Olvasási idő 7 perc

varázsszem

Az éjjeli szekrényen álló rádió zölden vibráló szemét hívták így, ezt néztem hátha megkapom azt a peremfutós orsót, amire már nagyon vágytam. A hatvanas évek elején jártunk, az akkori divat szerint felnyírt hajú kisfiúként – mondhatni – nem voltak nagy vágyaim. Ez a peremfutós orsó utáni vágy is csak akkor támadt fel bennem, amikor a badacsonyi móló végén ülve sötétedéskor beindultak az angolnák és a síkos, újságpapír nélkül megfoghatatlan kígyószerű halat partra vonszolva, a kézzel lefejtett damilt összekeverve a gubancot bontogattam.

A mellettem nem messze ülő, peremfutós orsóval felszerelt acélbotos pecásnak nem voltak ilyen gondjai, igaz, ő is levágta a tekergő halat előkével, horoggal együtt. Az az orsó annyira kellett, hogy amikor boltba küldtek, elsinkófáltam a visszajáró pénz egy részét, gyüjtögettem, a húsvéti locsolás körútján megszerzett kétforintosokat elraktam egy kis dobozkába, s szégyen ugyan, de az akkoriban nálunk lakó nagyapám, aki snapszerezni tanított, dugi dohánypénzét is megdézsmáltam. Lassan összejött az a hatvan forint, és megvehettem a bazársori boltban azt a bizonyos horgász cuccot, amivel a halfogás iránti vágyamat kielégíthetettem. A piros, kővágóőrsi kövekből rakott hullámfogó gát végén vártam a délkeleti szelet, ami a süllőket hozta, az éjszakába nyúló pecázásokon az angolnát és a nádfal előtti stégen a pontyokat.

A varázsszem átrepített egy másik világba, zölden vibráló fényébe belefeledkezve a “Dzsungel könyve” Bagirája járt az eszembe, ahogy vigyázott Ká-val az óriáskígyóval a fiúra, Mauglira. Vele voltam, ágról-ágra himbálózva lestem a farkaskölyköket, akikkel együtt nevelkedett. Bagira szeme fénylett fel a sötétben, amíg Apám vonalkáit kerestem, amikkel bejelölte, hogy a Szabad Európa melyik rövidhullámon jöhet be, sisteregve, hullámozva az esti műsor, ami egy rést hagyott a kádári propagandán túl a szabad világ felé. A délutáni forgószínpadot is szerettem, meg persze később Cseke László műsorát, a tinédzser partit. Micsoda idők voltak ezek, amikor Apámmal közös titkunk volt Anyám előtt, ám ő is tudta, hogy az apáknak közös titkuk kell lenni a fiúkkal, s talán bánta, de sohasem mutatta felém, hogy nincs lánytestvérem, akivel neki lehetett volna közös titka.

Ülök a könyvespolc mellett, telefonon hallgatom a Tilos rádiót, barátaimat, néha megszakad, átváltok egy másik applikációra, ott egy darabig hallom a hangjukat, azután mintha elvágták volna, elhallgat. Eszembe jut a varázsszemes rádió az éjjeliszekrényen, az is néha hallgathatatlanná vált, – zavarják az adást, súgta ilyenkor Apám. Vajon meddig lesz hallható? – kérdem magamtól, barátaim véleményét hallva a magyar, vagy világ híreit kommnetáló megjegyzéseit. Mintha nem tudnák, hogy bármikor lekapcsolhat minden más véleménynek hangot adó hírforrást a jelenlegi hatalom. Olvasom, hogy a Szabad Európa hírcsatorna támogatását is megszüntette a sárga kacsa seggére hajazó bohóc, akit mégis csak megválasztott vezérnek az amerika (USA) szavazópolgárok fele. Nagy barátjaként akar hozzá idomulni mostanság a ma reggeli hírek szerint o.v. az egykoron szép reményekkel kecsegtető ifjú demokrata, aki sem nem ifjú, demokrata meg akkor sem volt, amikor azt hirdette magáról. Chippola a nagy mágus, akiről időben kiderül, hogy csak egyszerű szemfényvesztő.