Forrás: Getty Images, Guardian

Ry Cooder zseniálisan összerakta a Buena Vista Social Clubot, még 1996- ban, amivel Havanna régen elfeledett muzsikusait – egy csapásra – szupersztárokká változtatta, és a nagyszerű filmrendezővel, Wim Wenders-szel még forgatott is róluk egy mélyen megható dokumentumfilmet.

Ez a kubai, keserédes örömzene, több mint negyed évszázaddal a lemez születése után, még mindig bekapcsol élőt és holtat is, és az a mindent átható, nosztalgikus, karibi életérzés, amit belőlem minduntalan előhív-, ahogy öregszem, erősebb mint valaha. https://youtu.be/o5cELP06Mik

Pár éve, Balázzsal, közös születésnapunkat ünnepeltük  Kubában, ez volt az ajándékunk, és akkor voltunk Havannában a megújult Buena Vista Social Club- ban is egy fenomenális koncerten…a klub persze már réges-régen nem az ami, mert azt már nagyon régen bezárták – de így is örökre bevésődött. Karib-tenger, Kuba, Havanna, október végi forró nyár, a születésnapom…élő legendák testközelben…a dohány illata, a rum és a cukornád íze.

Minimum 50 tagú volt a zenekar, és ahogy megszólaltak…

– a kongák (dob a salsa alaphangszere), a maracasok (taino indiánok nyeles csörgői), a clavék(két, hengeres fából készült rúd, ütőhangszer), a timbalesek (katonai dobok), a bongók (két kisméretű dob, ujjal játszanak rajta), a güirók (tökből készült, rovátkolt felületű hangszer, pálcát húzva rajta adja a jellegzetes hangját), a fluaták (indián fuvola fajta), a cajonok (ülődob, a zenész ülve üti), a baták (homokóra alakú dob, ölben elfektetve játszanak rajta), a chequeresek (gömb alakú, gyöngyszoknyás csörgő), a nyelv nélküli kolompok a campanák, aztán a bőgő, a gitár, a zongora, a trombiták és a szaxofonok is – na az libabőrös – az a fajta élmény, amit leírni, visszaadni nem nagyon tudok, nem is lehet, ahogy a zenészeket és a zenét sem, hallani, látni kell. Az afro-kubai zenei stílus burjánzóan színes összeolvadása a helyi jazznek, mambónak és az amerikai big band stílusoknak, a son montunótól, a cha cha chán, a bolerón, a guarachán, a timbán, a kubai salsán és a kubai sonon át, az amerikai funk, a reggaeton és a helyi folklórdob keverékéig, meg még azon túl is ….egy nagyon modern hangzású, és ritmikusan sűrű, odabújós, sexy zene.

Ahogy a kubai zene, az emberek is a keveredéstől olyan szépek ott…fehér, karamell vagy fekete színű bőr, csillogó, fekete, szivarbarna szemek…fekete afrikaiak és európai, spanyol fehérek…mulattok, meszticek és zambók – arany fukszokkal és szépen fésült hajkoronával, a párizsiakat, és egész Milánót megszégyenítő – a legmerészebb, színes öltözékekben…

90-et már lenyomott veteránok – sokuk mankóval – ceruzabajszú, brillantinozott hajú, sármos, középkorú és nagyon fiatal zenészek…és az énekesek …mindenféle korú nők és férfiak, akik minden egyes hangot olyan tűzzel tesznek eléd, hogy beleremegsz, és mind, mind fájóan érzékien mozognak…a salsa ott hullámzik az ereikben…most már biztosan tudom, hogy rossz helyre születtem…ide kellett volna, minden nyomorúság ellenére, ellenére annak, ami itt volt, van és lesz…még akkor is, mert az ott maga a Mennyország.

A Buena Vista Social Club eredetileg a havannai sötétbőrűek klubja volt, ahol jellegzetes kubai zenét játszottak…ide jártak táncolni, bandázni a szegényebbek, míg az akkori világ ismert, alvilági figurái, Lucky Luciano, Santo Trafficante, Meyer Lansky és a többiek, a Hotel Nacional budoárjaiban és a casinóikban múlatták az időt, fekete és mulatt pillangókkal, forradalmárok és magasrangú tisztviselők, politikusok köreiben…gyakori vendég volt itt a nőfaló szépfiú és írózseni Ernest Hemingway, és úszott itt a víz alatt a Hotel Nacional medencéjében a mi Tarzanunk, az Erdélyből elszármazott, öt olimpiai arany, és öt feleség boldog tulajdonosa, Johnny Weissmüller, – János is.

Mi minden történhetett  itt…

A havannai Nacional nagyon csinos szálloda, a bárban, ahol ezek az élet császárai is iszogattak, mi is leguríthatunk bármit… a Piña Colada nagyon finom…közben bámulhatjuk a pálmafákat, a libériás, fekete bőrű inasokat, és a bronzszínű, hosszúlábú, bikinis istennőket, meg a tengert is. Aztán még obszerválhatjuk a pazar étkezőszalont is, ahol 1946-ban történelmi csúcstalálkozót tartott a teljes szicíliai-amerikai maffia.

A 20. század elején ők osztották a lapokat Havannában, Kuba akkoriban Amerika játszótere volt: pénz, kokain, pia, nők, legális szerencsejáték.

A szesztilalom idején alkoholt csempésztek Kubából az Államokba, és a 30-as években a híres New York-i, zsidó-gengszter Meyer Lansky, a New York-i “Capo di tutti Capi“ –(“a főnökök főnöke”) jobbkeze, és „Lucky” Luciano is megérkezett Havannába…Megalapították a négy nagy havannai “maffia családot”, amit Amleto Battisti, Amadeo Barletta, Santo Trafficante és Meyer Lansky irányítottak. Kokain-kereskedelem, prostitúció, szerencsejáték és a fogadó irodák is az ő kezeikben landoltak. Meyer Lansky a Hotel Nacional 829- es lakosztályában tengette a napjait, tetszett neki a miliő, a nápolyi öbölre és a Miami beach-re emlékeztető táj – én is bírnám – és innen irányította Kuba alvilági birodalmát.

1946 decemberében a Cosa Nostra, a Maffia Unió, és Lucky Luciano elnökletével az Egyesült Államok összes maffia „családja” képviseltette magát itt …Vito Genovese, Joseph Bonnano, Joe Adonis, Albert Anastasia, „Dandy” Phil Kastel, Charlie Rocco és még sokan mások. A Kubát és az Egyesült Államokat átszövő, a szervezett bűnözéssel kapcsolatos politikai és üzleti terveiket fektették le. A csapatot, mélyen búgó hangjával ki más, mint a “The Voice” – A Hang – Frank Sinatra – szórakoztatta,, akiről később nagyon csúnya dolgokat derített ki az FBI.

Visszakanyarodva a Buena Vista Social Clubhoz, az ott fellépő, akkor még élő, veterán zenészekről, 1996-ban Ry Cooder és Wim Wenders egy

szívünket melengető, megható, Oscar díjra is jelölt dokumentumfilmet vitt vászonra.

 https://videa.hu/videok/film-animacio/buena-vista-social-club-1998.-dokumentum-gUBRevyccmIcVMY4

Az akkor készült album is egészen kivételes. A film, és velük együtt a zenészek is világhírűek lettek – még éppen időben. Nyomukban újabb felvételek, világkörüli turnék és szóló albumok következtek…Az összes daluk a mennybe ment, az én egyik favoritom a melankolikus, bús-bánatos férfikórussal a Murmullo- Morajlás.

 https://youtu.be/HbyAIfjCLMA

Hay un suave murmullo

En el silencio de una noche azul

Son dos enamorad

Y ríe la vida y que dice así:aaaa

Y ríe la luna y que dice así:uuuu

Halk moraj hallatszik

A kék éjszaka csendjében.

Két szerelmes,

akik elvarázsolva élvezik a szerelmet.

És az élet így nevet és így szól: aaaa

És a Hold nevet és így szól:uuuu

Cooder először az 1970-es években érkezett Havannába. A New York-i lemezboltok legmélyére ásva talált rá a sosem hallott havannai zenei anyagra, ami nagy szerencsénkre olyannyira elbűvölte, hogy hajóval, azonnal a karibi szigetre utazott.

„Láttam, hogy a zene az életük, láttam, ahogy Ñico Saquitó egy parkban – akkor már nagyon öreg volt – a triójával egy pálmafa alatt játszott. Az ég szerelmére! – gondoltam, mekkora szerencsém van, hogy idejöhetek, hogy láthatom, hallhatom ezeket az embereket, hogy megismerhetem őket. 20 év után Cooder visszatért, 1996. március 26-án, Juan de Marcos González kubai zenekarvezető és Nick Gold brit producer társaságában. Összeállított egy rögtönzött kubai bandet, a havannai, történelmi EGREM/Areito stúdióban, a Calle San Miguel 410. szám alatt, hogy a trova és filin repertoár sztenderdjeit felvegyék.

A csoport zenészeinek többsége, az 1940-es, 50- es évek – a kubai zene aranykorának veteránja volt, olyan nagy nevekkel, mint  Compay Segundo – gitár, ének, Ibrahim Ferrer – ének, Rubén González – zongora,  Eliades Ochoa – ének, gitár, Omara Portuondo – ének.Velük együtt zenélt Ry és Joachim Cooder is, és még sokan mások, Julio Alberto Fernández – ének, maraca, Carlos González – bongo, Juan de Marcos González – karmester, Salvador Repilado Labrada – nagybőgő, Manuel „Puntillita” Licea – ének, Orlando „Cachaito” López – nagybőgő, Benito Suárez Magana – gitár, Manuel „Guajiro” Mirabal – trombita, Ovideo Sánchez – timbales, Barbarito Torres – laoud, Alberto „Virgilio” Valdés – maraca, Lázaro Villa – güiro, Amadito Valdés – timbales, Pio Leyva  – ének, és Luis Barzaga – kórustag is.

A legtöbbjüket mellőzték Fidel Castro 1959-es kommunista forradalma óta. Castro a zenéjüket „burzsoának, fasisztának, az amerikai gengszterek és vállalatok által kizsákmányoltnak” tartotta- mesélte Cooder – ami természetesen, teljesen helytelen.

A zenét nem lehet törvényekkel vagy diktatúrával irányítani, de az igaz, hogy az önkényuralom nagyon megnehezíti a zenészek életét.”

Cooder a zenészekkel, egy hét leforgása alatt történelmet írt, az akkor létrejött album -a  Buena Vista Social Club – a 20. század egyik mérföldkövének számító felvétele lett.

1997 szeptemberében adták ki, nyolcmillió példányban kelt el, és nemzetközi sztárokká tette a művészeit. A Wim Wenders – szel közösen létrehozott, 1998-as dokumentumfilmet Oscar-díjra is jelölték, amit ugyan nem váltott díjra, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy a filmet számos sikeres offshoot album követte.

Ez megváltoztatta minden érintett életét, beleértve Cooderét is.

Karrierje során, már szerepelt a Captain Beefheart’s Magic Band- ben,  felvételeket készített a The Rolling Stones-szal, több szólólemezt adott ki, és elismert volt filmzenéiről, nevezetesen az ambient desertscape – ről, a környező sivatagi táj zenei metaforájáról, amelyet Wenders – Paris, Texas – című gyönyörű filmjéhez komponált.

A The Beach Boys-tól kezdve, Ali Farka Touré- ig, sok mindenkivel együttműködött, de a Buena Vista Social Club még közülük is kiragyog…

 „Egy rendkívüli örökség, amire mindenképpen reflektálnom kellett, meg kellett őriznem. Ez egy olyan korszak volt, mint Louis Armstrong- é, megismételhetetlen, egy olyan korszak ami véget ért, ahová már nem mehetsz vissza. Egy ajtó, ami csak egy röpke pillanatra nyílt ki, és mi bemehettük oda és nagyszerű dolgokat csináltunk – aztán ez az ajtó végleg becsukódott.”

Ry Cooder-t az Isten éltesse- még jó sokáig, és azt kívánom neki és magunknak is, hogy még sok ilyen ajtó nyíljon ki neki, mert fantasztikus dolgok születnek a nyomán.