Megbeszéltük Montanaro barátommal, hogy októberben Andalúzia felé hazafelé tartva most tényleg fekeresem oxytániai otthonában, Imrével megnéztük a vizet a strand környékén, hátha találunk valami helyet, ahol letáborozva egy napot még együtt lehetünk némi halak reményében, de a vihar egyre közelebb került Szigligethez, elbúcsúztunk hát egy jövőbeni ígérettel egymástól. Silló Sanyival találkozva szóba hoztuk az emigráns lét előnyeit és hátrányait, ez utóbbi mintha fogyóban lenne. Pár éve aliázott párjával, ott se könnyű, mi a nyári forróság elől szaladunk el, de végleg visszaköltözni ‘magyarba’ azért nem jut eszünkbe egyikünknek sem. A haza lemondott rólunk, mi a hazáról, s csak vendégei vagyunk az életnek.

xxx

A vidéki fesztivál után május közepén a fővárosban, közelebbről a nyolcadik kerület egyik kulturhelyét kerestük fel, a “Fényes szellők” fesztivál szervezőinek célja a nyolcadik kerületben működő közösségi terek egyikének megsegítése volt. A Magyar Független Film és Video Szövetség és a Közgáz Vizuális Brigád összefogásából született meg a fesztivál ötlete, a “Dobozi 21” kultúrtér anyagi gondjainak megsegítésére. Kiállítás, filmvetítések, koncert és a Kaos Camping programja mellett nekem különösen fontos volt, hogy két nemrég elhunyt vajdasági költő óriásról is megemlékeztek, Domonkos István és Tolnai Ottó szellemét megidézve. Két éjszakát töltöttünk ott, telve élményekkel, kissé átfázva ücsörögve a teraszon. Május nehezen engedte el a telet. A Rákóczi téren kedvenc kocsmánkat is meglátogattuk, mintha el sem telt volna egy év, úgy köszöntek ránk régi ismerőseink, barátaink. Jó, hogy van egy ilyen hely, ahol otthon érezhetjük magunkat Pesten is. Visszatérve vidéki tanyánkra, egyik reggelre kelve kirepültek a rozsdafarkú fiókák, akik már ideköltözésünkkor is itt fészkeltek és azóta velünk vannak. Tavaly kétszer költöttek, csiviteléssel és persze madárürülékkel telt meg az előszoba, ez utóbbit naponta sepregettük, de a madárzajongást jól esett hallani, reggelente arra kelni. A második fészekaljára várunk, ám mintha óvatosabban kerülgetné a megszokott gerendát a díszes hím. Már három fészek díszíti a gerendát, vajon lesz-e negyedik?

xxx

Jött egy hír pár napja, meghalt a világ egyik legnagyobb hatású fotó művésze, dokumentátora, Sebastiao Salgado, akinek munkáit legtöbben Wim Wenders “A föld sója” című filmjéből ismerhetik. Salgado képei megannyi kétségbeesett kiáltás az általa “föld sójának” nevezett ember fennmaradása érdekében, Hyeronymus Bosch festményeit idézve bennem. Utolsó éveiben feleségével együtt egy olyan terület megmentésén dolgoztak 2 millió fa telepítésvel, ami mintául szolgál a 10 millió Fa alapítvány küzdelmeihez az ostoba magyar környezetpolitikai szinterén. Kevés esélyt látok arra, hogy a helyzet változzon, a legújabb őrülete a kormánynak, s vele a parlamentnek, hogy a civil kulturális kezdeményezések munkáját ellehetetlenítő törvény tervezetet kiterjesztik a nemzetközi támogatásokat elnyerő szervezetekre, közöttük azokra is, amelyek környezetvédelemmel foglalkoznak, az erdők telepítése, megóvása helyett engedélyezik a tarvágásos “erdőgazdálkodást”, a természet kirablását.

Valamikor a Ceausescu időben jártam a parajdi sóbányában, teherautóval kanyarogtunk mélybe a kristályfényű folyosón. Akoriban még nem volt kiépülve a falu, túristák ritkábban vetődtek arrafelé. Korondot többen látogatták a sóvidéken, cserepek között válogatva az út mentén. A környező dombok, hegyek erdeit erdőgazdálkodás címszó alatt irtották, beindult a fabiznisz, hatalmas rönköket szállító kamionokat kerülgettem pár évvel később. Az erdő lábrakelt mint az a bizonyos birmani, s hogy legyőzze zsarnokát a kizsákmányoló móhóságot, a lezúduló vizet nem fogta vissza, a bányát elöntötte a víz. Vajon mi kell még, hogy az ember észbe kapjon, s ne leigázni akarja a természetet, önmagát, hiszen ő is csak a természet része. S jönnek a váteszek. Az egyik hatalma megtartása érdekében szövetséget ajánl a szélsőjobbnak, a másik hatalomra kerülése érdekében elzarándokol Váradra.

Egy facebook bejegyzésben valaki arról írt, hogy halnak a jó fotósok Szilágyi Sándor, “Saci “ halálát említve, aki Salgado-val egyidőben hunyt el. Nekem – elismerve elméleti és gyakorlati fotós tevékenységét – elsőként mégsem ez jutott eszembe olvasva a hírt. A nyolcvanas évek ellenzékinek mondott szereplői közül ő volt az, akit a repülőegyetem szervezőjeként, a szamizdat lapok közül talán legnagyobb hatású, a Beszélő szerkesztőjeként ismertem meg. A III/III-as anyagok levéltári kutatása során tette közzé a 98-ban azt a névsort a folyóiratban, akik részt vettek a Jávor István lakásán tartott Repülő Egyetemnek elkeresztelt összejöveteleken. Második kategóriába sorolva igen megtisztelő nevek közé keveredtem a “jelenleg nem állnak ellenőrzés alatt, de személyük ismert a BM szervei előtt” csoport tagjaként emítve. Talán azért jutott eszembe Saci életének ezen motívuma, mert a Rákóczi téri vendéglő teraszán szóba került Czabán Gyuri egyik megjegyzése, amit mint a KÖZGÁZ Egyetem (igen, akkoriban így hívták) filmklubos szervező munkájáról beszélgetve ejtett el. Ártatlannak tűnő, főképp kulturális területre koncentráló csoport tevékenységük, amelyik a KISZ mellett egy új, fiatalokat megszólító kezdeményezés akart lenni, valaki jelentette a BM illetékeseinek. Vajon ki lehetett? – kérdeztem? Nem tudta. Mindentudó barátunk, a Google – úgyis, mint MI – segítségével az alábbi dokumentumra bukkantam: “A ’Lantos’ fedőnevű ügynök az állambiztonsági szerveknek dolgozott az 1980-as évek első felében, valódi kiléte ismeretlen előttünk. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen hallgatóiról jelentett, többek között a ’Közgáz-klub’ programjairól, politikai vitaestekről. Ő maga is az egyetem hallgatója volt, a klub kiadványának, a Klub Közlönynek egyik szerkesztője. Dossziéja 212 oldalnyi terjedelemben tartalmaz beszámolókat, melyek 1979 és 1985 között íródtak.” Lehet, hogy Saci kideríthette volna kit is takar a ‘Lantos’ fedőnév, nem tudom, de kíváncsi lennék rá ennyi év után is. Gyuri, folytatva azután a történetet, elmesélte még, hogy behívták, mint klub vezetőt, a KISZ Kb irodájába, ahol együttműködést kért tőle egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű alak, némi alíg burkolt fenyegetést is felemlegetve a jövőt illetőleg, aki akkoriban a titkári pozíciót töltött be ott. Mindezt most azért emlegetem fel májusi emlékeim felsorolásakor, mert az is ebben a hónapban történt, hogy bejelentette, visszavonul a politikától.

A gubernátor álma

Csatakosan riadt fel hajnaltájt, arcán ráncokat hagyott a feje alá gyűrt kispárnahuzat. Fiatalemberként, világos felöltőben, kezében fényképezőgépet lóbálva sétált valami emelvényen, lentről mindenki ránézett, leglább is úgy érezte. A csodálat azonban nem neki szólt, feje fölött a magasban levitálva, selymekbe burkolva, takarva bájait egy alak jelent meg, egy istennő, akit hiába próbált gyorsan lefényképezni, míg a masinával babrált eloszlott a fényben, mint valami pára, kósza szivárvány. Lentről a tömeg fújolni kezdett látva sikertelen próbálkozását, őt tartotta felelősnek, amiért a látomás olyan gyorsan szertefoszlott, csak egy bizonytalan Magyarország körvonalú felhőfoszlány maradt a helyén. A szabadság istennője elillant.

Türje, 2025 május 31.