Anya pár napja azt mondta: ő 150, de inkább 200 évig szeretne élni. És nem lódított. Kérdeztem, akkor ki fog rá vigyázni?, mert mi már alulról fogjuk szagolni az ibolyát. Gyermeki mosollyal az arcán azt válaszolta: – „de de, még élni fogtok.” Legyen igaza!

A sorozatból megtudtuk, “kék zónának“ hívják azokat a régiókat a bolygón, ahol a legtovább élnek az emberek. A száz évet, vagy annál is többet megélt emberek lakóhelyeiről beszélünk. A film szerint öt ilyen kék zóna található a földön. A görögörszági Ikaria, a Japánban található Okinawa, az Ogliastra régió Szardínia szigetén, Loma Linda Kaliforniában, és a Costra Rica-i Nicoya félsziget. További ilyen területek: a Hunza-völgy Pakisztánban, a Nepál – Himalája régió, ahol a serpák élnek, aztán Kínában a Bama régió, és a mexikói Otomini.

Itt rögtön tennék egy kiigazítást, Olaszországban ma már Molise megyében élnek legtovább az emberek, nem Sardegnában. Idei adat.

A Japánban található Okinavában él a legtöbb idős ember, ők a világelsők. A nők itt sokkal többet látják felkelni a Napot a szokásosnál, és a férfiaknál is, és még csak nem is szenvednek különböző betegségektől.

Összehasonlítva az öt kék zóna lakói életét, a tudósok azt találták, hogy a hosszú élet titka nem máson múlik, mint az egészséges étrenden, a mozgáson — leginkább a gyaloglásra, házi és kerti munka végzésére gondoljunk, semmi megizzasztó edzés, megerőltető extrém sport. Nagyon fontos még az életcél – az ikigai – de ugyanúgy elengedhetetlen, hogy harmonikus család és barátok vegyék körül az embert, és az együtt töltött idő, a hagyományőrzés, az egymással törődés is nélkülözhetetlen, ha száz évig akarjuk taposni a macskaköveket, mégpedig tiszta tudattal, életerősen, nem holmi járókerettel.

Az is körvonalazódni látszik, hogy a hosszú életet élő emberek jól osztják be az idejüket, ami állítólag csökkenti a stresszt, nem fogyasztanak húst, vagy csak nagyon keveset, részben önellátóak, és feldolgozott élelmiszert szinte nem is esznek, alkoholt is csak ritkán és keveset fogyasztanak. Minden áldott nap mozognak, sétálnak, vagy kimennek a kertbe dolgozni. A kék zónák lakói a gyaloglást preferálják a kocsival szemben. Mindegyik területen jellemző a kertészkedés, ami mindennapos fizikai aktivitást követel, és ez az alacsony intenzitású mozgás nem terheli szervezetüket.

Emlékszem még egyetemista koromból, amikor Campobassóban, – Molise tartománya – legelső látogatásom alkalmával, láttam barátomék falán egy falinaptárt, amiben az akkoriban éldegélő molisei százévesekről csodaszép fekete- fehér felvételei sorakoztak. Ez 35 éve volt. Arrafelé nem meztelen nős Pirelli naptárak, meg csipkebugyis macák lógnak a falakon, hanem gyönyörű, százévet is megélt emberek fotográfiái, közvetlenül a nemrégiben megboldogult Berlusconi, és Pió Atya aranykeretes képei mellett.

E barátom nagyszüleiről pont akkoriban jelent meg egy cikk a helyi újságban, a Nuovo Molisében, annak kapcsán, hogy épp akkor ünnepelték 75. házassági évfordulójukat. Találkoztam is velük a Santissima Trinita katedrális meletti téren Campobassóban, ott üldögéltek a parkban, szeretnivalóak, mosolygósak, és életerősek voltak…majdnem a századikat taposták. Ezért is volt gyanús nekem ez a Sardegna, rögtön arra gondoltam, inkább Molise lesz az. Rákerestem, és bingó.

Arra is élénken emlékszem, hogy 10-15 éve beszélgettem Termoliban – szintén Molise régió- a tengerparton egy idős nénivel, Concettával, aki 107 éves volt akkoriban, és minden nap, hacsak nem ítéletidő volt, bement sétálni a tengerbe az unokájával. Ezt hogyan csinálja?, – kérdeztem tőle, – hogy ennyi idős, mi a titka? Nem eszik húst, nem sózza az ételeket, nem eszik cukrot, viszont iszik pici vörösbort, és sok zöldséget, gyümölcsöt eszik, pastát is minden nap. Este még fagyit is!

Még tegnap utánanéztem, hogy Olaszországban – a társadalmi növekedés pozitív jelenségét bizonyítandó- Molisében legmagasabb a százévesek aránya. Ott van Termoli is, ahová mióta csak ismerem, minden évben visszatérek. Egyedül a Pandemia tudott megakadályozni ebben. Mindig éreztem ugyanis, hogy van ott valami megmagyarázhatatlan a levegőben.

A legfrissebb hivatalos eredmények szerint 2009, és 2023 között az Olaszországban élő, 100 évnél idősebbek száma 10 000-ről 18 000-re nőtt. Ez egészen elképesztő. A 105 év felettiek száma pedig háromszorosára, 472-ről 1211-re emelkedett a január 1-i adatok szerint. Molise régióban legmagasabb a 105 év feletti népesség, és az összlakosság aránya. 2023 elején több mint 160 százéves élt arrafelé. A nők aránya a férfiakhoz képest nagyon egyértelmű, majdnem négyszeres, — ki tudja miért?

Még a Covid sem tudott végigsöpörni ebben a régióban, mintha nem is lett volna, a mai adatok szerint 714- en estek áldozatául a vírusnak. Molisében lehet hegyeket mászni, tengerben, édesvizű tavakban fürdeni, lehet egészséges levegőt szívni, és a rómaiak forrásvizét inni – kipróbáltam, mesés!

Kiválóak a borok, az olíva olaj, a paradicsom, a szőlő, a sajtok, a sonkák és szalámik is, ahol édes a füge, és zamatos a nektarin. És több mint tíz féle dinnyéből válogathatunk. Egy hét is kevés lenne, ha mindent fel akarnék sorolni, mi minden csoda van arrafelé.

A sorozat annak járt utána, hogy egy-egy kék zónában, mire vezethető vissza a hosszú élet titka. Nos úgy tűnik, Molisében minden együttáll. A levegő friss, a városok hegyes dombos helyekre épültek – minden nap, munkába jövet és menet, jókat lehet gyalogolni, pláne ha leesik a hó. Mert arrafelé az sem ritka. Fontos a család, az ünnepek, az együttlétek, a vallás, a stresszmentes mindennapok, a részben önellátó háztartások, az idős emberekkel való törődés. Nincsenek nyugdíjas otthonok, vagy csak elvétve. A család karolja fel a rászoruló időseket. Fontos a hagyományőrzés, az egészséges, finom ételek fogyasztása. Tapintható a jókedv, az életöröm, és a tenger közelségének köszönhetően különleges a mikroklíma!

Mióta hazajöttünk a nyaralásból, Termoliból, szorgalmasan bújom az olasz ingatlanportálokat. Mindenképpen szeretnék arrafelé vállalkozni, élni, és ha én is, mi is, száz évig élünk, akkor lesz rá elegendő időnk.