A szeretőd vagyok, a lelki társad, őrangyalod, még akkor is, ha nem lehetsz csak az enyém, osztoznom kell rajtad másokkal is. De mindez nem számít. Nincsenek feltételeim, csak azt akarom, hogy örökké itt legyél nekem. Bármi áron. Harminc éve elnézek neked mindent De tényleg mindent. Megszólalhattam volna korábban, kiabálhattam volna, talán borítanom kellett volna, de neked sosem ártanék. Inkább kitépném a nyelvemet, levágnám a karomat, csak nehogy meggondolatlan dolgot tegyek, fecsegjek, vagy kompromittáló levelet írjak. Ilyet sosem tennék. Nem tollas a hátam. Én csak egy tudatlan medvebocs vagyok, a te szőrös kis gombócod. Szeretlek. Így, egyszerűen. Milyen jó ezt leírni.

Boldog vagyok. Legutóbb azt álmodtam, hogy gondtalanul hajózunk, és egymás kezét fogva csodáljuk a tengert.

Miért van az, hogy mindez csak másokkal történt, velünk pedig nem? Miért? Mit tudnak azok? Szerintem semmit. Tehetségtelen nullák, érdemtelenek mindenre. Mégis krőzusként élnek. Te pedig éjt nappallá téve dolgozol értünk. Engem ez mélyen felzaklat. Ez igazságtalanság. Arról nem is beszélve, édesem, hogy ez neked mennyit árt! Makulátlanul tiszta vagy, de ezek éppen ezt használják ki, a te végtelen humanizmusodat, puritánságodat. Remélem nem feledted, egykoron velem is oly boldogan etted a szalámis kenyeret. A jó magyar, fehér kenyeret!

Gyűjtöm a neveket. A tehetségtelenekét és érdemtelenekét. Talán kiadom őket. A névsort külföldi szervereken tárolom.

Megtisztulásra van szükség. De ne félj, rólunk nem fogok beszélni. Mert neked ehhez, vagyis hozzájuk semmi közöd nincs. Különb vagy mindegyiknél. Te mindent jól csinálsz. Ezért szeretlek, és maradok elvakult imádód. Szívemben tovább lángol a tűz. Isten óvjon, kedvesem.

Levelemre nem kell válaszolnod.

Csókollak.

L.