Eszembe jutottottak Ujj Zsuzsi dalszövegei, amelyek a kíméletlen őszinteséggel kitárulkozó nő sorsáról szólnak, koncertjein tomboló sikert aratva a szinpad előtt táncoló lányok között. A film mint komplex műfaj, kevés teret enged a képzeletnek, a képek konkrét jelentéssel bírnak, a szöveg olvasása közben a fantázia szabadon szárnyal, a dalszövegek koncert közben érzelmi hullámok hátára ültetve előadót és közönségét vatázsolják el. A filmképek féktelen konkrétságát mostanában csak a mesterséges intelligencia által generáltak kérdezőjelezik meg, teret adva ezáltal a fake news híreknek, mozgó képeknek.
A Pünkösdi virágzás napján Ravazdon pár jó élményben volt részem, az Őrhegy udvarház megtelt, barátokkal, zenészekkel, afféle terülj-terülj asztalkám módra, ki-ki hozott magával valami finomat, saját készítésű süteményt, lekvárt, kencét, itókát Jenő közösségi asztalára. Bepakoltuk mi is a kocsiba a cuccot, Zsuzsi vargabélest készített, én a helyszínen főztem egy nagy lábos székelykáposztát.
Jól estek a beszélgetések is, kiváló koncerteket hallgathattunk, friss forrásvizzel nyugtattuk alkoholtól is gyötört szervezetünk. Miquel Montanaro barátom és zenész csapata alapozta meg a szintet, jó volt látni a már ismert zenészek között Fatime Songorot, akivel már pár éve nem találkoztunk, de felbukkant a hetvenes évek kiváló bandájának egyik tagja, Jerry Goodman kilenc húros hegedűjével a Mahavisnu zenekarból, aki egy magyar nőt vett feleségül, Pannonhalmán élnek. Móser Ádám zenekara kiváló koncertet adott ismét és igazi meglepetés volt Sandra Poindexter-Lewis Jordan duója Bata Rita táncjátékával kiegészülve és végül nagy élmény volt Kerényi Róbert és Gyárfás Attila kettőse. Erről egy rövid videófelvételt is megnézhetnek ezen a linken:
https://youtu.be/uIitBsGaMMg
Ha már Ravazd, akkor néhány mondat a Mediawave-ről.
1993-ban a Balázs Béla Stúdió viszonylag jó minőségű, három csöves Sony videó projektorát vitem a Mediawave akkori helyszínére, a győri Ifjúsági Házba. Hartyándi Jenő járt előtte az akkor még Pasaréten helyet foglaló irodában, kissé gyanakodva fogadtam. A stúdió titkáraként akkoriban az (is) a feladatom volt, hogy a filmek kölcsönzésével, küldésével foglalkozzak. Sokan jártak akkoriban arrafelé hátizsákban vitték-hozták a filmeket. Szokatlan volt, hogy valaki nem a filmeket akarta, hanem vetítő eszközt kért a Mediawave versenyfilmjeinek vetítésére. Buglya Sanyi vagy Czabán Gyuri ajánlásával a vidékről érkezett fesztivál szervezővel megállapodtunk cserébe a BBS filmjeinek népszerűsítését kértem. Vittem a projektort – amit elég macerás volt beállítani – és vittem filmeket. A vetítés helyszíneként szolgáló teremben igazi vidéki állapotok uralkodtak, az én filmgyári vetítőkhöz szokott szememet bántotta, hogy a vetítővászon horizontját egy jól látható gyatra összeillesztésből származó vízszintes vonal osztja meg. Pont ott, ahol mondjuk az “Elégia” varázslatos képei a legjobban érvényesülnének! Kissé indulatosan vezettem be a programot, lett is belőle sértődés. Viszont volt egy nagyon kiváló VHK koncert ahol Grandpierre Attila még igazi punkként vetette bele magát a zenekar háta mögé kifeszített hálóba.
Néhány évvel később már együtt válogattuk, előzsűriztük a fimeket. Változott – akkor is – a technika, dúlt a Betamax vagy VHS harc, néhányan “profi” hordozón (U-Matic) küldték a filmeket, hegyekben álltak a kazetták Jenő szobájában, egy zongora tetejére előkészítve várt bennünket hétvégenként a sok film. Általában egy autóval mentünk, Czabán, Bakács, Ganczer, Silló és én. Perger Gyula helyi erő, Jenő a házigazda. Néha változott a létszám, cserélődtek időnként a tagok. Óh, azok a hétvégék! Ari, – Jenő felesége – finomakat főzött, ettünk, vitatkoztunk, kicseréltük az élményeinket és közben néztük a világ összes tájékáról érkező filmeket. Később a közös filmnézéseknek más helyszínt találtunk, lett iroda, Rómer ház, Kazinczy utca. Egy-két hétvégét Pesten is szerveztünk, hol nálam a tanyán, hol a Duna Tv-ben. Új tagok, új szemlélet fiatalítás, Bakonyi Vera, Varga Balázs, Csáki Laci, Zomborácz Virág. Úgy hiszem, közös emlékeink miatt barátok maradtunk. Jenő közösségi ember, vágya és tehetsége a közösség teremtésre mindíg inspirálóan hatott rám. Persze, nemcsak rám, hanem arra a szűkebb-tágabb civil közösségre akikkel kapcsolatba keveredett. Valahogy ennek eredménye volt a “Ravazdi kerekasztal” nevű társaság is. A rendszerváltás éveinek lázas forgatagában, néhány civil szerveződés képviselője komolyan hitte, hogy a mindenkori politika számára fontos az önszerveződés, a kultúra, a helyi közösségek véleményformáló szándéka és ereje. Szép illúzió volt, mára szinte teljesen szertefoszlott. Álljon itt az akkori kerekasztalnál ülő szervezetek neve, és a később csatlakozottaké kommentár nélkül: Magyar Narancs, Adyton Records, Vár-Art Galéria, Közgáz Vizuális Brigád, Kép-Árnyék, Duna Műhely, Magyarországi Alternatív Színházi Központ Egyesület, Potters Bt, Magyar Független Film és Videószövetség, Rét Galéria, Mediawave Alapítvány, Titanic Filmjelenlét Alapítvány, BBS Toldi estéje, Alternatív Színházak Szövetsége, Pesti Est, Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány, Pesty Fekete Doboz, Műhely Alapítvány, Egyetemi Kultúráért Alapítvány, Parti Galéria, Hunnia mozi, Tilos Rádió, Nemzetközi Kísérleti Üvegstúdió, Dunától a Gangeszig Alapítvány, Liget Galéria, Hajtás Pajtás, Bahia. A csapat szellemiségét a Mediawaven kiadott “Párhuzamos kultúráért” díjak őrzik. Úgy alakult később, hogy a fesztivált szervező Mediawave Alapítvány kuratóriumi elnöke lettem. Piros kalapban, fesztivált nyitottam, díjakat adtam át politikusokkal beszélgettem. Ezekből az időkből a folyamatos küzdelmekre emlékszem, amit az egyes helyszínekért folytattunk, bizonygatva, hogy a Mediawave nemcsak a városnak, hanem az egész magyar kulturális szcénának hasznos.
Egyik éjszakai álmom a bölcsészkari tüntetésről szólt, valójában nem tudom, megtörtént-e, benne volt a levegőben a lehetősége a nyolcvanas években.
Az Egyetemi Színpadi tüntetés szervezője Förgeteg Balázs volt, akit az ottani filmklubból ismertem. Mintha az lett volna a célja, hogy Bódy Gábor “A harmadik” című filmjének forgatását ne akadályozza a hivatalosság az épületben, illetve a tetején. Balesetvédelmi szempontokra hivatkozva nem akarta a tűzoltóság engedélyezni, de a tüntetők szerint az igazi bajuk az egyik szereplővel lehetett, mert nem kívánatos személynek gondolták Baksa-Sós Jánost az egyetem területén. A nagyterembe szervezett vita az illetékesekkel egyszercsak félbeszakadt, szünetet rendeltek el. A vitát később a kisteremben lehetett folytatni, az emberek közben szétszéledtek, sokkal kevesebben voltak. A tudósítások a nagyteremben történtekről szóltak, fotók is készültek, tv kamerák voltak, az esti hiradóba bekerült hír már arról szólt, hogy az egyetemi diákság elfogadta a döntést. A szünet utáni parázs hangulatú vitáról egy szó sem esett az esti hiradóban. Balázs elkeseredve szállt be a taxiba, amit én vezettem, a Római parti Aranykalász vendéglőbe vittem, ahol ismerős irodalmárokkal ült egy asztalhoz, Nagy László mellé. Őt ismertem már versein keresztül, meg egyszer elvittem a Vörösmarty téri drosztról ebbe a kellemes kiskocsmába. Balázs, talán az Egyetemi Szinpadon történtek miatt rossz kedvű volt, fájt a lába. Szemrehányta Nagy Lászlónak a Sztálin halálára írt 1953-as költeményét, mire Nagy ezüstfejes botjával fenyegette, mit tudsz te arról a korról? – Eörsi, Zelk, Illyés is írt abba az antológiába! Az álom itt véget ért, felriadtam, nemrég haladtam át Iszkázon, talán ezért is jött ez a leírva autófikció, valóság elemekkel átszőtt álom, szubjektív történetek a félmúltból. Próbálom összeszedegetni az emlékeimet, bizonyára tévedek évszámokban, szereplőkben. Nem szándékos, ám a tévedéseim is én vagyok.
Romló szemmel nézem a világot, ha könyvesboltba tévedek már nem a szerzők neve, művek címe az elsődleges szempont a válogatáskor, a könyvek ára és a szöveg olvashatósága lassan előbbre valóvá válik. A filmek mellett a könyvek nyújtotta élmény, ami elviselhetővé teszi a létet, de egyébként is fontos, hogy lássak, jól lássak. Akár a színeket, embereket, tájakat, tengert, a világot. Szemüvegek hevernek körülöttem, de olvasni már szinte egyikkel sem tudok. Van közöttük drága többfunkciós, egyszerű bolti, foncsoros napszemüveg vezetéshez, Ray-Ben és nóném egyaránt. Mindez arra késztetett, hogy bejelentkezek szemvizsgálatra a közeli kisváros egészségügyi központjába. A portán kell a szakrendelésre jelenkezni, kérdezte a hölgy az üvegkuckó ablakának keskeny résén, mi a születési dátum? – mondtam, beütötte a masinába, majd rám nézve azt kérdezte, maga özv. Kovács Béláné? Ezen mindketten elcsodálkoztunk, látható, hogy bár kissé megtörve, de férfinak nézek ki.
Ja, hogy maga még nem regisztrált itt? – nem volt rá szükségem – mondtam. Azt már nem tettem hozzá, hogy az év felét Andalúziában töltöm, s ha valami gondom van, ott veszem igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, bár mostanában kissé macerás ügy ez ott is. Végül is kaptam egy időpontot, azt javalta, fogadjam el, mert a doktornő elmegy szabadságra és nincs, aki helyettesítse. Elfogadtam, a jelezett időpontban megjelentem, tele volt a váróhelyiség, ugyan időpontra érkeztem, de mintha mindenki megneszelte volna, hogy ez most egy ideig az utolsó alkalom a vizsgálatra. Végül bejutottam, mondtam az orvosnak, hölgy volt, hogy egy olvasó szemüveget akarok kérni, régen ezt úgy hívták SZTK szemüveg. Volt némi méltatlankodás, hogy ő orvos, betegség gyógyító de alaposan megvizsgált, diagnosztizált, kezdődő szürke hályogra figyelmeztetett és a vizsgálat eredményét kinyomtatva ajánlotta a közeli optikust. A hónap végén átvehettem az egyszerű, csak a havi nyugdíjam negyedébe kerülő egyszerű olvasó szemüveget. Most is ez van rajtam, tudok írni és olvasni, esténként kamilla teával, szemcseppel kezelem magam. Londonban élő barátom azt javasolta, menjek el és cseréltessem ki a szemlencsém, neki bevált, operatőr, szüksége van a szemére. Elgondolkozok ezen, nem olcsó dolog, de talán jobban megéri, minthogy félév múlva újabb szemüveget kelljen csináltatnom. Egy kicsit félek a műtéttől, szerinte ez már napi rutin, mégis,
S mi lesz, ha nem látom majd a kismadarakat? – a második rozsdafarkú fiókák is kirepültek az előszoba gerendájáról minap. Négy fióka kelt ki, egy korán kimászott a fészekből, egyik reggel a kövön feküdt elpusztulva, kettő hamar eltünt a közeli bokrokban, egyet ki kellett menteni a felmosó vödörből, szerencsére nem volt benne víz, de nem tudott kikászálódni. A markomban piheget egy kicsit a barackfa alatt, óvatosan feltettem az alacsony féltetőre, a hím és a tojó ott repkedett mellettem, végül megnyugodva vették körbe a fiókát, hivogatták a szomszéd fái közé. Talán életben marad, és jövőre fészket épít.
A hónap utolsó eseményeként számomra fontos volt a budapesti pride, amit a Partizán csatornáján néztem, lélekben együtt vonultam a szabadság szerető emberekkel. Emlékszik még valaki a régi tüntetéseken a rendőrség sün-sün! – vezényszavára? Ez most elmaradt, fejlődik a technika, nem kell a helyszínen igazoltatni, kamerák képei rögzítik az arcokat, később elővehető adatként számon tartanak. Recseg a hatalmi gépezet, érzi ezt mindenki.
Muszáj még ehhez a hónaphoz egy utolsó napra maradt hírről írnom, meghalt Grűnwalsky Feri, rendező, operatőr, a filmes szakma egyik nagy öregje, Szomjas Gyurival és Jancsóval készült filmjei, “balázsbélás” filmjei emlékét halhatatlanná teszik. Sokan írnak majd róla, nálam méltóbbak.
