Búcsúzásként rövid üzenetet hagyott a Gellért szálló levélpapírján. Nemrég megnéztem utolsó játékfilmjét a “Bálnák augusztusban” címűt Lilian Gish legendás színésznővel az elmúlásról, a búcsúzásról és a megbocsátásról.

Vagy húsz éve jelent meg egy cikk az ÉS-ben, amely Szabó István Oscar díjas filmrendező ügynökmúltjáról szólt. Nagy visszhangot váltott ki, de lényegében nem okozott nagyobb törést a rendező életében, készített filmeket továbbra is.

A magyar ügynökmúlt feltáratlan, a kilencvenes évek sem hoztak ebben változást és a mai napig törvények védik a volt besúgók és a tartótisztek személyiségi jogait. Néhány volt szocialista országban ez másképp alakult, nálunk még mindig annak kell szégyenkeznie és szakmai kirekesztettséggel szembesülni, aki ezzel kapcsolatban ír, vagy szót emel. Kaptam én is hideget-meleget amikor megjelent egy írásom reakcióként a lapban. Gaál István jegyezte meg, hogy “Gyuri, ugye tudod, hogy ezzel parazsat gyüjtöttél a fejedre?” A BBS-hez és Bódy Gáborhoz fűződő viszonyom érthetősége miatt idézek belőle egy részletet.

“A Máriássy Félix-osztály. Szabó István, Elek Judit, Rózsa János, Kézdi-Kovács Zsolt, Kardos Ferenc, Gábor Pál, Eduárd Zahariev, Singer Éva, Gyöngyösy Imre, később a többiek mind sorban, jöttek mint új generáció, leszámolandó a „Papa mozijával”, Truffaut-Buffo és a többiek nyomdokán, ahogy egyszer egy nyilatkozatában Szabó fogalmazott. 1968 környékén láttam néhány Balázs Béla Stúdióban készült filmet: Koncert, Te, Ősz, Variációk egy témára, Kedd, Igézet, Holtág, Meddig él az ember?, Elégia, Hosszú futásodra… stb. Végzős gimnazistaként a filmek láttán, romantikus, hatvannyolcas hangulatban arra gondoltam, hogy ez az a hely, ahol jó lenne dolgozni, esetleg részt venni a stúdió munkájában. Évek múltán amikor végül odakeveredtem, végignéztem az összes addig elkészült filmet, vetítőterme, gépésze, filmraktára, irodái, gyártási csapata volt a BBS-nek. A hagyományos keddi programok először izguló résztvevője, később szervezője, program szerkesztője lehettem. Most kiderült, hogy fiatalkori álmaim színtere, életem meghatározó közege, filmes iskolám, máig tartó szellemi és erkölcsi tőkém alapja, majd húsz évig munkahelyem, árulásban, mocsokban született, sorstragédiákhoz illő körülmények között, héroszok és pitiáner mellékszereplők közreműködésével. Először 1996-97 környékén rogytam meg Bódy Gábor leleplezésének olvastán – szintén az ÉS-ben jelent meg, mintegy mellesleg, egy Tar Sándor történetéről szóló írásban -, majd erőmet tovább omlasztotta a BBS egyes, meghatározó alapító tagjainak korabeli magatartásáról és az annak kiderülését követő mellébeszélésekről szóló, máig tartó polémia. Különös érzés volt olvasni Szabó István lakcímét a faximilén, emlékeim szerint megegyezett Bódy későbbi lakcímével, abban a lakásban halt meg 86-ban.”

Van abban valami végzetszerű, hogy a Máriássy Félix osztályában végzettek közül – aki maga is az állambiztonság ügynöke volt – néhány magyar filmrendező szintén besúgóvá vált. Kézdi-Kovács Zsolt, Szabó István, Bódy Gábor. Ki így, ki úgy próbált ezzel később elszámolni. Volt, aki bevalotta, volt, aki tagadta és volt, aki megpróbálta átverni és legyőzni a gonoszt. Most, hogy a “B” oldal vége felé közeledek a “napsütötte sávig” hajlamossá válok a megértésükre, életművük maradandó darabjait elismerve.

xxx

Valami ilyesmiről beszégetttünk Lengyel Ritával, amikor összefutottunk a Balatonfevidék egyik kultikus helyén, Kisörsön, a Bánya kertben. Bódy mostoha lánya, színésznő és rendezett már filmeket. Először talán Berlinben találkoztunk, bár lehet, nem emlékszik rám. A filmfesztivál idején néhány magyar résztvevővel elmentünk egy buliba, a Rotfront játszott a színpadon, Grylus Dorkára emlékszem, meg rá is, aki akkoriban a front ember, Wahorn Samu kedvese lehetett. Egyszer a Mediawaven is felléptek Győrben a szabadtéri színpadon, nem tudom Rita ott volt-e akkor. Mindegy is, beszélgettünk, s valahogy szóba jött Bódy és a megbocsátás. A színpadon Ujj Zsuzsi énekelt a Csókolom együttesben, hallgattuk az édes-bús néha kegyetlen számokat. Sokan voltak régi ismerősök, barátok, Sőth sanyi és Ruszev Szilvi, Szokó kéknyelű fröccsökkel itatott, Simó Gyuri táncolt, Vagesz szokásával ellentétben hallgatott, Feco valami borokat hozott, Zalka Imi a koncertre figyelt. Egy idő után Pintér Georg mellé csapódtam, itta ravasz homoktövis italát, felidéztük némi közös múltunkat, találkozásainkat. Azután lassan átballagtunk közeli tanyájára, megmutatta hol él, hogy él ez a világcsavargóból kisörsi remetévé vált nyolcvanas éveit taposó filmes. Később a sötétben egymás kezét fogva, talán kicsit billegtünk a sötétben, egy titkos kertkapun keresztül beértünk a jazz koncert helyszínére. Az erdő sűrűjében, nádfalak és bokrok között hallgattam Baló Pisti fantasztikus dobszólóját. Gerog valami fiatal lánnyal ismerkedett, üzeneteket írtak, a lányka piros szíveket rajzolt, humcut szemeket meregetve. Szép este volt ez is.

xxx

Celluloidra revolverrel címmel zajlott egy kísérleti filmeket bemutató találkozó.

A vetítéseket beszélgetések, előadások kisérték, performancok és zenélések. Meghívtak erre a sokszor tudományos székfoglalóra emlékeztető eseményre, ezen alkalomból a saját, ott előadott tétova mondataim vázlatát osztom meg

egy felhívás szövegét, ami sajnos visszhangtalanul hullt hamvába, valamint egy ott időhiány miatt le nem vetített film linkjét.

“A tévedés szabadsága

Meggyőződésem szerint minden alkotói szándékkal készült mozgóképsor, legyen az akár kisérleti filmnek nevezve, történetet akar elmesélni. Ezt az alapvetést elfogadva, részemről természetesnek tekinthető a filmben megjelenő diegetikus elemek alkalmazása a történet érthetősége miatt. Ilyennek tekintem a képek lassítása, gyorsítása, roncsolása, képhalmozás, szövegtöredékek felbukkanása formai alkalmazását, vagy a hang oldalon történő beavatkozásokat zene, narráció, zajok, zörejek stb. Ez önmagában is ellentmondás, hiszen ez a felsorolás a kánon szerinti diegetikus elemek és a nondiegetikus elemek között nem tesz különbséget. Ezt a vegyes filmnyelvi használatot tartom a kísérleti filmek lényegének az érthetőség szempontjából, mindegynek gondolva, hogy a logikai dramaturgiai érvekkel, vagy érzelmi hatásokkal operál.

E szempontból közelítve lényegtelennek tartom a hagyományos narrációs filmekkel való direkt összehasonlítást, ahol a történet érthetősége miatt a konvencionális dramaturgiai szabályok szerint követik egymást a jelenetek, a választott főhős cselekedeteire koncentrálva a boldog, vagy éppen tragikus végkifejletig. Ezek az elemek a kísérletinek elkeresztelt filmben nem, ritkán, vagy másképpen bukkannak fel, de – eltekintve a kiállítóterekben egyre elterjedtebb komplex alkalmazását az álló-és mozgóképeknek – a filmnyelv alapvető elemei azonosak, céljuk is azonos, nevezetesen üzenetet eljuttatni a nézőhőz, befogadóhoz.”

“A filmek kiszabadítása az archívumok zárt világából, a múzeumi terek eseti rabságából kötelező az új filmes nemzedék és szakemberek számára. A kísérletinek nevezett filmek teljes jogúvá tétele, a nézők számára elérhetően állandó bemutatóhely létrehozása nem várathat magára. A főiskolás és egyetemi vizsgafilmek, a BBS munkái, a független filmek bemutatása a jövő vizuális világának mesterséges intelligenciával terhelt időszakában kötelező. Ha a múlt történelminek nevezett filmjeire a kormány tíz milliárdot biztosít, akkor a jövő érdekében nem nagyravágyó törekvés az e területre fordítható milliárdok megszerzése. Javaslom a fesztivál szervezőinek és résztvevőknek egy közös kiáltvány megfogalmazását. Az így létrejövő dokumentumot aláírásukkal a magyar és az európai szakmai fórumokat megkeresve el lehet érni ezt a célt!”

xxx

Kedvenc rádióműsorom egyik visszatérő rovata, “amiről nem beszéltünk”.

Nem beszéltem/írtam a kirándulásokról az unokáimmal, a pecázásokról, Zsuzsi és Peti születésnapjáról, a huszadikai baráti találkozóról, és még sok másról, ami érdekes esemény volt ebben a hónapban. Lehet, így is sok voltam másoknak.

Vége a nyárnak, elmúlt mint a bocitérdű lányok emléke az életemből. Elhagyom a virtuális teret, csak néhány múltbéli képet teszek közzé a youtube csatornámon, s ezeket népszerűsítem a facebook oldalamon.