Gregor Sándor, a tökéletes minisztériumi hivatalnok, korábban parlamenti képviselő, a korlátlan hatalom és mesés vagyon birtokában, mégis furcsán érezte magát. Napok óta gyötörte valami, amire nem talált magyarázatot. Az ébredés után erőtlennek érezte magát, pedig korábban mindig kiadós szexszel kezdte a napot, most viszont nem volt kedve semmihez. Nője kitartóan próbálkozott, tényleg mindent megpróbált, hogy életet leheljen oda, de a kőkemény sikerember, sokadjára is puhának bizonyult.
Ahogy kollégiumi társai, minisztériumi kollégái, tenisz-és jacht partnerei a becenevén szólították, Samsa, paranoid narcisztikussága következtében attól tartott, hamarosan lecserélik egy megbízhatóbb káderre. Félelme nem volt alaptalan, valóban sokan akarták a bukását, de ez teljesen normális ebben a közegben a sok évnyi hűséges szolgálat után. Samsa megszállottan figyelte hát környezetét abban bízva, leleplezheti az ellenséget. Ez végül nem következett be. A sors másként rendezte Samsa jövőjét.
Mivel jövendőbelije szemére vetette hanyatló férfiasságát, ezért az Alibabán keresztül kínai potencianövelőt rendelt, majd a pasztillákat és krémeket elkezdte használni. Ettől megnőtt az ereiben a nyomás, a szemei kigúvadtak, de ami örömteli tény, néhány rövidke pillanatra visszanyerte korábbi acélosságát, igaz, ekkor már halálközeli látomásai voltak, amit azonban élettársa örömsikolyai feledtetni tudtak. Nője miatt sok tablettát szedett, és csak idő kérdése volt, mikor végez vele az ismeretlen összetételű erekciós kemikália.
Május elséjén. A munka nemzetközi ünnepén. Reggel. Az ágyban. Nyögött egyet, és már vége is volt.
A temetés költségeit a frakció és a minisztérium közösen álta. Sándort saját halottjuknak tekintették.
A búcsúszertartást kedden délelőtt tartották, ahol a búcsúbeszédekben többen is elmondták, Sándor két lábbal járt a földön, nem hitt a túlvilágban, így a gyászolók végképp nem reménykedhetnek abban, hogy Sándor egy másik dimenzióban, egy másik testben és létformában újjászületik. Földi maradványait egy igazán szép, virágos parcellában hantolták el.
Sándor lelke, bármit is hitt korábban, Indiában reinkarnálódott. Persze fogalma sem volt arról, hogy ki ő, és mit keres ebben az elviselhetetlenül túlzsúfolt városban, Mumbaiban.
A bőre sötétbarna, a szeme fekete, lábán nincs cipő, egyszerű viseletben álldogál a járdán, előtte pedig szent tehenek sétálnak. A kezében játékpisztolyt tart, amely szappanbuborékokat fúj ki. Azzal pufogtat, színes, csillogó, kövér buborékok jönnek ki a csövön, közben hangosan beszél. Hindi, bengáli, marathi, telegu és gudzsaráti nyelvek keveréke jön ki a száján, de ő maga sem érti mit mond. Valójában azt akarja megtudni, mi ez a baromság, de helyette arra biztatja az emebereket, hogy vegyenek szapanbuborékfújót, senki nem vesz tőle semmit, ezért a többi árus csak nevet rajta, és és mind az kántálja: Ganash! Ganash!
Több hét kellett ahhoz, hogy végre felfogja a felfoghatatlant. Micsoda pech. Ha már így kellett történnie, miért nem dubaji koronahercegként született újjá? Végül belátta, a reinkarnációban sincs igazság. Ő már nem Samsa, nem Gregor Sándor a nélkülözhetetlen bennfentes egy jelentéktelen ország államgépezetében, hanem Ganash, a senkinek sem ártó, szegény szappanbuborék árus a világ legnépesebb országában. Jelentéktelen porszem immár, aki éppen úgy fog eltűnni majd innen is, mintha nem is létezett volna. Mindeközben egykori pozícióját pillanatok betöltötték egy mindenre kész kollégiumi baráttal. Nem nagy ügy. A körforgás megállíthatatlan.
