A zajos forráson átesett ballon tartalmát egy egyenes mogyoróvessző mellé spárgával kötözött hajlékony cső segítségével, aminek a vége kb öt centivel feljebb volt a ballon aljánál, hogy a seprő ne jusson át, vödörbe fejtettem, cserélve a vödröket, nehogy felkavarodjon az alja, átöntögettem az immár megtisztított és csírátlanított ballonba, amiből óvatosan kihúztam a dróton fityegő elégett kénszál maradékát, lassan megtelt a már tiszta, ám kissé még opálos nedűvel, várva január közepét, amikor is a második fejtés következik.

A ballonok aljáról a hátramaradt sűrű anyagot, a seprőt kisebb üvegbe gyűjtögettem, lett úgy tizenöt liter, na ebből lesz majd a hideg februári napokon a második fejtés hasonló maradékéval kiegészítve a seprő pálinka, az, amiről apám és a nagyfülű, kissé rezes orrú szigligeti pálinkafőző főnöke beszélgetett, elégedetten csettingetve, néha kóstolgatás közben a Tapolca felé döcögő vonaton.

Hozzá kell még tennem, hogy a pincében folytatott tevékenységemet az egyik kis vakablakból, ahol a poharakat tartottam, szemmel kísérte az arasznyi gipsz Szűz Mária szobor, amit talán Lengyelországból hoztam Apámnak valamikor régen, talán Krakkóból, s amit ő gondosan elhelyezett a pincében, ügyeljen a borok fejlődésére, tartsa távol az ártó szellemeket, hiszen Jézus sem idegenkedett a bortól, a kánai mennyegzőn első csodatétele a bor vízzé változtatása volt, és a Bibliában is sokszor előfordul a must és bor, mint az emberek itala, bár ő maga nem ivott. Apám, így Advent utolsó hetében elővette a szobrocskát és a pincében rárakódó zöldes nemes penésztől megtisztogatta, kicsiny fogkefével megkefélgette, puha ronggyal megtörölgette, s visszahelyezte a poharak mellé, közben elmormolt egy Miatyánkot.