Olvasási idő 15 perc

útközben 2.

Reggel nyolc körül indultunk, Zsuzsi szokása szerint visszafeküdt, persze ez teljesen szabálytalan, de már így csináljuk vagy tizenöt éve. Gradot egy keskeny hosszú földsávon hagytuk el, az igazi tengert és a belső tengert egy magasabb híd alatt lehet kisebb hajóval, halász csónakokkal megközelíteni. Néhány horgász ült szerencséjét várva kétoldalt a köveken, nem tudom, mi lesz ezzel a csodálatos földdarabbal, szigettel, ha a sarki jegek olvadása miatt akár csak kicsit is emelkedni fog a víz szintje. Elértük Aquillát ezt a csodás római korban épült templomú városkát, ahol már voltunk egyszer-kétszer, arról is híres, hogy ott vettünk egy korabelinek álcázott Vénusz szobrot, ami most a türjei kertünket vigyázza. Velence felé véve irányt hosszú szőlősorok kisértek, csatornákat szeltünk át, kiszáradt, széles folyómedrek fölött haladtunk át, az Alpok felől nemrég lezúdult hatalmas mennyiségű víz – ami miatt Pesten is le kellett zárni a rakpartokat – áradása után szemét, iszap és hordalék borította a medrek két oldalát, láthatóvá vált, meddig ért. Velence felé közeledve sűrű lett a forgalom, végtelen kocsi sorok, kamionok lassították. A reptér környéki építkezések miatt, Mestre közelében már zsúfoltak voltak az utak, lassan poroszkáltunk a velencei forgalomban. Pár éve a Lidóra kishajóval mentünk a film fesztiválra Punta Sabbioniból, mostanában már fizetni is kell a túristának hogy beléphessen ebbe a gyönyörű, minden szegletében a néhai gazdag kereskedőváros hangulatát árasztó, lagunákkal átszelt belvárosba. Most nem terveztük felkeresni. Az, hogy mi fog történni, ha a tenger víze drámaian emlekedik, bele se merek gondolni. A Szent Márk téret időről-időre így is harminc-negyven centis víz borítja, hiába épült meg a gát, az csak a nagyobb viharok hullámai elől nyújt némi védelmet. Padua felé véve az irányt, némi kavarodás után rátaláltunk az SS10-es útra, a csatorna mellett épült villák mellett utaztunk. Megálltunk egy rövid időre a magas téglafallal körülvett Montagnana városában, ahol vagy tíz éve éjjel a parkolóban arra ébredtünk, hogy valami elefánt nekidőlt a lakóautó oldalának, kimenekültünk, mint a többiek, kezemben baltával, hogy a vélt betörőt elkergessem. Kiderült, hogy földrengés volt a Pó völgyében, a felettünk magasodó víztorony, szerencse, nem dőlt ránk. Elég sok kár keletkezett akkoriban. Létrehoztak azóta újonan egy pihenőhelyet, a régi helyen buszok parkoltak. Kis délutáni szieszta után folytatva utunkat régóta ismert helyen, Mantovában éjszakáztunk. Gyönyörű város, még elalvás előtt átvágtunk a hídon a reneszánsz stílusú várkastély felé, ittunk egy pohár finom bort, Boccaccio Dekameronjának pajzán alakjai jutottak eszembe a csipkés szegélyű ablakok mögötti árnyakat látva.

A negyedik éjszakát már az igazi tenger mellet töltöttük, Cremonától autópályáztunk, először olasz földön, Genova felé véve az irányt. Ködös, esős időben másztuk meg a Piemont-Liguria tartományokat elválasztó hegyeket, majd Arezzano tengerparti városkájánál elhagytuk a sok alagúttal, viaduktal teli fizetős utat, a tengerparton haladtunk tovább Nyugat felé, kerestük a tengerparti pihenőhelyet, ahol elég gyakran megálltunk. A városkában csend volt, estefelé tettünk egy sétát, elhagyott gyárépület mellett egyensúlyoztunk a központ, illetve a tengerparti bárok felé. Egy korábbi alkalommal, amikor hatalmas könyvvásár zajlott, felmásztunk a katedrálishoz, a Földközi tenger szépségét az ottani kilátóteraszról csodáltuk, turkáltunk a könyvek között. Most csak egy part menti bár ablakán át néztük a biliárdozókat, valami kocsmát kerestünk, de eszünkbe jutott az autóban lévő úti pálinka Böhönyéről és a maradék bor, a Dóka Éva pincészetéből. Egy német pár, szörfruháját szárítgatta, majd biciklit vettek elő a hozzánk hasonló, de nagyobb autójuk mélyéről, a férfi sokáig tekergette, szerelgette, majd, ha jól láttam visszarakta. Egy másik, svájci szomszédunk kezdő lehetett, mert pont fordítva állt be, mint mindenki más, pedig az asszonyka hosszan keresgette a megfelelőnek vélt helyet, szakavatott kocsikísérő mozdulatokkal irányítgatta a volánnál fejét tekergető férfit. Ettünk, és a kanyargós tengerparti út fáradalmait felejtendő, az italok jótékony hatására, hamar lefeküdtünk. Valami hasonló módon töltötték szomszédaink is az éjszakát.

Felettünk, a hegy oldalánál lévő benzinkút fényei lassan kihúnytak, a tenger felől fújó szél lökdöste az autót, a hullámok hangja álomba ringatott bennünket Imperiában.

– O –

A reggeli kávé után elindultunk a parti úton, elértük a francia határt, a terelő bólyák között, gépfegyveres csendőrök figyelmétől kísérve megérkeztünk Mentonba. Ismét rátértünk a fizetős autópályára, Nizzát elhagyva Cannes felé tartottunk. Már többször megjártuk a Nizza-Antibes-Cannes part menti útvonalat, a Croisetten való bámészkodást ez alkalommal kihagytuk. Kedvenc Mandelieau-i campingünk se vonzott most, terveink között a Valencia alatti tengerpart szerepelt, igyekeztünk arrafelé, ott még nem jártunk, az Arles-i pihenőt akartuk elérni a Rhone folyó partján. Ex-au-Provance előtt megáltunk egy benzinkútnál, nagyon szépen kiépített parkolóval, külön a lakóautósoknak, asztalok padok, játszótér, kevés szemét, pimasz verebekkel és galambokkal. Három körül lehetett, a kis gáztűzhelyen megsütöttem valami hamburger húst, salátával, sajttal ebédre. Az étterem elég drága a fizetős utak mellett, egy kávét megengedtünk magunknak, Zsuzsi cigit vett, az volt élete legdrágább cigije, mint a pénztárnál kiderült. Belőlem már vagy öt éve kihalt a nikotin utáni vágy, próbálom megérteni őt, elég keveset szív. Továbbindulva lekanyarodtunk a pályáról, keresztül vágtunk a városon, egy kis kavargás után, mert a telefonomról elfogyott a gps működéséhez szükséges hely. Egy alsóbbrendű utat választva a szőlők között találtunk egy borászatot, vettünk három liter finom rozét. Szerettem volna megkóstolni, kezdett besötétedni, nem szeretek már sötétben vezetni, Arles még messze volt, de eszembe jutott egy köztes parkoló Salon-de-Provance szélén. Sikeresen megtaláltuk, négy autónak van kiépített hely, ingyenes, vizet is lehet venni. A mellettünk lévő nagyobb személyautó parkolóban cirkuszi lakókocsik álltak, a színes sátrakat pár kilométerrel közelebb a városhoz láttam. Csendesnek nem mondható, mert közel van az úthoz, de mindenhol kiépített fekvő rendőrök vannak, harminc kilométernél nagyobb sebességgel nem lehet közlekedni s ezt még a teherautósok is betartják. Egy darabig egyedüli karavánosok voltunk, éjfél körül mellénk állt egy nagyobb lakóautó, mintha németek lettek volna, korán reggel elmentek,

– O –

Ismét kihagytuk Derdákékat Montpellier környékén, mert láttam a facebookon, hogy valahol Marokkóban csavarognak, és megcéloztuk kedvenc fekete kagylós helyünket Port-Leucate mellett. Teljesen véletlenül fedeztük fel pár éve ezt a remek, közvetlen tengerparti gasztronómiai csoda helyet, ahol az ott tenyészett kagyló és osztriga telepek friss árúit lehet akár helyben fogyasztani finom fehér bor kiséretében, akár elvitelre megvásárolni. Három méretből lehet ízlés szerint vásárolni a moulesből, mi a közepes mellett döntöttünk, két kiló kagyló hét euró. Felkészülten érkeztünk, Narbonban citromot, petrezselyem zöldet, vajat, fokhagymát, édeshagymát, baguettet veszünk, az erre a célra használt fazekat már induláskor elraktuk. Kisérőnek a rozé mellett egy kortynyi chupitot fogyasztottunk a hazaiból. A tengerparti lakóautó pihenő helyett a windsurfösök kedvenc pihenőjét választottuk a belső tó teraszos partján, mert a tenger felől fújó erős szél elvette a kevünket a közvetlen tenger melletti alvástól.

Már estefelé járt, amikor hatalmas eső kerekedett, a szemközti hegyet sem lehetett látni, villámok törték meg a a sötétséget. Befaltuk a kagylót, bekuckóztunk és a fejünk alatt, a raktérben kifeszített kötélre aggatott füstölt hús, szalonna, kolbász szagától bódulva elaludtunk. Eszembe jutott egy verssor, “én menni külföld / mit munkaengedély / kofferban szalonna / két kiló kenyér / én lenni kormányeltörésben /” Domonkos Géza fantasztikus verse az emigrációs létről. Mi sem tudunk szabadulni a bennünk kialakult kulturális szokásainktól, hiába az osztriga és a feketekagyló, azért savanyú káposztát és füstölt húst viszünk magunkkal a karácsonyi töltött káposztához, mert Andalúziában nem kapható.