Fotó: IA + AI

llyen fos többé nem készül, gondolta magában a frissen kineve-

zett komisszár, majd felhívta a Who makes soda című örökzöld le-

gendás szerzőjét és előadóját, tudna-e vele találkozni. A férfi nem

kérdezte miért, csak azt, hogy hol és mikor. Ő is olvasta a híreket,

és szinte biztos volt abban, hogy hamarosan keresni fogják.

A jó hangulatú, szívélyes, ugyanakkor konstruktív munkameg-

beszélésen a főbb pontokat egyeztették. Lesz végre ismét Nemzeti

Afrikai Sanzonbizottság (ugye nem kérdés, a bizottság a történelmi

idők gyakorlatát hozza vissza), létrejön a Nemzeti Afrikai Daliroda

(ott gondosan kiválasztott szerzők írják majd a dalokat), életre kel-

tik a Nemzeti Afrikai Hangelosztó Vállalatot (nem minden előadó

kaphat ott lehetőséget), megszervezik a Nemzeti Afrikai Hangszer-

bolt Hálózatot (az afrikai előadók csak ott vásárolt hangszerekkel

dolgozhatnak), megalapítják a Nemzeti Afrikai Könnyűzenész-kép-

zőt, de lesz Nemzeti Afrikai Rendezvényiroda (csak a NARI szer-

vezésében turnézhatnak az afrikai előadók), valamint lesz termé-

szetesen Nemzeti Afrikai Jogdíjelosztó Központ is (a beérkezett

összeg felett a nemzeti afrikai kormány rendelkezik) és végül, de

nem utolsósorban, megszervezik a Nemzeti Afrikai Dal gálát.

A hivatalos találkozó után közleményt adtak ki, amelyből min-

denki értesülhetett a szívet melengető hírről, a Nemzeti Afrikai

Sanzonbizottság élére Dulubé Bongwa (katonái körében Big Fran-

cis) ezredest, az Africa Corps legendás vezetőjét nevezték ki.

A miniszteri biztos ezt követően találkozót hívott össze a

Kwangwa Rezervátumban, hogy ott ismertesse a könnyűzene

társadalmasításáról szóló határozott és kőkemény koncepcióját,

konkrétan kimondva azt, immár milyen dalokra lesz majd szüksége

a nemzetnek, miről szóljanak, kik adhatják elő azokat, de ami ennél

is hangsúlyosabb, az a nemzeti jelleg, ám az afrikai könnyűzené-

szek nagy többségét ez egyáltalán nem érdekelte, nem is mentek el

oda. A Hurure Wonga tábort ennek ellenére katonákkal őrizték, és

hírzárlatot rendeltek el. Így csupán annyi szivárgott ki, hogy már az

első megbeszélésen verekedés tört ki. Szerencsére senki sem sérült

meg, de a miniszteri biztost, aki egyébként rajong a közelharcért, a

férfias bunyóért, katonák menekítették ki a feldühödött zenészek

gyűrűjéből.

Az afrikai könnyűzene megújítása tehát elkezdődött. Példa és

kihívás ez valamennyi nagy nemzet számára, hiszen dalolva szép

az élet!

– O –

HALÁLOSAN KOMOLY KÖNNYŰZENE

Halálosan komolyan veszik végre a könnyűzene megújítását, tár-

sadalmasítását. Mindez egy mélyreható, a generációk életét meg-

határozó, társadalmilag rendkívül indokolt és már régóta követelt

átalakítási folyamat elképesztően fontos állomása!

Félelmetesen hangzik, ugyanakkor mégis örülni kell ennek, hisz

logikusan következik mindabból, ami eddig történt. A haszontalan

és nemzetellenes egyetemek bezárása vagy érthetetlennek tűnő át-

alakítása, a tudományos műhelyek, intézmények felőrlése (csak a

kártékonyaké), a napilapok megszüntetése (csak a hülyeségeket és

hazugságokat íróké), a közintézmények munkatársainak megbíz-

hatóbb munkatársakra cserélése (csak a férgeké), a közpénzek át-

címkézése, átnevezése, átirányítása a megbízható nemzeti erőkhöz

(nagyon helyes), a társadalmi kontroll totális kiépítése (csak egyet-

érteni lehet ezzel) után a könnyűzene megújításának kellett kö-

vetkeznie. Láthatjuk mivé lesz a világ, ha olyan gyanús, kártékony

gyökerek, nem is emberek, mint Justin Timberlake, Lady Gaga vagy

a sátáni Ozzy Osbourne a helyükön maradhatnak és roncsolhatják

az ártatlan szíveket, lelkeket. Szükség van tehát a gyors, határozott,

kőkemény, rendkívül hatékony beavatkozásra az egész világon!

Sajnos, ennek megvalósítása még nagyon messze van. Elkeserí-

tő, mégis be kell látni, nem lehet egyik percről a másikra megsza-

badítani az emberiséget a gonoszoktól, szörnyektől, haszontalan

csótányoktól. De végre elkezdték valahol!

Hogy hol? Ez kérdés? De most komolyan? Hát Afrikában.

Mint magam is beszámoltam róla, a Nemzeti Afrikai Voodoo-

bábuk, Szertartások és Erőforrások minisztere a minap miniszteri

biztost nevezett ki a könnyűzene megújítása érdekében. Egy agilis,

tettrekész, igazi 21. századi polihisztort, aki maga is híres muzsikus,

irodalmár és ökölvívó. A miniszteri biztos, mivel szereti a nyilvá-

nosságot, meghívott magához, kövessem figyelemmel a könnyűze-

ne nehéz és felelősségteljes átformálását.

Két nappal később elrepültem Afrikába. Mire megérkeztem, a

Nemzeti Afrikai Parlament legnagyobb meglepetésemre több, tör-

vényi rendelkezést igénylő döntést is megszavazott. Amíg a kato-

nák által biztosított autókonvojjal a főváros szíve felé haladtunk,

az ifjú miniszteri biztos elmondta, ezzel persze meg is nyugtatott,

hogy náluk minden ilyen rapid módon történik. Ő vagy a társai ki-

találnak valamit, és másnapra törvény lesz belőle.

Első körben begyűjtötték, majd nyilvános szertartás keretében

elégették a társadalmilag haszontalan előadók lemezeit, kottáit,

szövegkönyveit. Óriási volt a tűz, emeletnyi lángoszlopok olvasz-

tották a vinyleket, cédéket, ezer fokon égett a máglya, elevenítette

fel lelkesen a miniszteri biztos az ünnepi pillanatokat, szinte izzott

a tekintete az örömtől, ez lehet talán a siker fénye, majd beszámolt

arról, hogy a hangszerboltokat máris államosították, és a zenészek

a jövőben csak a központi bolthálózattól igényelhetnek hangszert.

Persze nem mindenki kaphat, csakis azok juthatnak hozzá, akik a

nemzeti érdeket szolgálják.

Magam is cikkeztem arról, hogy mi minden történt a megúju-

lás jegyében. A korábban felállított intézmények mellé időközben

létrehozták a Nemzeti Afrikai Dalirodát is, ahol egy gondosan ki-

választott szűk csapat írja az afrikai Soká és Óref irányításával a

dalokat. Az országban immár csakis az általuk komponált számo-

kat, nemzeti rockoperákat, a társadalom életét hasznossá tevő, a

közösséget nemzeti egységbe kovácsoló dalokat lehet hanghordo-

zókra rögzíteni és terjeszteni, rádiókban játszani.

A sokszínűség érdekében természetesen ott van a Nemzeti Af-

rikai Sanzonbizottság is, melynek vezetője, ahogy korábban írtam,

Dulubé Bongwa. A hadúr zavarba ejtő kedvességgel, szinte már

baráti hevülettel fogadott, hatalmas tenyerében szinte elveszett az

enyém, majd átölelt és hosszú percekig szorongatott. Örült az érke-

zésemnek, kifejtette, testvéri országból érkeztem, sokat tanulnak

tőlünk, továbbá a Nemzeti Afrikai Sanzonbizottság éppen aznap

tartotta első ülését. Sietősen be is vezetett a hatalmas tárgyalóte-

rembe, nehogy lemaradjunk a fontos döntésekről.

Bent nem zenészek, szövegírók, komponisták foglaltak helyet,

hanem az Africa Corps magas rangú katonatisztjei. Előttük az asz-

talokon pisztolyok, kézigránátok, kések hevertek, persze hangle-

mezek, cédék is voltak. Ezeket az előző hanglemez- és kottaégetés

során még nem vetették a tűzre, sajnos nem sikerült mindent ma-

radéktalanul begyűjteni. Most éppen az a feladat, mit minősítsenek

égetnivalóan eretnek, társadalmilag haszontalan fércműnek, illetve

mit adjanak át fejlesztésre és finomhangolásra a Soká és Óref vezet-

te dalszerző munkabrigádnak.

A Sanzonbizottság beidézte a meghallgatásra szánt művek szer-

zőit is. Elsőként a Gyere, gyere ki a Szavannára! és Green asszony

című dalok társszerzőjét, az ország leghíresebb zongoristáját,

komponistáját hívták be. Megkérdezték tőle, szerinte miről szól ez

a két dal, és hogy ő ezt komolyan gondolja-e? Elmondta. Azt is,

hogy komolyan gondolja. És hogy mindkettő örök sláger, szeretik

az emberek.

Csak szerették, csapott az asztalra Dulubé Bongwa ezredes,

majd ott helyben kettétörte a Durr című lemezt, rajta a Gyere, gyere

ki a Szavannára! dallal. Végezetül azt kérdezte a döbbent és felhá-

borodott muzsikustól, hajlandó-e átírni a műveit. Mivel nemleges

választ kapott, de Dulubé titkon kedvelte a szerzőt, továbbá fiatal-

korában maga is ezekre a dalokra szeretkezett, mentőkérdésként

felvetette, hogy megtagadja-e a korábban írt szerzeményeit. Mi-

vel erre is elutasító választ kapott, ezért Dulubé Bongwa intett az

őröknek, akik azonnal megragadták a zeneszerző-énekest, majd

kilökdösték a teremből. Ekkor a sanzonbizottság tagjai felálltak, és

maguk is elhagyták a termet. Dulubé kézen fogott és magával vitt.

Nem tehettem mást, mentem vele, de elismerem, a kíváncsiság is

hajtott.

A sortűznél elfordítottam a fejem, és próbáltam nem a lövések

hangjára figyelni. A Green asszonyt és az Dreamarcú lányt dúdol-

tam, de úgy, hogy Dulubé ne hallja. A katonák fegyverei még ki sem

hűltek, amikor ismét a terembe vonultak tanácskozni. A Sanzonbi-

zottság még nyolc előadó szerzeményeit elemezte, majd meghozta

az ítéletet.

Mindegyiknél jelen voltam. Dulubé ragaszkodott ehhez. Mert

halálosan komolyan veszik a könnyűzene megújítását.

– O –

A ROCK ÖRÖK ÉS…

– Mennyit fizet?

– Miért is?

– Az interjúért.

– Nem szoktunk ezért fizetni. Nem is tudunk. Ez egy gimnáziu-

mi diákújság. Nincs pénzünk.

– Akkor itt hagyjuk abba.

– De az olvasóink kíváncsiak lennének önre.

– Akkor kaparjatok össze valamit. Mit képzeltek, egy ilyen pá-

lyafutás után ingyen fogok beszélni?

– Csak néhány percről lenne szó.

– Kurva erőszakos vagy, barátom. Öt percet adok. Nem többet.

Kérdezz. De gyorsan.

– A művész úr elsőként vett részt a 2020 után meghirdetett

könnyűzenei életpálya modellben.

– És? Mi a kérdés?

– Mit gondolt akkor erről?

– Hogy kurva jó. Végre.

– Ezt hogy érti?

– Úgy, hogy sínre kerülök. És lesz nyugdíjam. A 25 milliárdból

csak jut nekem is valami. Tavaly adtam el a mikrofonomat. Meg a

bőrdzsekimet.

– Ön előtte is sínen volt. Sztár volt a rockszakmában.

– Ja.

– Kényes téma. Mi igaz abból, hogy korábban jelentéseket írt a

társairól?

– Ha nem hagyod abba, pofán váglak. Mit képzelsz te magadról?

– Kérem, engedje el a mikrofonomat! Ne csavargassa!

– Akkor befejezed a szemétkedést?

– Mi lesz a feladata a programban?

– Írok egy új nemzeti rockoperát. A címszerepet magam éneke-

lem. És tanítok majd.

– Hol, kiket?

– Komolyan, de tényleg, te ennyire gyengeelméjű vagy? Szerin-

ted hol tanít egy tanár? Iskolában, te…

– Mit fog tanítani?

– Felkészítem a diákokat a könnyűzenei életre. Meg kell újulnia

a műfajnak.

– Mi az ars poeticája?

– Na, most már menjél el, de gyorsan!

A fenti írások megjelentek a szerző A rúdtáncosnő fegyvere című kötetében (2020.)