Olvasási idő 8 perc

sárgaborsó főzelék, feltétlenül

DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Megszólalt mellettem egy hang, kettőtíz, az jó lesz! A Mackó gyorsbüfé falra rögzített, fehér krétával írt napi ajánlata előtt álltunk, talán Macával, a basszgitárossal. Oldalra néztünk, a hang tulajdonosára. Borzas, sötét, göndör haj, kissé rücskös arc, laza ing, valami farmerféle. Mi már megszoktuk, hogy csóró albérletesként először az árakat néztük meg, csak utána pásztáztunk előre, hogy mi is tartozik a hozzá. Paradicsomleves volt, betűtészta moszatokkal.
space
Sárgaborsó főzeléket választottam pörköltszaft feltéttel, sok kenyérrel, Maca talán mákos tésztát. Hármunk ebédje, pohár sörrel együtt kijött kb. tíz forintból. Az aluminium tárcát a pénztárhoz csúsztatva fizettünk, egy asztalhoz ültünk le. Az ablakon keresztül átláttunk az órához, ahol a billegő matróz léptű Schindler próbálta levenni egy bélásra a járókelőket.

Vágó, mert így hívták a paradicsomlevest kanalazó új fiút, nemrég keveredett Budapestről a veszprémi Napló szerkesztőségébe, korrektorként dolgozott. Korábban megjelent egy rövid versem az újságban kollégiumi nevelőtanárom jóvoltából, aki mintha rovatot vezett volna ott, de erre már nem emlékszem pontosan, lehet, hogy csak írásai jelentek meg. Amikor kirúgtak a kollégiumból, indoklásként azt írta az ellenőrző füzetembe, hogy “mentalitásával destruálja az internátusi tradíciókat”. Lehet, ennek ellenére, vagy éppen ezért szimpatikus voltam neki, korábban megmutattam egy silencium ideje alatt írt versemet, ez jelent meg az újságban.

Fura volt, hogy egy ilyen állást betöltő srác a gyorsbüfé nem túl széles kínálata közül választott magának egyszerű ebédet, de az asztalnál beszélgetve kiderült, hogy az első heteit tölti a nyomdában, még nem kapott fizetést, tartalékai pedig nincsenek, vagy ha voltak is, folyékony kenyérre váltotta. A Dózsa városban bérelt szobát, ott volt az ágya, egy merülő forraló, pár pohár volt a berendezés, ruhája egy kisebb vulkánfíberben a földön, és egy hatalmas zongora. Ez már később derült ki, amikor a zárás után, (nyomdai argóban slussz), találkoztunk és elmentünk hozzá. Maca már nem volt velünk, ő a szépséges magymellű Anna után vágyakozott, aki akkortájt a szálloda bárjában táncolt, Valami olcsó borral a hónunk alatt kutyagoltunk ki a “dózsába”, ahogy a veszprémiek nevezték a viadukt túloldalán fekvő kerületet. Beszélgettünk, a világ dolgairól, József Attila verseiről, a hírekben lassan beszivárgó párizsi hatvannyolcas diák tüntetésekről, Angela Davisről, filmekről. Szimpatikus volt, elhatároztuk, hogy együtt keresünk albérletet. Az éjszakát ott töltöttem, jobb híján a nagy zongorán aludtam.
Az albérlet, amit találtunk, közel volt az egyetemhez, egy szobánk volt, talán háromszáz forintot fizettünk érte. Fűteni nem nagyon tudtunk, vagy csak lusták voltunk a kályhát megrakni, későn jártunk haza, ő eleve tizenegynél előbb nem is szabadult a nyomdából. Eljártunk az egyetem menzájára, beálltunk a repeta sorba, néha feltét is maradt a főzelékhez. Ellestem tőle a korrektúra jeleket a slejfniken, a kinyomtatott kutya nyelveken mutatta meg a hieroglifa szerű jelöléseket, amit a szedő értett. Jó helyesírása volt. Akkoriban a postánál hajnali járatos voltam, újságokat hordtam ki a nyomdából, ahol be-be néztem hozzá a kis lukba, ahol javítgatta a szedő hibáit. Később Pestre keveredve a Népszabadságnál lett szedő, én éjszakai taxisként olykor kaptam fuvart a hajnali újságkihordásra.
jó kör volt, szerettem a friss nyomda szagú ujság kupacokat széthordani a standokhoz. Ismét találkoztunk tehát, azután megnősült, elköltözött vidékre, én a Római parton laktam a Monostori utcában.
Valamelyik nap sárgaborső főzeléket ettünk, pörkölt feltéttel, ez hívta elő most belőlem ezeket a sorokat.