Olvasási idő 8 perc

rejtőzködő gyerekkorom II.

„CSAK MÉG EGYSZER GYERE ELŐ
A RÉSBŐL, HOL ELBÚJTÁL GYEREKKOROM” (Bereményi Géza)

Ezek a személyes történetek talán ezért is bújnak elő a résből, mert a badacsonyőrsi kis kemping helyén – ami egyébként nem volt még a gyerekkoromban – mostanság vandál nádpusztítás képe látható, felháborítva ezzel a természetvédőt, aki közösségi portálon ezt szóvá tette. A látvány engem is arra késztetett, hogy kicsit maliciózus felhanggal a Kék Bolygó alapítvány kuratóriumának elnökét felszólítsam a honlapjukon található szlogenre utalva, hogy szavak helyett tettek következzenek. Az alapítvány kuratóriuma csupa potentátból áll, talán tehetnének is valamit a sok pénzt hozó egyéb elfoglaltságuk mellett. Elveszett a világháló mindent felzabáló gyomrában a megjegyzés, de emlékszem, valaki felvetette, hogy tévedek, mert ott nem volt nagy kiterjedésű nádas soha. Bevillant egy gyermeki agyamban rögzült kép a nádasról, ami egyébként a 71-es út két oldalát borította Őrsről Tomaj felé menet. Apámék baráti kapcsolatban voltak Csanádi Józsi bácsiékkal, az ő házuk teraszáról láttam azt a buja, fűzfákkal, bokrokkal és nádassal borított öblöt.

A Paprétről már írtam, téli korcsolyázásunk egyik helyszíne volt a Part fiúkkal, annak vizét a magas Balaton vízszint mellett a Kisfaludy forrás hegyről lecsorgó vize is táplálta, s a fő út alatt átfolyva a nagy tavat is. A csatorna a nádast elérve kiszélesedett, kis öblöt képezve, ott volt kikötve a csónak, amivel pecázni jártunk. A sűrű nádasban volt egy háromszáz méter hosszú folyosó, tiszta vizében kishalak nevelkedtek, naphalak virítottak, aranytestű compók cikáztak, csukák lesték őket. A hínárban csíborok és vörös szárnyú keszegek fickándoztak, szitakötők pompáztak, a gyanútlan békákat siklók kergették. Micsoda síró hangja volt akit elkapott! Vizícsibék, szárcsák, nádi rigók hangoskodtak, a nádfal felett sirályok köröztek. Élet volt a nádasokban, amit az ember, a föld legkártékonyabb élőlénye most kiírt, kempinget épít, túristát csalogat. A forrás pár éve elapadt a parkolót felvigyázó őr szerint, válaszolva kérdésemre.

A kikötőt védő kőgátról is szoktunk pecázni, kora tavasszal nászukba belefeledkezett, kövek közé szorult keszegeket titokban táskánkba rabolni,

csukákat lesni, szeges nyílvesszőre zsinórt kötve partra kényszeríteni a

nádtorzsák közül. Igen, mi is károkat okoztunk, élőlényeket pusztítottunk, télen lék alól halakat fogtunk. Nádaratáskor a jégen csúsztatatva két hosszú bot közé feszített pengével toltuk a kaszát, megriasztva az aranysakálokat.

Cserép Józsi bácsi oldalkocsis Pannónia motorját lestük a benzinkútnál, ő volt a kútkezelő, és arról álmodoztam, hogy egyszer egy piros Czetka Jawa motorom lesz, s mögém ülve belém kapaszkodnak a lányok, lobogó szoknyájuk után irígykedve bámulnak majd a többiek. A régi posta épületét felváltotta az emeletes új, a jégverem még megvolt, vastag nád tetejébe magányos méhek költöztették utódaikat, kis sár réteggel tapasztva a bejáratot. Ebadta kölyökként kilestük, a nádszálat szétfeszítve kiettük a lárva táplálékaként felhalmozott édes virágport, propoliszt.

A kikötő végén, a pirosra festett viharjelző kosarat vihar ágyú váltotta, majd villogó sárga lámpa, messziről látszott a vízről a fénye. A kikötőbe érkező hajókról túrista hadak szállták meg az állomás mögötti borozókat, a bátrabbak gyalog indultak fel a hegyre lenézni, mert mi másért is menne fel az ember a hegyre, a fonyódi kettős halmot látni a távolban a Kisfaludy ház teraszáról. A még bátrabbak felültek az állomástól induló kimustrált katonai dzsippek műbőr üléseire s egymásba kapaszkodva élvezték a zötykölődést. Néhány pohár bor után lefelé jövet az asszonyok sikongatva kapaszkodtak a férfiakba, nem számított, hogy csak a hajón, a Csongor motoroson ismerkedtek meg. Mintha az Amarcord film szereplői Badacsonyba keveredtek volna, az út menti fákról nyárpelyhek szálltak, s borították be a park kavicsos sétányait. Emlékszem.