Olvasási idő 5 perc

egy kis gettó

♦ TOMPA TÓTH KATALIN | ESSZÉ

„A reneszánsz tudós, Francesco Sansovino azt írta, hogy a zsidók számára Velence „quasi una vera terra di promissione” – gyakorlatilag egy igazi ígéret földje.”

Fotó: A szerző képei és Instagram

Ha nem lennék bice-bóca, mint ahogy az vagyok, most Velencében szívnánk magunkba a tengeri levegőt, Balázzsal…reggel nagyon korán kelnénk, forró fürdőt vennénk, melegen öltöznénk, a sikátorokban kezem a kezében, a köd átjárná az orrunkat, még a Ghettoban innánk egy kávét, vaníliakrémes cornettóval, átsétálnánk a San Marco-ra, ott a kedvenc helyünkön, piros Camparit rendelnénk, tonhalas, tojásos tramezzini- vel…utána forró csokit, fahéjas mandulával, aztán a galambok között kisétálnánk a partra, miközben a Campanile, és az összes templom harangja megtörné a lépteinket…a nap a szemünkbe sütne…a tenger izgatottan billegetné a kikötött gondolákat, aztán végig a parton, hidakon át, lépcsőkön le és fel, az Arsenale-n át, egészen a Gardini-ig mennénk, de nem sietnénk,…és kiállításokat néznénk naphosszat…amit annyira szeretek, aztán ha bezártak, és már besötétedett, felülnénk a vaporettora, és az ezer fényben villódzó reneszánsz paloták között, áthajóznánk a Gran Canale-n, át a Rialtóig, onnan meg sem állnánk a kedvenc éttermünkig, amit soha ki nem hagynánk…bent meleg van, és házi kenyér illata, vörösbort innánk, Sarde el saort ennénk hozzá, aztán Carpaccio-t, utána csípős spaghetti al pomodoro-t…közben persze beszélgetnénk, Balázs megnevettetne…mint mindig…keserű fekete csokoládé mousse-t is kérnék még, limoncello-val…aztán megint kéz a kézben…Ha nem lennék bice- bóca.

A velencei gettó a világ legősibb gettója. Kevesen tudják, hogy a „gettó” szó innen Velencéből származik. A zsidók Kr.u. 1000-től kezdtek ide érkezni, és 1300-ban ez a közösség már nagy, és stabil volt, és szabadon, a keresztények között éltek.

A dolgok 1500- táján kezdtek megváltozni, amikor a Cambrai Liga háborúja után sok zsidó költözött Velencébe, és a keresztény lakosságot ez nyugtalanította, mert árulónak hitték őket.

A szenátus a nagy nyomás ellenére sem akarta őket elkergetni, mert jól tudták, hogy a zsidók nélkülözhetetlenek a köztársaság gazdasági növekedésében, hiszen ők voltak az egyedüli bankárok a szigeten.

A „Gèto” szó velencei dialektusban azt jelenti, „önteni, olvasztani ”, ez a jelenleg – Ghetto Novo – néven ismert szigetre utal, itt volt a legnagyobb az öntödék száma. Ezek közül a művészi öntödék közül, sok a mai napig működik, és bár a kovácsok évről évre egyre kevesebben vannak, azért még vannak. – A ghetto egyébként “elszigeteltet” jelent.

A gettó szigetét két híd kötötte össze a várossal, és ettől fogva, kapukkal voltak lezárva – amiket reggel kinyitottak, éjfélkor bezártak, és keresztény őrök figyelték a rendet. A lakók csak nappal, és akkor is csak külön megkülönböztető jelzéssel hagyhatták el a kerületet.

Ezt követően a zsidók új formát kezdtek adni a városrészüknek, öt zsinagógát építettek, származási csoportok szerint egyet- egyet, a közösség gazdasági ereje pedig nőttön nőtt.

Bár a Velencei Köztársaság meglehetősen kozmopolita volt, a zsidók még itt is jócskán szembesültek diszkriminációval és elnyomással.

A kirekesztés ezen formáit Napóleon eltörölte, és az olyan korlátozásokat, mint a tartózkodási kötelezettség, vagy a hídkapukkal kapcsolatos szabályok, megszüntette.

A velencei gettó ma is egészen különleges, semmivel össze nem téveszthető városképet nyújt, rezonálva arra, hogy az itt összegyűlt, bezárt közösség, lassan kezdett megváltozni, a lakosság száma gyarapodott, elérte a 4000 főt, és mivel mindenkinek itt kellett laknia, a meglévő házak fölé plusz szinteket építettek, némelyikük a 8 emeletet is elérte…Velencében sehol máshol nincsenek ilyen magas épületek.

1500-ig felépült Velence öt zsinagógája, A nagy Német Schola, a Schola Kanton, a Schola Levantina, a Spanyol Schola, és az Olasz Schola.

A zsinagógák a már meglévő épületek belsejében épültek, ott is az utolsó emeletre, ezzel is azt hirdetve, hogy semmi sem állhat egy zsinagóga és a mennyek közé, semmi nem állhat a zsinagóga felett, a zsinagóga sokkal több mint egy imahely.

Meglehetősen nehéz észrevenni a zsinagógákat, pláne ha nem ismerjük a gettót, kis segítség, hogy a főhomlokzaton, mindig 5 nagy, ugyanolyan ablak található, amelyek a Tóra 5 könyvét reprezentálják. Gyakran láthatunk még rajtuk héber szövegeket is. A Német Schola ezek közül a legrégebbi, és egy épületben van a Velencei Zsidó Múzeummal.

A Velencei Köztársaság idején a zsidók döntő szerepet játszottak Velence gazdasági növekedésében,„bankárként” dolgozhattak, zálogházat működtettek, pénzt adtak kölcsön, kamatra, vagy értéktárgyakért cserébe.

A keresztények abban az időben azt hitték, hogy az érdekeik erkölcstelenek, és nem kedvelték a zsidókat, pedig ezek a tevékenységek, szigorú, a Köztársaság által szabályozott kereteken belül folytak.

A szolgáltatásaik népszerűek voltak a legszegényebbek körében, hiszen könnyítettek a nehézségeiken, és támogatták a kisvállalkozásokat.

A zálogházak mindegyike a Velencei gettó főterén volt, közülük a leghíresebb, a Banco Rosso máig nem változott, csak kicsit renoválták.

Ma az “uzsorás” kifejezésnek negatív konnotációja van, amit mindannyian ismerünk, de valamikor nem így volt. A középkorban az „uzsora” kifejezés minden készpénzes, vagy természetbeni kölcsönért követelt kamatot jelentett. Velencében ezt a tevékenységet kezdetben keresztények végezték a „Monti di Pietà” zálogházakban, de idővel, a keresztény vallás előírásaival ellentétesnek tekintették, majd ezeket bezárták, ami komoly problémát jelentett a lagúnavárosban, amit valahogy meg kellett oldani, és a legkézenfekvőbb az volt, hogy erre a munkára, törvényben kötelezzék a zsidó közösséget.

A gettóban ezután három Zálogházat létesítettek, ezek voltak az

il banco rosso (piros zálogház), il banco verde (zöld zálogház) és az il banco nero (fekete zálogház), feltehetően a vásárlóknak kézbesített nyugták színe alapján. Ez a három bank a köztársaság végéig (1797) fennmaradt, és már alig emlékeznek rá, de ma újra meg lehet látogatni a nemrég felújított, il Banco Rosso bankok egyikét. A velenceiek úgy tartják, hogy az „andare in rosso”- “ pirosba menni ” kifejezés – ami azt jelenti, hogy valaki eladósodott- ebből az ősi, velencei zálogházból származik!

A kóser konyha is tetten érhető Velencében, és bár a gettóban élő zsidók száma radikálisan lecsökkent, a második világháború alatti deportálások miatt, az itt megmaradt emberek szigorúan követik a kulturális hagyományaikat.

A kóser konyha számos élelmiszer-korlátozást tartalmaz, de ezzel hozzájárult a világ egyik legegyedibb étlapjának az elkészítéséhez, ami kellemes fúziót ad a velencei lagúna kulináris hagyományaival.

Valójában az egyik leghíresebb velencei étel, a „sarde in saor” is egy kóser étel, egy pazar előétel, sült szardínia terrine, amit fehér borecetes, karamellizált hagymával, fenyőmaggal és mazsolával tálalnak.

A „ Sarde ” szardíniát, , a „ saor ” pedig „ ízt ” jelent velencei dialektusban, és ez az étel, mélyen a régió kultúrájában gyökerezik, és a velenceiek meglehetősen büszkék rá.

A „ saor ” egy tartósítási technika is, amit a tengerészek alkalmaztak hosszú tengeri utazásaik során, ez a módszer lehetővé tette a halak konzerválását, és a sarde in saor, hovatovább még jobban is ízlik, ha 2-3 napig hagyjuk pihenni, elég időt hagyva arra, hogy minden fenséges ízt magába szívjon.

Az ígéret földjén, ma már csak 450 zsidó él, és a számuk egyre fogy, ahogy a velenceiek száma is.