Fotó:B IA+AI

A külügy csupán annyit közölt, egy Andrej nevű emberüket kapcsolták le az ugandai hatóságok, és hamarosan rögtönítélő bíróság elé állítják. A repülőtéren tartóztatták le, még a csomagját sem tudta átvenni, mert már az Airbus lépcsőjén megbilincselték és a közelben lévő börtönbe vitték. Rohantam, ahogy csak tudtam. 

Taxival mentem, és útközben a sofőr azzal szórakoztatott, hogy most szigorították Ugandában a „homoszexuális” törvényt. Nevetve mesélte, alig egy órával a törvény kihirdetése után máris tizenhat, homoszexuális kapcsolattal gyanúsított ugandait végeztek ki. Azt hittem viccel, de nem. Komolyan beszélt. 

Végre megérkeztem a börtönbe, ahol pár percet kaptam csupán.  Amint bevezettek a kihallgatószobába, és megláttam Andrejt, ismerősnek tűnt. Mivel elég öreg vagyok, és a memóriám még jó, arra is emlékeztem, mikor és hol láthattam őt először: a nyolcvanas évek elején, egy ifjúsági lapban megjelent fotón. Akkor még ifjú és lelkes munkásőr volt, később pedig a legfontosabb újság pártrovatát vezette. Sosem gondoltam nagy koponyának, jó, kimondom,  rémületesen ostobának, és tetézve mindezt, veszedelmes figurának tartottam. Hírhedt kommunista volt, majd az ezt követő évtizedekben, Zelig-et utánozva, ezernyi alakban bukkant fel. Azt hiszem, ez a kaméleonsága okozta a vesztét. Pár nappal ezelőtt, mint nem hivatalos, kormányközeli megmondóember, annak az örömének adott hangot egy tévéműsorban, hogy nagyon helyes, végre kivégzik a melegeket Ugandában. És erre, tessék. Szerencsétlen hülye. Persze, akkor még azt hittem, megmenthetem, és élve hazavihetem magammal.

Öt percet beszélhettünk, ennyi idő alatt kellett kitalálnom a védelem stratégiáját, utána mindkettőnket átszállítottak az Ugandai Népi Bíróság épületébe, ahol megkezdődött a per. A vád szerint Andrej már a repülőn gyanúsan közel hajolt a mellette ülő férfihez, aki persze csali volt, az ugandai belbiztonság tisztje, akit Andrej a leszállás után meghívott egy sörre a hotel bárjába. A tiszt ezt egyértelmű homoszexuális próbálkozásnak értékelte, és  az egyik stewardnak (ő is ugandai ügynök) jelezte. 

Védőbeszédemben arra hivatkoztam, a közel hajolás még nem melegség, csupán barátságos viselkedés, amúgy hivatalos megbízólevéllel  érkezett Ugandába, hogy alaposan megismerje, tanulmányozza, és esetleg importálja az új törvényt,  továbbá Andrejnek több házassága is volt, ezekből hét gyereke született,  most is egy ismert színésznővel él irigylésre méltó, példásan erkölcsös párkapcsolatban. Pechjére ezt nem tudtuk fotókkal igazolni, mert a mobiltelefonján csak a Békés Menetelésen készült képeit tárolta, és milyen fatális balszerencse, éppen azokat, ahol kövér, és züllött arcú férfiakat átkarolva sétál.

Az ugandai bíróság nem húzta az időt. Andrejt  halálra ítélte, fellebbezésre nem volt lehetőség, negyedórával később  pedig máris az utcán voltunk, ahol Andrej szembenézett a hóhérral és az összesereglett csőcselékkel. Ugandában nagyon népszerűek a nyilvános kivégzések. Szegény Andrej azt sem tudta, mi történik vele. Ott is szidta a melegeket, hangosan és gyűlölködve „bubuzott”, éljenezte az ugandai meleg-törvényt, de ezzel senkit sem hatott meg, fejét a tőkére nyomták, majd egy határozott, erőteljes csapással, bárddal lefejezték.  Sajnálom Andrej Bencsikovot, akinek ezúttal nem sikerült kaméleonként alakot váltani. 

Egy ideig biztosan nem vállalok új ügyet. A telefonomat is mindjárt kikapcsolom. Jaj, megint jött egy SMS! Ráadásul az FSZB-től. Mit akarhatnak. Rettenet. A legkiválóbb munkatársuk elektromos rollerrel elesett, és életét vesztette. Vajon ki lehet ő? A nyaralásomnak tényleg lőttek.