A kör alakú gyógyvizes medence padkáján a csordogáló forró vizes csőhöz közel üldögélve, magyar és német mondat foszlányok szűrödtek át a párán. Szerette elcsípni a félmondatokat, találgatva, milyen történetek húzódhatnak meg mögöttük. Kirakósdi, keresztrejtvény, sudoku. Nyugger paradicsom, ahogy egy barátnőjük fogalmazot, amikor meghallotta, hogy a szűkebb környéken hány gyógyvizes fürdő között válogathat. A kupola alakú födém hozta-vitte a hangokat, a víz felszínén sem áll semmi útjába. Mintha a FÉSZEK klub kupolatermében ücsörögne, a szemközti szerelmes sustorgást is jól kivehetően hallhatta. Halgatag volt, a másnapi borús eseményre gondolt.

A borús eseményként egy családtag temetése várt rá. Nem volt túl jó viszonya a bátyjával, válása óta talán ha kétszer találkoztak, annak is immár vagy tíz éve. Az anyjuk temetése volt az utolsó alkalom. Telefonon ritkán beszéltek, bántotta, hogy szüleik gondozásában nem vett részt, ha a városban járt, akkor is sokszor más útjai voltak, a szűkebb családi ebédek elől is menekült. Akkor már inkább felkereste szeretőjét, későbbi élettársát. Volt feleségvel néha telefonon beszélt, ám nem ő volt a kezdeményező az egyre ritkább beszélgetések során. Pont annyival volt idősebb, hogy elkerülték egymást gyerekkorukban is. Amikor iskolába kezdtett járni, akkor a báty már felső tagozatos lett, középiskolás kamaszként fedezte fel a szabadságot, már egyetemre járt. Együtt játszani, csatangolni soha nem volt alkalmuk. Talán ezért is távolodtak el egymástól, műszaki érdeklődése távol állt tőle. Egy vidéki városban élt, bezárkozott, magának való életet élt élettárssal és tacskó kutyájával.

Halálhíre váralanul érte. Amikor kórházba került, beszélt vele telefonon, mondván, hogy meglátogatná. Ő vidáman tervezte a jövőt, kérte, hogy segítsen megszervezni spanyol útját. A kórházból kiengedték a hét végére, hívta másnap, ha mégis menne akkor ne ott keresse. Kicsit megnyugodva utazott vissza Anda-lúziába, hallván terveit és megegyeztek, hogy hamarosan találkoznak a részletek megbeszélése miatt.

A temetésre a hétvégén érkezett vissza feleségével, a szertartás szervezésében nem tudott részt venni. Vélhetően az életbiztosítás összegéből tudta az élettárs fedezni, a lehető legyegyszerűbb megoldást keresve. A temetés hétköznap volt, vagy tízen ha összegyűltek. A volt feleség két gyermekével, az élettárs a lányával és vejével. Felbukkant még egy idősebb házaspár, aki ismerte. Tétován ácsorgott a kis csoport a bezárt ravatalozó előtt. Hozzájuk lépve az egyik gyászhuszár tájékoztatta őket, hogy az elektromos kisautót kell követni, amin az urna van. Eleinte kicsit gyors volt a tempó, majd észrevéve, hogy lemaradoznak a gyászo-lók, lassítottak. Az urnák elhelyezésére szóló temető részhez érve egyikőjük a hamvakat tartalmazó urnát letette a földre, és kissé hátrább lépett, hogy néhány szál virágot elhelyezhessenek a beton vázában. A kis szekrénykéhez hasonlító üreg tetejét visszacsavarozva ért véget a furcsa, szinte tragikomikus, szertartás nélküli szertartás.

A temetés után még együtt töltöttek pár órát a volt feleséggel, két felnőtt gyermekével néhány emléket felidézve elfogyasztották a hatlapú süteményt. Amikor egyedül maradt, elővette a temetőben zsebrevágott gesztenyét. A szúrós héj bársonyos belső részéből kifordult a barnásan csillogó termés, védtelen maradt. A családra gondolt, amely – mint ahogy a tüskés burkolat óvta a gesztenye termését – egykoron védelmet jelentett.