Filmgráfiája Magyar Dezső “Agitátorok” című filmjét említi elsőként, aminek egyik forgatókönyvírója és főszereplőinek egyike volt. Szerintem ekkor dönthette el, hogy végkép a film felé forduljon. Másodikként az 1973-ban készített “A harmadik” című filmjét említik, a Faust előadásra készülő fiatalok próbafolyamatába való betekintést. Merész, és meglehet igaztalan állításom szerint ekkor köthetett Fausti alkut, magával, egyes források szerint a hatalommal, és elhatározta, hogy bármi áron, de mozgó képben, hangban egyszóval filmben fejezi ki mondandóvalóját a világ dolgairól. Nagyon nagy árat fizetett ezért az alkuért, menekvése nem sikerült, hiába írta 1981-es önéletrajzi írásában „Elhatároztam, hogy életemet a továbbiakban is a szabadságnak, a szerelemnek, a művészeteknek és a tudományoknak szentelem.”
Amikor végre elérve célom a BBS-ben kezdtem el dolgozni, nekiálltam pótolni nem lustaságból fakadó hiányosságaimat – hiszen a Stúdió filmjeit akkor is nehezen lehetett elérni – és végignéztem az addig készült filmeket, akkor láttam az Egyetemi színpad tetején forgatott filmet, a már említett “A harmadik” címűt. A szereplőket hírből ismertem, Baksa-Sós János, a KEX együttesből, Károlyi Zsigmondot később kicsit közelebbről, a Gombás Erzsébet “Gomba” bécsi gyilkosságának híre is hamar eljutott hozzám. Mondhatni, hogy az akkori undorgrandnak nevezett társaság tagjai közül többeket ismertem. Autóstoppal indultunk útnak 1973 augusztusában Balatonboglár felé, Pali bácsival, és egy 16 mm-es kamerával, hogy rögzítsük az ott zajló, Galántai György által szervezett Kápolna kiállítás eseményeit – igaz, elkéstünk, már csak a bejárat lezárást, befalazását tudtuk felvenni röviden, mert az ott bóklászó civilruhás rendőrök azt sem engedték, – ismertem az Orfeó csoport dolgait, de főleg a BBS köré gyűlő pesti avantgárd szereplőit.
Filmes érdeklődésem elsősorban a dokumentum filmek felé terelt, a képek féktelen konkrétsága a hazugságokat közvetítő média kritikáját megfogalmazó alkotások iránt tett nyitottá, kissé idegenül néztem a formalistának ítélt kísérleti filmeket, bár néhány közülük már akkor megfogott.
A “Hogyan verekedett meg Jappe és Do Escobár után a világ”, “A négy bagatell”, az “Amerikai anzix” végképp elvarázsolt, majd a majd tíz évvel később egy véletlen során birtokomba került film, Szentjóby Tamás “Kentaur”-ja helyre tette a gondolkozásomat a kísérleti filmezést illetően is.
Nemzetközi sikerei után már kevésbé vett részt a stúdió munkájában megjelenése a Pasaréti vetítőben kivételnek számított, de a Filmnyelvi sorozat keretén belül készült filmek vitáján általában részt vett, amikor megjelent Hajas, Najmányi, Vető, Erdély, Maurer filmjeinek stúdió elfogadásán érvelése, vitaképessége sokszor eldöntötte egy-egy film sorsát. Néhány alkalommal találkoztam vele később a Stúdión kívül is a Filmgyár Latinovits kávézójában, a “K”csillag szekció sminkfesztiválján, elzarándokoltam a “Hamlet” győri előadására, részt vettem az INFERMENTÁL videófolyóirat harmadik számának készítésében a BBS-ben. A Tv számára készített “Filmiskola” sorozat elkészült darabjait, mint a BBS titkára szerveztem kedd esti programként a pasaréti vetítőbe.
Talán jó helyen voltam és jó időben, vagy volt valami hitelem, de egyszer csak kaptam egy telefont a Filmlabor munkatársától, hogy selejtezni készülnek, a standardizálásba nem került filmek negatívjait nézik, és nem vinném-e el a “Kozmikus szem” címet viselő tekercseket, amin a BBS neve szerepelt. A “Kozmikus szem” Bódy azonos címmel a benyújtott elméleti írásának mozgóképpé varázsolt változatát ígérte, izgalmas kísérletnek tűnt. A torzóban maradt filmtöredék 1975-ben kezdődött el a BBS-ben, majd félbeszakadt, és a nyolcezer méternyi tizenhat milliméteres anyag előhívás után, valami központi intézkedés miatt a laborban maradt.
“A 35. Magyar Filmszemle kiemelt információs programjában szerepel egy igazi különlegesség is: Bódy Gábor hagyatékából, a “Kozmikus szem” című szinopszishoz leforgatott anyagból látható majd egy hatvan perces válogatás január 31.-én,18.30-kor a Mamutban – szólt a híradás. A vetítés elmaradt.
A Bódy halálának tizedik évfordulójára szervezett vetítés és kiállítás sorozat egyik hozadéka többek között az volt, hogy előkerült a “Kozmikus szem” címen forgatott filmjének negatívja. Pontosabban, előkerült 8202 méter fekete-fehér előhívott negatív.
Eltelt jónéhány év, és azt remélem, hogy ezen a konferencián, ami címével is idézi a félbemaradt művet, láthatóvá válhat és felkelti néhány hozzáértő ember figyelmét – és a maga töredékességében, elhelyezhető lesz az életműben. Azt remélem, hogy egyszer majd sor kerülhet a Filmintézetnek átadott anyag kutatására, értelmezésére, ne legyek én az egyetlen ember, aki látta, s ami engem annak idején megfogott benne.
Két képet őrzök a szobám falán. Az egyik Cserhalmi Gyuri hinta jelenete az Amerika anzix-ból, a zuhanás előtti pillanatban a film egyik kockájából kivéve, a másik Jávor István fotója Bódy Gáborról ugyanezen film forgatása közben.