Az angolnak, aki a ház tulajdonosa és bérbeadója, több háza is volt a faluban, nagyjából egyforma ellátottsággal és komforttal. Az egyik feljebb, a vár felé, ahonnan a tengerre nyílt kilátás, egy a keleti völgyek felé és az, amit végül ki-bérelt, a nyugati hegy felé, aminek oldalában a kőház állt. A megfigyelő a vár közelében lévőt is megnézte a temető mellett, de ez csak a figyelem elterelésére szolgált, a megfigyelendő személy címének ismeretében már döntött. A három ház kezelője, gondnoka, takarítója, egy német nő, aki már a Franco korban is itt élt, egy spanyol falangista tiszthez ment feleségül. Ebben a tengerhez közeli kisvárosban telepedtek le férje korai haláláig, aki alíg élte túl kedvenc tábornokát. Némi barátság féle kötötte őket össze, bár politikai nézetei nem mindíg egyeztek. Amikor a Franco kor véget ért, ismét több angol tért vissza a háború alatt elhagyott birtokra. Ekkor került kapcsolatba az angollal, aki házakat vásárolt és gondnokot keresett. Az angol, aki családfáját a trafalgari csata idejére visssza tudta keresni, befektetőként több híres régi borászatban szerzett érdekeltséget – pl. az édes Canasta sherryével büszkélkedő az ezernyolcszázas évek végén alapított Williams & Humbert pincészetben is. A városban a Dyonüssos templommal szemben vásárolt palotát, a fehér falú hegyi falvakban lévő ingatlanjai kiadásából fedezte költségeit. Egy baleset következtében tolószékbe kényszerült, de néha felbukkant a palota földszintjén működő bár rendezvényein, ahol flamenco esteknek és, alkalmazkodva a fiatalabb pénzes turísták igényeihez, jazz-és latin zenei koncerteknek biztosított helyet. A felső körökhöz tartozott, a város vezetése is tiszteletben tartotta, a palota felújításával tette magát megbecsültté. A híres Pasos Semana Santa felvonulásait előkelő páholyból nézte, alkalmazottait jól megfizette, ügyvédje érinthetetlenséget biztosított számára, irígyei a háta mögött felemlegettek bizonyos telek spekulációkat és homályos kapcsolatot a drog kereskedelemmel.

María és Juan a hét végi piacon kínálta a mézet, lekvárokat és a sajtot, kecske-tejet, mikor mit tudtak előteremteni, a sziklás kert kevés termőföldje a zöld-ségeknek csak kitartó öntözés után adta meg magát. A kút, amelyből szivattyú-val nyerték a vizet, nyáron kevés és mélyen lévő vízszintje miatt kiszáradással fenyegetett, a lejebb lévő forrás egyre vékonyabban csordogált. Az egész tarto-mány területét aszály fenyegette, a víztározók félig teltek meg a csapadék hiánya miatt. María áldott állapota miatt nehezen mozgott és a hagyományos kerti termények piaci árusításában is egyre kevesbbet tudott segíteni. Néha elnézték a kertjükhöz közeli mezőn lepkére vadászó különc figurát, aki láthatóan megörült egy-egy ritka fogásnak és arra gondoltak, hogy a méhek meddig tudnak még a szárazság ellenére gyüjtögetni. Juan más bevételi források lehetőségein elgondolkozva a valdevaqueroszi parkolójának őrét is megkérdezte, majd találkozott Hermannal, aki valami segítséget ígért ugyan neki, de bizonytalan válaszait hallva Juanban kevés volt a remény. Hermann tanácsára elhelyezett egy-egy rövid bemutatkozó levelet a parkoló postaládáiban, hátha valakinek szüksége lenne segítségre. Így került a közvetítőébe is, aki az angol pénzügyeit intéző ügyvédet értesítette, hogy a Tarifához közeli faluban él egy, tiszta multúnak tűnő férfi, aki alkalmi munkát keres.

Keveset beszélnek arról, hogy a jellemzően dél felől érkező menekülők helyzete mellett – ami persze nehéz feladat elé állítja a helyi hatóságokat, az északi irányból érkezők is megoldandó gondot okoznak, ráadásul érvényes iratokkal, állampolgársággal bírnak. Három rétege van az ide érkezőknek, a gazdag yuppik, akik házat vesznek, a kispolgárok, akik két-három hétre bérelnek tengerparti úszómedencés, lakóparknak becézett panellakásokat, és a jóval drágább északi élet elől tudatosan menekülő lakóautós északi kisnyugdíjasok, vagy a sportolni, szörfözni vágyó kispénzű, távmunkából élő fiatalok. Ellátásuk, igazi kihívás,

esznek, isznak, szemetelnek, betegek lesznek, és a strandokon felügyeletet kell biztosítani, amíg a délről érkezők többsége hamar tovább áll a gazdagabb északi tájak felé, az északiak közül sokan tartósan maradnak egész évben, hűvösebb időben is. Egy újonan érvénybe lépett rendelet az EU országaira kötelezően a természet fokozott védelmét írta elő, amihez hozzátartozott a természetvédelmi területek állat-és növény világának megfigyelése, felmérése. Ennek a rendeletnek köszönhetően vált lehetővé a valdevaquerosi vadkemping felszámolása, és a német vállalkozó üzletének beindulása. A portásfülkének beállított sárga Merce-desz mellett elkezdett működni egy kisbolt, hatalmas tartályt ástak a vizes blokk alá a szürke víznek, amit egyre gyakrabban kellett üríteni. Telepített postaládák sorakoztak egymás mellett, számozva, név nélkül, ezek egyikét használta köz-vetítő és megbízott egyaránt.

A megbízás egy borítékban érkezett, amit egyik reggel Juan a postaládában talált, szálkás betűkkel írt rövid levél és némi készpénz kiséretében. A pár nap múlva Tangerbe induló kompra volt benne jegy, és a túristák által kedvelt marokkói város egyik szállodájának címe. Felkészült az indulásra, a méhkasokat kitelepí-tette a háztól kissé távolabb eső virágba borult mezőre, feltöltötte a fürdőkádat vízzel a kecskéknek, megigazgatta a szél cibálta nájlon fóliát a zöldséges ágyások fölött. Úgy számoltak, a hét végi piacra már együtt mennek, a pár évvel ezelőtt vásárolt R4-es furgonnal. Juan a tarifai halászkikötő parkolójában hagyta az au-tót, azt tervezte, hogy visszafelé vásároln néhány apróságot a Le Roy Merlin ker-tészeti osztályán.

A rövid vámvizsgálat után, – más iszlám országokhoz hasonlóan Marokkó területére alkohol és dohány féleséget korlátozott mértékben szabad csak vinni, – a kikötő bejárata előtti taxisok megrohanták az utasokat városneveket kiáltozva.

Egy öreg diesel Merci sapkás sofőrje Chefchaouenbe, a túristák által kedvelt kék városba indult, hamar összeszdett hat utast, közöttük volt Juan is. Megalkudtak az árban és bezsúfolódtak a kocsiba. Az első üléseken hárman szorongtak, a hát-són négyen préselődtek, így indultak hatalmas forgalomban az ország belseje felé a száz kilométeres útra. A sofőr nem először tehette meg, ahol tudott, rövidített, egy körforgalomban történt koccanás miatti torlódást a mezőn keresztül vágva került ki. Az útra visszatérve megállította egy rendőr és ékes arab nyelven rende-sen lehordta, ő meg bűnbánó hangon ígérte, hogy ilyet többé nem fog tenni. A rendőrt nem izgatta, hogy hányan ülnek az autóban, végül továbbot intett és má-ris száguldhattak a rettenetes minőségű úton tovább. Allah nagy! -, kiáltotta ki egy, a négy kerekével az ég felé forduló autó sofőrjének, aki reszketve mesélte, mi történt, majd ebben megegyezve hajtott tovább a lehető legnagyobb sebes-ségre kapcsolva. Juan halász csónak himbálózásához szokott gyomra bírta a ka-nyarokat, az elől ülő német házaspár kevésbé, egyszer meg is kellett nagyhirtelen állniuk. A forró levegő – ha volt is légkondi, nem volt bekapcsolva – és a zötykölődés megviselte a sivatagi szafari kalapot viselő hölgyet. A sapkás sofőr menetközben szinte folyamatosan telefonált, gyors arab beszédéből semmit nem értettek az utasok, a három diákféle és Juan a hátsó ülésen, a német házaspár elől. Az óváros kapuja előtti térre érkezve felbukkant Husszein, aki idegenvezetőnek ajánlkozott, ismerőként köszöntötte a sofőrt, átvette az irányítást a kis csapat fölött, figyelmét a német házaspárra fordítva. Az öreg Merci fodult egyet és elindult vissza Tanger felé, még egy kanyart remélve. Juan elhárított egy idegenvezetőnek ajánlkozót, és a gyerekcsapatot lerázva elindult a kék házak között megkeresni a hotelt, aminek nevét egy cédulára irva mutogatta a járókelőknek. Néhányan hozzálépve hasist kínáltak cigarettáért cserébe, meg-meg állva nézegette az utcai boltocskák kirakatait, a főleg túristáknak kínált kék színűre festett cserepeket, bizsukat, csecse-becséket. A város nevében félig elbújtatva szereplő kecskére utalva kis műanyag, de igazi szarvakból is készült tárgyak, kulcstartók, képkeretek, fátyolruhák keringtek körülötte, kissé megszédülve rátalált a szállodára, ahol némi alkudozás után útlevelét felmutatva elfoglalta szobáját. A müezzin napnyugtai imára szólító énekét már félig álomba merülve hallgatta a városra néző teraszon.

A reggeli imára szólító müezzin hangjára ébredt, kelet felől az ég alját megfestett rózsaszín fénypászma az ablakon bekúszva elérte az ágyat. Szemét nyitogatva csodálkozva nézett körül, nem emlékezett vissza mikor jött be az erkélyről. Volt még egy nap a komp indulásáig, a szálloda arab csempékkel díszített kis éttermében reggelizett, majd elindult körülnézni a városkában. Kevesen járkáltak még, hagyta magát különösebb cél nélkül kóborolni, amerre vitte a lába szűk utcákon, a kékre festett kapuk, házfalak között. Elvetődött a piac felé, a keleti fűszerek és az arab édességek illat orgiája keveredett a teret körbevő kávézókból áramló finom szagokkal. A kék ötven árnyalatával felruházott város lassan megtelt a szállodákból előkerülő vendégekkel, bizonyára megjött az első busz is Tanger felől, az óváros kapuja előtti kis térre sorra kanyarodtak be a túristákat szállító különjáratok. Az észak felé elterülő kender ültetvények is vonzó célponttá tették, már a délelőtti órákban kínálták árusaik a füvet, vagy a hasist. Juan találkozott a fiatalokkal, akikkel, a taxi hátsó ülésén együtt szorongva érkezett. Egy szökőkút mellett ücsörögve adták kézről-kézre a dzsointot, kínálva őt is, üljön be a körbe. Eszébe jutott küldetése és visszatért a szállodába, egy kisebb dobozkát nyújtott át neki a recepciós, amiben az utcai árusoknál látott kecskeszarvból készült kulcstartó volt finom kék textiliába csomagolva. Nem látott semmi különbséget azokhoz képest, de vett még két kevésbé díszesen faragottat az egyik boltocskában, és Maríának egy helyi szőttes kelmét. A dobozkában lévőre ráakasztotta a halász kikötőben hagyott furgon kulcsát és zsebre vágta. A dobozkába az egyik utcai árusnál vásároltat rakta.

Másnap a korai busszal utazott Tangerbe, a dél körül induló hajóval pedig Tarifá-ba. Az utastérben nézte a bekapcsolt televíziót, egy távoli országból háborús

hireket közvetítettek, menekülők ezrei tartottak a szomszéd országok határai felé, nők, asszonyok, kevés férfi. A hazai hírekben tudósítottak a Melilla hat méteres kerítését ostromló afrikai országokból érkező menekültekről, – ha azon sikerül átjutni, már Európán belül más jogok illetik meg őket, hírek szerint vagy négyszázuknak sikerült. A fedélzeten a hajókorlátnak támaszkodva nézte a vizet, a delfineket, a kelet felől előbukkanó Gibraltár szikláit és vele szemben, közel a marokkói parthoz a kopár Petrezselyem szigetet. A menekültekre gondolt, akik talán a rég elsüllyedt födrészt keresik, Atlantiszt, ami a hajósok szerint e két szikla között feküdt hajdan. Eszébe jutott az iskolában olvasott legenda erről a csodás szigetről, ahol minden békés volt, az emberek tisztelték az Isteneket, egy ógörög filozófus szerint tökéletes állam volt. Pusztulását mégis az emberek mohósága, Istenektől való elfordulása okozta. Zeusz haragját felkeltve Posszeidon, a tenger istene elárasztotta vízzel egy éjszaka a mélybe süllyedt. Persze, ez legenda, de Merülő Szaturnuszként hitvány szónokokkal, balga politikusokkal és önző papjaival eltűnni készül ma is a világ.

A parthoz közeledett a komp, már látta a kikötőben hagyott kis autóját, a fehér furgont. A vámvizsgálatnál átnézték dolgait, a kulcstartókat is nézegette a szigo-rú tekintetű ellenőr, minek magának három? – ajándék, – válaszolt a kérdésre. A dobozkából kifejtette a kék csomagolást, nézegette, majd továbbot intett. Juan visszatette a szállodában kapott kis szarvacskát A kocsijához érve egy biciklis futár jelent meg mellette. A dobozos “ajándékért” küldték. Algeciras mellett a Le Roy Merlinben vásárolt egy-két dolgot a méhészethez, – bár a pár kaptárból álló egység nem sok fejlesztést kívánt – új védőhálós kalapra, és füstölőre szükség volt. Megállt a parkolónál, ahol a sárga Mercedes kissé háttérbe szorult az új épület mellett, megnézte a számozott postaládák között az övét, majd elindult a falu felé vezető úton hazafelé. A hegy aljánál a meredek útról felnézve villogó kékfényű autót pillantott meg, rossz érzésekkel telve kanyarodott a kőház elé. Az udvarban egy mentőautó is állt, kivűl pedig a lentről látott rendőrautó. María jött elé, követte egy csendőr, a mentőautó nyitott hátsó ajtajában két, ambulancia ruhás alak hajolt egy férfi fölé. Juan nem ismerte, de mintha a piacon már látta volna valamelyik pénteki napon. A csendőr és egy időközben a ház mögül előkerült civil ruhás alak a kerítésen kívül, a virágos rét szélén elhelyezett kaptárokhoz kísérte. Az egyik felborulva hevert, körülötte izgatottan keringtek a kiszabadult méhek. Egy lepkeháló és néhány lepkész kellék hevert a füvön mellette, azt is körüldongták a szárnyas állatkák. A helyszínt látva öszeállt a kép, a lepkész elszántan kergetve egy ritka példányt nekiszaladt a kaptárnak, ami nem szokott ott lenni, és a kiszabadult méhek megtámadhadták a hálóval hadonászó lepke kergetőt. Az ápolók megállapítása szerint egyet bizonyára belélegzett, a csípés gyors fulladásos halált okozhatott. A hordágyon felduzzadt arccal, immár letakarva a Megfigyelő feküdt. Nem találtak igazolványt nála.

Pár nappal később a civilruhás nyomozó ismét megjelent és egy nagyobb csoma-got adott át Juannak. A Megfigyelő által bérelt lakásból egy dobozban, feljegy-zések, fotók és a nevére szóló számla kíséretében az állvánnyal együtt a távcső is előkerült. A Közvetítő felismerte az utcán kiplakátolt arcot, szólt a rendőrségnek így a lakás átvizsgálása során kerültek elő a tárgyak. A nyomozást lezárták, vé-letlen balesetnek minősítve. A Megbízó és a Megfigyelő közötti kapcsolatra is fény derült, Juan adta a feladatot, hogy meggyőzödjön, mennyire merült fele-désbe a folyóparti halász faluból való eltűnésük Maríával. Olvasgatták a fel-jegyzéseket, nézegették a fényképeket. A baleset megrontotta hangulatukat, arra jutottak, hogy eladják María örökségét, a telket kőházzal együtt, visszaköltöznek a halászfalu közelébe. A hamarosan születő gyermek is segítette döntésüket, a városban jól ellátott katonai kórház működött. Juan elment meglátogatni német barátjukat és beszélt neki szándékukról, a kőház eladásáról, aki megígérte, hogy segít vevőt találni ismeretségi körében. Az “Estrella del Mar” feliratú sárga Mercedest is megnézte visszafelé és leszerelte a számot postaládáról. Egy kis dobozkát talált benne, már a kecskeszarv alakú kulcstartó nélkül, benne pénzt, eleget az új, San Fernandó-i ház lefoglalásához amit kinéztek maguknak Maríával. A kecskeszarv alakú kulcstartó üregében átcsempészett minta alapján nagyobb mennyiségű hasis kelt útra a túlsó part felől. Tízkilós zsákokba rejtve a pörkölésre rendelt kávé szemek között, kisebb téglalap alakú vízhatlan papírba csomagolva. A rendelést egy tarifai kávézó bérlője adta fel az afrikai beszállító cégnek, onnan tovább vándorolt már kávé nélkül a városi elosztókhoz.

San Fernando és Cadiz között a régi katonai támaszpont emeletes házaiban ala-kítottak ki a menekülteknek átmeneti szállást, Juan és María itt kaptak munkát.

A mocsaras terület szélén, a folyó túlsó oldalán találtak egy eladó házat a partra vezető út mentén, szemben a régi, használaton kívüli laktanyával, San Fernando déli részén. A laktanyába telepített spanyol haderő elvesztette jelentőségét a technikai fejlődés és a Rotába telepített amerikai támaszpont miatt, az öböl bejáratát védő hosszú csövű, messzire hordó ágyúk, csöveikkel a tenger felé irányítva, rozsdásodva hevertek az elhagyott udvaron.

A tengerparti történetek első része itt olvasható: https://vulkanfolyoirat.hu/durst-gyorgy-tengerparti…/…