Olvasási idő 10 perc

leletek

DURST GYÖRGY | NAPLÓ

1.Bakelit
A Ganz-Mávag művelődési közpeont kultúr termében láttam a Syrius együttest valamikor a hetvenes évek elején. Baronits, Pataki, Tátrai, Ráduly és persze Orszácky Jacki, abban a nagyteremben léptek fel, “Az ördög állarcosbálja” lemezt hallgattuk élőben, megvan ma is az Ausztráliában megjelent album. Nagy csapat volt, később láttam őket még valami dunai hajón, talán a Táncsics gőzösön.
https://www.youtube.com/watch?v=OO-GdOXPHos

Onnan jött az ötlet jópár évvel később, hogy egy, a Dunán mozgó hajón szervezzem meg a Balázs Béla Stúdió első ülését. a keddi, Pasaréti úti találkozók nyitányaként. Hol a Magyar Narancs újsággal, hol a Tilos Rádióval közösen, ami akkor nagyon tilos volt, egy hátizsákban elfért az adó Artner Iván hátizsákjában, a bemérő kocsik a rakparton követték a hajót. Egyik alkalommal Galántai György készített egy felvételt.
https://www.facebook.com/bojar.ivan.andras/posts/pfbid0Wt3M5PwpjFFshRKP7XDAbhYWHrey87yzXYMUksedXcwamE9hRuDGUFypMzBrJisPl

Később a pincében nyílt a Fekete Lyuk nevű underground klub. A Pap Tamás vezette klubban Erdély Miklós és Maurer Dóra közreműködésével a Kreativitás-vizualitás gyakorlatok résztvevőinek adot helyet, de ott volt Molnár Gergely bevezetőivel az a filmklub, ahová akkoriban elmenni szinte kötelező volt. Ebben a teremben zajlott a lottó értékelés is, a sorba rakott asztalok előtt ültek azok a szerencsések, akik némi fizetség ellenében, egy sablon segítségével ellenőrízték a beérkezett szelvényeket. A terem egyik végében ült a komor tekintetű felügyelő, akihez kérdésekkel lehetett fordulni ha valaki bizonytalan lett volna, helyesen értelmezte-e a feladatot.
2. Dokumentum
“Édesapámnak volt 18 hold földje, gazdasága. Öten voltunk testvérek, 18 éves koromig Édesapám mellett dolgoztam, közben elvégeztem a négy középiskolámat Tokajban. A nehéz gazdasági viszonyok jöttek, láttam azt, hogy az egzinteciám nincsen biztosítva, 1936-évben szőlészeti és borászati szakiskolába mentem. Tanulmányaimat Sopronban, Egerben és Budafokon végeztem 1939-ben. Szakiskola elvégzése után mint segédpincemester tovább dolgoztam az állami pincegazdaságnál amiről szolgálati bizonyítványom tanúskodik. 1940 februárjában bevonultam katonai szolgálatra Egerbe. Kettőéves tényleges szolgálat után kivittek Oroszországba. Megszálló csapatoknál egy éves szolgálat után leváltották az ezredet, így haza kerültem szüleimhez, akik távollétem alatt társas alapon Bihar megyében egyik sógorral vettek egy malom üzemet. Tekintettel a felszabadító orosz hadseregre és az új helyzet alakulására ott maradtam szüleim mellett mint malom munkás, ez nem volt szakmám. Közben 1944 évben többször behívtak katonai átképzésre, de a behívóm már nem érkezett meg, mert az orosz hadsereg Nagyváradnál előre tört és így hamar megszállás alá kerültünk. A megszállással kapcsolatban voltak veszteségeink aminek az lett a következménye, hogy az adósságainkat nem tudtuk pontosan fizetni, erre a régi tulajdonos perrel támadott. A bíróság ítélete alapján három részre szakadt a malom. Egyébként a bonyodalmas pert nem fejezték be, hanem az államosítás pontot tett a végére. Visszatérve Édesapám a részét kiadta bérletbe. Én tovább dolgoztam mint malom munkás 1947-ig, amikor öcsémmel, aki molnár segéd, egy kisebb malom üzemet béreltünk, két kisegítő munkást alkalmaztunk. A hajtóerő petróleummal ment, az átvétel után kettő hónappal zárolták a petróleumot. Üzemanyag nem volt. A szerződés kötött bennünket, adósságaink voltak, nem tudtunk mást tenni, vettünk üzemanyagot lisztért. A vége az lett, hogy elfogtak és letatóztattak mindkettőnket. Én összesen, a vizsgálati fogsággal együtt 10 hónapig voltam lecsukva.“
Részlet Apám kézzel írt önéletrajzából. 1951.
3. Film
Amikor Gyula bácsi, a gépész nyugdíjba ment a Báthori utcai irodaház kisvetítőjének gépházából, a raktárból előkerült néhány film, amit az ügyeletes cenzorok el kívántak zárni a nézők elől. Az utódjaként alkalmazott fiatalember szólt egy alkalommal, hogy van itt néhány tekercs, amivel ő nem tud mit kezdeni.
Közöttük volt a “Kentaur” című film is, az akkor már külföldre kényszerített Szentjóby Tamás és Gulyás János munkája. A film 1974 – 85 között volt elzárva.
A már említett lottószám ellenőrzés alkalmával készült egy jelenet. A nagy terem közepén egy szemüveges, idős hölgy odafordul a mellette ülőhöz és az alábbi párbeszéd hangzik el közöttük:
Mit gondolsz? – a létért való küzdelem formái azért elavultak, mert nem tudjuk egymást meggyőzni arról, hogy az egyetlen dolog a változás?
Dehogy is, csak egy kicsit türelmetlenek vagyunk.
Mond ki, ami a szívedet nyomja.
A szétzúzott életet zúzni szét!
Jó, még!
A szolgák szabadon választják meg uraikat!
Jó még!
A művészet merő kompromisszum!
Jó, még!
Ez nem eufória a boldogtalanságban.
Kérdezd meg a főnököt.
A hölgy feláll, elcsoszog a főnökig és megkérdezi
Tessék mondani, ez eufória?
Főnök rápillant a papirra és válaszol
Igen.

 

írásaim

irodalom/napló

Durst György: BADACSONY,BAZALTORGONA, BOROK

Durst György: JÉGBOR

Durst György: HAJÓ, HORGÁSZOK, BARÁTOK

Durst György: HÉTVÉGI MOZAIKOK

Durst György: MOZAIKOK NO2.

Durst György: ENTRE DOS AQUAS*

Durst György: MACSKA ÉS MACINTOSCH

Durst György: AZ OLASZ GÉPSOR

Durst György: ÁLOM

Durst György: ÜZENET

Durst György: MENEKÜLŐ TÖRTÉNETEK

Durst György: MOZIMESÉK

Durst György: OTTHON /ITTHON

Durst György: JÓ BOR

Durst György: TÖRTÉNETEK A KÉKACÉLBÓL

Durst György: TÖRTÉNETEK A KÉKACÉLBÓL 2.

Durst György: TÖRTÉNETEK A KÉKACÉLBÓL 3.

Durst György: PINCE TÖRTÉNETEK I

Durst György: PINCE TÖRTÉNETEK II

Durst György: PINCE TÖRTÉNETEK III

Durst György: TENGER, FÁK, VÍZ, EMBER

Durst György: TAVASZ

Durst György: JEREZI ANZIX

Durst György: REJTŐZKÖDŐ GYEREKKOROM

Durst György: REJTŐZKÖDŐ GYEREKKOROM II.

Durst György: REJTŐZKÖDŐ GYEREKKOROM III.

Durst György: SÁRGABORSÓ FŐZELÉK, FELTÉTLENÜL

Durst György: “SEJ AZ ARANYHÍD VENDÉGLŐ AJTAJA KITÁRVA!”

Durst György: NEHOGY NŐI KEZEKBE KERÜLJ!

Durst György: A FELEJTÉS RÉTEGEI

Durst György: MIELŐTT MÉG ELFELEJTEM

Durst György: ÚTKÖZBEN 1.

Durst György: ÚTKÖZBEN 2.

Durst György: ÚTKÖZBEN 3.

Durst György: TENGERPARTI TÖRTÉNETEK

Durst György: TENGERPARTÍ TÖRTÉNETEK 2. 

Durst György: TENGERPARTI TÖRTÉNETEK 3.

Durst György: LELETEK

Durst György: ELSZÁLLTAK A RÓZSASZÍN FLAMINGÓK

Durst György: BOLOND, BOLOND ÁPRILIS

Durst György: MÁJUSI NAPOK

Durst György: A HATODIK HÓNAP

irodalom/tárca

Durst György: AZ UTOLSÓ HATLAPÚ

Durst György: VARÁZSSZEM

irodalom/novella

Durst György: TÖRTÉNETEK A KÉKACÉLBÓL 4

Durst György: AZ ÚTKOPRÓ

Durst György: AMIKOR PITYMALIK

szerk

Durst György: LEVÉL EGY ÁLOMRÓL

irodalom/portré

Durst György: EMLÉKEZNI TILOS

film/kultúra

Durst György: ILLEGALITÁSBAN