– A képzelőerő, a kreativitás alapvetően az emberhez társított fogalmak, de hogy van ez az állatoknál?
Az állatok képzelete igen szűk tartomány, hiszen nem tudnak róla beszélni, a túlélés szempontjából viszont kulcsfontosságú, ez segíti őket a veszélyektől való megmenekülésben. Gondoljon egy egérre, amelyik ül a lyukban, zajt hall, és el kell döntenie, hogy csak a szél susog vagy egy macska vár rá odakint. Hogy elképzelje, hogy az egyik vagy a másik, az számára nagyon fontos. De a csoportban élő állatnak is van egyéni képzelete, hogy együtt tudjon működni a többiekkel. A szociálisan igen fejlett vadkutyák például a vezetőjük irányítása alatt, tervet követve kapják el a zsákmányt, de el is kell képzelniük, hogy mit akar az alfahím. A vadkutyáknál az is nagyon érdekes, ahogyan megosztják egymással a táplálékot. Amit elkapnak, mind megeszik, aztán visszatérve a falkához kölcsönös etetés kezdődik. A vadászok felöklendezik az ételt, és odaadják a többieknek. Ilyenkor párba állnak, és akinek több van a gyomrában, az ad annak, akinek kevesebb. Amelyikük kapott már, de találkozik egy másikkal, akinek még kevesebb van a gyomrában, akkor annak már ő ad enni. Nagyjából fél óra alatt kiegyenlítődik a csoport tagjainak gyomortartalma. A lényeg, hogyha keveset vadásztak, mindenki egyformán éhes, ha sokat, akkor mindenki jól lakott. De hasonlót figyeltek meg hangyáknál, amikor az egyik egyedet C14-es izotóppal jelölt cukorral etették meg, hogy követni tudják a táplálék útját. Bizonyos idő elteltével bármelyik hangyát kivették a bolyból, láthatóan ott volt benne a továbbadott étel.
– Közösségben élő állatokról beszélt, de egy ugrással térjünk át az emberre: ön is foglalkozik vele, mennyi probléma vezethető vissza az individualizmusra és arra, hogy felbomlottak az ember élhető, kisebb közösségei. Persze alakulnak is újak, mint például a 10 millió Fa…
Biológusként szeretek pontos meghatározásokkal dolgozni: etológiai értelemben ezt nem nevezhetjük közösségnek, mert a közösség az, ahol az emberek egész nap együtt vannak, élnek-halnak a családdal együtt. A biológiai közösség körülbelül kétmillió éves, a Homo erectus agya akkor nőtt meg a duplájára, éppen azért, hogy közösséget tudjon kialakítani. Más szóval akkoriban játszódtak le azok a genetikai változások, amelyek az embert közösségképzésre alkalmassá tették. Ez egyébként teljesen zárt, 100-150 tagot számláló csoport volt. A modern időkben ezek a közösségek nagyon ritkák, de a közösségképző tulajdonság bennünk maradt. A nyelv kialakulásával aztán meg lehetett nevezni a közösséget, amit elfogadtunk, mert a tartozni valahová gondolata alaptulajdonságunk. A másik alap, hogy legyen egy vezető, aki értelmes célokat tűz ki, és ezt értelmesen el is tudja mondani. Meg kell értenünk mi a cél, és mi az én egyéni feladatom. Abban különbözünk az állatoktól, hogy az én egyéni feladatom ugyan különbözik az egésztől, de hozzá tudom illeszteni. Az együttműködésnek ezt a szintjét az állatvilágban a vadkutyák érték el, a vadászat sikeressége ezért náluk 80-90%-os, míg az össze többi ragadozónál 30-40%. Kevésbé sikeresek, mert ugyan együtt kapják el a prédát, de az elosztásnál, mivel nem olyan szoros a csoport, már a rangsor érvényesül.
– A képzelet, a kreativitás evolúciója szempontjából fordulatot jelentett a nyelv megjelenése. Milyen változást hozott?
A beszélt nyelv megjelenésekor két dolog történik: egyrészt megjelennek a hiedelmek. Látok, tapasztalok valamit, azt elmondom, a közösség tagjai ehhez hozzászólnak, és a végén keletkezik egy hiedelem, például, hogy egy bizonyos növény hasmenést okoz. Másrészt rendelkezni kell alárendelési készséggel, hogy az emberek elfogadják, amit a vezető mond. A központi narratívának egyáltalán nem kell értelmesnek lennie, ez érdektelen. A lényeg, hogy el tudják hinni. Tudomásul kell venni, hogy sok millió ember létezik, akinek nem kell magyarázat, mert az nem érdekli. Olyan egyezséget kell kötni, amiben ez a narratíva megmaradhat, és nem nevezik őket hülyének, ha e mentén cselekednek. Olyan ez, mint a vallás. Az ember alaptulajdonsága, hogy keresi a hit lehetőségét, és úgy kell operálni, hogy ez működhessen. Természetesen egy nyolcmilliárdos populációban rengeteg ilyen működést találni. Igazán nagy szerencse, hogy az ember alapvető, jó tulajdonsága, hogy békés. Bármilyen más ragadozóból nem maradt volna meg ennyi, rég kiirtották volna egymást. Lehet tudni, hogy a halász-vadász-gyűjtögető társadalmak békések voltak, sok ezer kilométerre kiterjedő hálózatokban éltek és nem öldösték egymást. Az emberek ötezer éve kezdtek öldösni, amikor kis csoportokban a nagy képzelőerejű vezetők mindenféle hülyeséget kitaláltak. Ma is lehet látni, hogy ez, hogy működik: ha valaki abban a pozícióban van, hogy elhiszik neki, amit mond, akkor azt is elhiszik, hogy nem érdemes vadászni, meg gyűjtögetni, amikor ott vannak a szomszédok. Elég őket lerohanni.
– Sok szó esett a közösség fogalmáról, még egyszer visszakanyarodnék mondjuk egy olyan közösséghez, mint a 10 millió Fa. Ha etológiai, biológiai meghatározás szerint nem is, a szó köznapi értelmében mégis közösség, amit közös cél motivál, még vezetője is van.
Persze, és ennek értelmes, jó a narratívája. Kérdés, hány ember hiszi el, és mi az a tevékenység, amit e hit alapján meg kell tenni.
Nagyon fontos mozgalom, de hatékony is kell legyen. A cél, hogy a fejekben a gondolkodást, a figyelmet átmozdítsa egy másik irányba, a környezettudatos gondolkodás felé.
– Ez a gondolat, amelynek nyomán történhet elmozdulás, lehet alapja egy új kultúrának, civilizációnak?
A kultúra egy adott helyen lévő összes ember összes gondolata és viselkedése. Az, hogy közben mit csinál: meztelenül szaladgál és danolászik a tűz körül vagy betonházakat épít a magasba, részletkérdés, ez a viselkedés. Az egyik ilyen, a másik olyan, nem érdemes morálisan elítélni egyiket vagy másikat, mert egyenértékűek. A moralitás nem különálló dolog, abból fakad, hogy van egy közösség, aminek vannak szabályai. Persze előállhatnak olyan helyzetek, amelyeket ezek a szabályok nem fednek le, az emberek mégis tudják, hogyha lenne rá szabály, mi lenne az. És ilyenkor viselkednek erkölcsösen. Az erkölcs az a képesség, hogy a még ki nem alakított szabályt helyettesítem azzal, ami beleillik a szabályrendszerbe. Ha folyton változnak a szabályok, akkor nincs erkölcs.
– Nemrég volt egy sajtótájékoztató, a Nemzeti Faültetés Napját hirdette meg a 10 millió Fa. Meghívtuk, és nagy öröm volt, hogy eljött, támogatja a kezdeményezést. Mit jelent önnek a fa, az erdő. Azt gondolnám, hogy etológusként önnél az állatok elsőbbséget élveznek…
Az ember rendkívül szociális lény, igyekszik a közelébe kerülő állatokkal szociális viszonyba kerülni. A normális ember nem igazi ragadozó, bár húsból élt kétmillió évig, amihez persze gyűjtögetett, termesztett növényt is. Abban az értelemben nem vált ragadozóvá, hogy élvezné az ölést. A vadászok többsége is messziről lő, ez szimbolikus, és az érzelmi személyiségét nem érinti annyira, mintha kézzel, közelről csinálná. Ez a szemlélet időnként a növényekre is kiterjed, a velük való kapcsolat magasabb szinten hozza be a szocialitást. Mostanában megjelennek könyvek gondolkodó, szaladgáló növényekről, amelyekkel lehet beszélgetni, amelyek kommunikálnak egymással. Ennek bizonyos százaléka valószínűleg igaz, mert lehet köztük valamilyen anyagcsere, de azért más világ. Azt viszont tudjuk, milyen ökológiai viszonyban állunk velük: oxigént termelnek, megesszük a termésüket, nincs nélkülük élet, árnyékot adnak és lehetővé teszik, hogy elviselhető hőmérséklet legyen a bolygón. Aki ezt a narratívát elfogadja, az hozzásegíti a bolygót a jólléthez. A fák nagyon érzékeny lények, rászorulnak a segítségre. Míg például a kagylónál kívül van a védőrendszere, azaz a mészkőváz és belül az élőlény, addig a fánál ez fordítva van. A fának a külső rétege az élő, amit véd egy vékony kéreg, a belseje azonban élettelen rész. Olyan értelemben persze szolgálja a védelmet, hogy ez ad támaszt, ettől lehet nagy a fa. Azt a sok levelet, ami az életben maradáshoz kell, hogy összeszedje a széndioxidot, el kell tudni helyezni. Ha csak a vékony, élő rész lenne, az állatok összetaposnák, megennék, alkalmatlan lenne az életre. A belső, inert réteg kell ahhoz, hogy rögzíteni tudja magát és egyre nagyobb lehessen. Amúgy nem túl szép az összkép, már ami a növények, az állatok, az ökoszisztéma jelen helyzetét illeti. Tény, hogy az ember és háziállatainak össztömege jelenleg négyszer akkora, mint a vadállatok össztömege. A bioszféra húsz százaléka van már csak meg. Igaz, valószínűleg nagyon nehéz lenne teljesen kiirtani úgy, hogy reménytelen legyen a sorsa.
– Van egy olyan pont, amikor a bioszféra beszakad?
Már beszakadt, a 80%-a elpusztult. Ami a helyén van az az agrárszféra. A kiirtott erdők helyére ültetett faültetvény vagy mezőgazdasági terület persze szintén ökoszisztéma, de nem tudjuk mennyire stabil.
– A könyvben szó esik korábbi drámai klímaváltozásokról. Most inkább rettegnünk kell, vagy adaptálódnunk?
Nem jó élet az, amikor folyamatosan attól rettegünk, hogy mi lesz száz év múlva, de valamennyire mégis kell, mert ha semmit nem csinálunk, akkor az utánunk jövőknek kell rettegnie. Kérdés, hogy a populáció hány százaléka képes megérteni a magasabb ökológiai összefüggéseket és a rettegés kívánatos mértékét. Meg kell érteni, hogy mindez, hogy működik és mik azok a tennivalók, amelyek esetleg segítenek. Arra kéne rábeszélni az embereket, hogy ne fogyasszanak annyit. Ha ezt a mai világban elmondod, akkor szinte mindenki felháborodik, mert többet, nagyobbat, jobbat, újabbat akar. Ehhez meg kell találni azt a narratívát, ami elfogadható, de annak benne kell lenni, hogy a vágyakból le kell faragni. A környezetvédelmet is el kell az embereknek magyarázni, és jól kell elmagyarázni, mert a többség csak a nagy kataklizmákból ért, ha valami drámai dolog történik. Amikor bekövetkezik valamilyen komoly katasztrófa, és életek forognak kockán, akkor hajlandó az ember bármit megcsinálni, összeállni, cselekedni. Talán nem lehetetlen vállalkozás változtatni a szemléleten, de ehhez még kell két-három generáció.
