Jelek és nyomok mindenütt vannak: egy ág formájában, a kéreg színében, a rügyekben és a virágokban, még a kivágott fa rönkjében is. Viszonylag egyszerű alapelveket követve mi is megtanulhatunk olyan készségeket, amelyeket alkalmazhatunk, amikor elsétálunk egy fa mellett vagy besétálunk egy erdőbe. Hányan figyelték meg alaposan a házuk kertjében álló gyümölcsfát, a lakóhelyük melletti fenyőt vagy az iskola udvarán álló hársfát? Vajon képesek lennénk elég részletesen leírni őket? Ha nem, akkor nem árt eltöprengeni, vajon a fák nem érdemelnének meg egy kis elmélkedést, több odafigyelést? Hiszen a dolgok észrevétele jobbára elvezet a megértésükhöz is. Gooley arra ösztönzi az olvasót, hogy egy erdei tuskót is úgy üdvözöljön, mint a hiányzó fa lábnyomát, aminek „olvasásával” érdemes kicsit elbíbelődni.

A fákban rejlő térkép

„A fák jellemzést adnak a területről. Ha megváltoznak, akkor arról tájékoztatnak minket, hogy a környezetükben valami más is megváltozott. Eltolódott a talajvízszint, átalakultak a fényviszonyok, a széljárás, a hőmérséklet, a talaj, a benne lévő só mennyisége” – írja. Már rögtön a könyv elején kapunk ahhoz kulcsokat, hogyan olvassunk a jelekből. Mit jelent a nedves és száraz talaj, mely fák szeretik a több fényt, és melyek árnyéktűrők, mennyiben befolyásolja a tápanyagáramlást a szélesebb tápanyagcsatorna, és vajon ez a fenyőknek vagy a lombos fáknak kedvez inkább. Gooley saját barangolásainak tapasztalatait sorolja, az olvasási kedvet talán az veti vissza, hogy ezek a leírások nem túl izgalmasak. A tudományos ismeretterjesztés nem párosul érdekes sztorikkal, vibráló leírásokkal. Persze nem árt átverekednünk magunkat ezeken az oldalakon, ha értő természetjárók szeretnénk lenni.

Hogyan nézzünk egy fát?

Ahogyan nincs két egyforma fa, úgy természetesen nincs két egyforma fatörzsmintázat sem. A természet mintázatai a legtöbb ember számára észrevétlenek maradnak, ám, ha egyszer felismertük ezeket, már nemigen tévesztjük szem elől. Az talán senkinek nem újdonság, hogy minél vastagabb a törzs, annál idősebb a fa. Általában elmondható, hogy átlagosan évente 2,5 cm-rel nő egy egészséges lombkoronájú, nyílt terepen álló egyed törzsének kerülete. Érdekes és végre egy izgalmas adat, amit Leonardo da Vinci írt le először, hogyha egy hézagmentes csokorba gyűjtenénk egy magas fa csúcságait, azok vastagsága nagyjából olyan kerületű lenne, mint maga törzs. De mi a helyzet például egy fatörzsön található, egész kerületén átívelő duzzanattal? Ha ilyet látunk, biztosak lehetünk benne, hogy a fa valamilyen problémával küzd. A belső korhadásnak külső nyoma is kell legyen, például egy letört ág helyén megmaradt nyílás, ahol bejutottak a kórokozók. De megrághatták a kérget állatok is, ezzel okozva a betegséget. Az uralkodó szélirány, a fény is befolyásolja a fa helyzetét, ívét, ágainak magasságát, hiszen harc folyik a napfényért, és ellen kell állni a szél okozta nyomásnak is. A gyakorlottak egy kivágott fa fajtáját a tuskója színéből, sőt az illatából is meghatározhatják. Persze ehhez már régóta edzésben lévő Columbónak kell lennünk. A cseresznye vagy az éger például élénkpiros erezetet mutat, a fenyők tuskója fanyar illatú a gyanta miatt.

Hormonok, fény és gravitáció

Ha összehasonlítunk két azonos fajú fát – akár két genetikailag azonos fát, amelyeket ugyanazon szülő oltványaiból klónoztak, drámai szerkezeti különbségeket fogunk felfedezni attól függően, hogyan nőttek. Ebben teljesen különböznek az állatoktól, hiszen egy gepárd lehet nagyobb vagy kisebb, mint a másik fajtársa, de mindegyiküknek négy lába van, ugyanolyan ízületekkel, anatómiával. Viszont soha egyikük sem növeszt új lábat, vagy hullat el egyet csak úgy. A fák mindezt meg tudják csinálni, ha szükségük van például egy túlterhelt ág megtámasztására. Növekedésüket komplex hormonális jelekkel szabályozzák, melyeket a fényre és a gravitációra hangolt biokémiai érzékelők termelnek. Sajnos ez utóbbit Gooley nem magyarázza el, így álljon itt az érdeklődőknek szánt kutatási területként. Őt ugyanis leginkább a fák természetes navigációs eszközként való használata érdekli.

A fa, mint metafora

Bár a könyv nem tér ki rá, érdemes elgondolkodni azon, miért vált ez a növény az emberekkel kapcsolatos metaforává. Elég, ha a pszichológiából ismert fatesztre gondolunk, de számtalan irodalmi mű, festmény, film főszereplőjévé is vált a fa az évszázadok során. Ahogyan a természet és a társadalmak, úgy a fák is sokkal tovább élhetnek, mint az egyes emberek, talán ezért is kapcsoljuk össze ezeket a fogalmakat, ha képes beszéddel írunk le egy jelenséget. Minden fa, akárcsak minden kultúra összetett evolúciós folyamat eredménye. Egy fa azért olyan, amilyen, azért nyerte el a mostani alakját, mert sok mindent kipróbált a környezetéhez alkalmazkodva, elhagyta azokat a folyamatokat, reakciókat, amelyek nem működtek, és erősen támaszkodott azokra, amelyek igen. Bár Gooley metódusát követve igen hasznos önmagában is megvizsgálni egy faágat, rügyet úgy, ahogy egy kulturális normát, a holisztikus megközelítés jóval többet árul el egy nagy rendszerről, mint a szekvenciális elemzések. A könyv hiányosságai mellett azért fontos iránytű mégis, mert minél többet veszünk észre és értünk meg a fákból, annál inkább képesek vagyunk szemléltető metaforákat létrehozni, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy új módon beszélhessünk közéleti, társadalmi és politikai világunkról. És ez sem elhanyagolható szempont természettudományos ismeretek bővülése mellett.