Olvasási idő 2 perc

a kőkorszak gyermeke

A kőkorszak gyermeke Akkoriban született, mikor a kő volt a minden. Köveztek teret, parkot, tópartot. A kő a legértékesebb valutának számított, aki csak tehette kővel csencselt, termelt, kőbányát szerzett. Az apja is kőben utazott. Először. Aztán ami jött. Kőszívű kereskedő. A fiát legalább szerette. Tanítatta.

Kép: Bojár Iván András

A legjobb iskolákban. Külföldiekben. Azokban bízott. A kőből és egyéb üzletekből megszerzett pénz tekintélyes részét gyereke oktatására fordította. Abból baj nem lehet, gondolta. De erről senkinek nem beszélt. Sok az irigy. És a gonosz. Nekik tanár sem jutott.

Aztán a gyerek elment. A tengeren túlra. Diplomáért. Mesés egyetemeken, nem kőből élő halandóknak megfizethetetlen tudásközpontokban képezte magát.

Meglepő módon egyszer csak hazajött. Jogi, közgazdasági, politikatudományi végzettséggel. Pillanatok alatt bekerült a körforgásba. Felmérte és átlátta a viszonyokat.

Hamarosan miniszter, majd elnök lett belőle. Első dolga volt az apját bíróság elé állítani. És azok barátait. Súlyos éveket mértek rájuk. A fiú senkinek nem adott kegyelmet. A vagyont elkoboztatta, a taníttatására fordított pénzt visszafizette. A közösbe.

Apja nem értette. Őrültnek nevezte fiát. Hálátlannak. Több levelet is írt neki a börtönből. Választ nem kapott. A gyerek felnőtt. A kőkorszaknak vége.