♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Vagy húsz éve jártam Pompei romvárosában, ahol hirtelen megállt az idő. A Vezúv vulkáni hamuja beborította a városkát, megölte és konzerválta a jövő számára. Kezembe vettem egy kicsike kövecskét – lapillitet –, meglepően könnyű volt. A kutatások szerint a városkára hulló mintegy 7-8 méternyi vastag réteg mindent és mindenkit eltemetett. A padlót és a falakat díszitő mozaikok freskók egy része megolvadt, az eltorzult arcok és alakok látványa Fellini “Róma” című filmjének egyik jelenetét idézik – a metró építése közben feltárt ókori villa falain a beáramló levegő hatására eltűnnek a csodálatos képek. Az emberi beavatkozás – eufemisztikusan fejlődésnek nevezik – hatására eltűnik a kulturális örökség, a “leigázzuk a természetet” jelmondat örve alatt folyó rombolás a föld legkártékonyabb élőlénye létét fenyegeti, az emberét.