ellenszolgáltatásnak a ballonkabátossal történt megállapodás értelmében. A ballonkabátot idővel felváltotta a rövid bőrkabát, a fiatalabbak farmeröltönyben jelentek meg a pultnál, és speciális fröccsükkel a kezükben figyelve az embereket, a bejárat közeli asztaloknál ülve lassan fogyasztottak. Egy idő után már minden betérő vendég tudta, hogy azok az alakok kik is lehetnek, már nem volt érdekes, mit gondolnak, miket jelentenek. Volt még egy utolsó fehér terrorozás, de az elvtársak közül néhányan jól helyezkedve, jövőjükre gondolva, hamar megmagyarázták a közfelháborodást kiváltó, alig burkolt fenyegetőzést, s így helyet kaptak a rendszerváltozást előkészítő tárgyalásokon.

Az éjszaka zajának forrása, a csőgyárban három műszakban dolgozó hatalmas légkalapács, ami megremegtette a közeli lakótelepi lakások csukott ablakait ,elhallgatott. A futódaruk lassan mind megálltak, az éjszakai varázsos fényei kihaltak, a gyár hosszan elnyúló, sok utcás területén néhány csarnokba új élet költözött. A gyár bejáratát már nem kellett titokban fényképezni, mint korábban, amikor a bejárat előtt kószáló gyanús alakokat elzavarták. A főbejárat imponzás látványt nyújtott, szovjet mintát követett, sztálin barokknak hívták, pedig a berlini Brandenburg-i kapuhoz hasonlított. A zsíroskenyeres szobor is eltűnt, a daruskocsi leemelte a talapzatról, azóta hasonló szobrokkal együtt a Balaton felé tartó utat figyeli.

Később a kapuhoz vezető utca házait elbontották, eltűnt a kávézó és eltűnt a sarki kisbolt, és eltűnt a fekete cimkés cseresznyepálinka. A taxiállomást áthelyezték a harmadik nevet viselő tér tulsó oldalára, a gyorsvasútról leszállók már nem a kapu felé fordultak, az új munkahelyekre új arcok érkeztek. A munkásosztály kimúlásának utolsó lökést adó események a jelenben zajlanak, a távol-keletről idecsábított, megvett munkaerő nem fog sztrájkolni érdekei védelmében, legfeljebb tovább áll, mint ahogy azt a magyar munkavállalók teszik, nyugat felé. A “Kékacél” is bezárt, a mogorva csaposra nem volt már szüksége az új ballonkabátosoknak, szerepükett átvette a mindent látó nagytestvér, amit az emberek a zsebükben hordanak.

A panelből elköltöztek a gyerekek, egyik szakápolóként férjhez ment egy osztrák orvohoz, együtt dolgoznak egy magánkórházban közel a határhoz, a fiú erdészként a zalai erdőket vigyázva kergeti a fatolvajokat. Ketten maradtak. Zsóka gyakran látogatja őket és arra bíztogatja a férfit, hogy költözzenek közelebb a határhoz, legyenek közelebb a gyerekekhez. A téren felállított kő sakktáblák partijai közben -egy vesztes parti után,- gyakran hangoztatja egy: na ez volt az utolsó, megyek nyugatra! Még előveszi a botokat és leül a Francia-öbölbe pecázni, de térképen, kései szenvedélyének hódolva már keresi az új helyet a Szajki tavaknál, és éjszakánként arról álmodik, hogy az új, szoborba merevedett alakok kezébe ő tesz egy szelet zsíros kenyeret.

A Történetek a Kékacélból korábbi fejezetei:

1.) https://vulkanfolyoirat.hu/durst-gyorgy-tortenetek-a…/

2.) https://vulkanfolyoirat.hu/durst-gyorgy-tortenetek-a…/

3.) https://vulkanfolyoirat.hu/durst-gyorgy-tortenetek-a…/