Olvasási idő 7 perc

róma megrogyott tornya

A Conti-torony – Róma középkori hatalmának kőbe zárt jelképe, pár napja iszonyatos robajjal kísérve megroskadt, sok a sérült, és egy valakit végleg maga alá temetett. Fantasztikus épület, csaknem 60 méter magas.

space

A Conti-torony Róma egyik legmonumentálisabb középkori emléke, mely a Béke templomának (Templum Pacis) ősi romjaira épült. A IX. században emelték, majd 1203-ban bővítették, és a pápai erődépítészet ritka, szinte egyedülálló példáját testesíti meg. Falai között a római múlt és az egyházi hatalom szimbiózisa ölt testet: újrahasznosított antik kövek, hatalmat sugárzó szerkezet, és a vallási körmenetek feletti őrködés szelleme.

A torony, és dél-Róma más épületei is, különleges, fekete–fehér sávos falazatukkal tűnnek ki – ez a ritka homlokzati dekoráció Lazio tartományban gyakori, és a Conti családnak köszönhető.

space

A bazalt és mészkő precíz váltakozása nem pusztán díszítés: heraldikai üzenet, amely gazdasági és katonai erőt hirdet a város szívében.

Kr. u. 858- ban, Pietro dei Conti di Anagni parancsára emelték, a Vespasianus korabeli Béke templom portikuszának egyik exedrájára (Kr. u. 71–75). 1203- ban III. Ince pápa családja, a Segni Conti rendelte el a torony bővítését – a Conti dinasztia a középkori Európa egyik legbefolyásosabb családja volt.

A torony a Szent Péter- és a Lateráni Szent János-bazilika közti pápai körmenetek védelmét szolgálta, így a pápaság világi és lelki hatalmának őrtornyaként állt Róma fölött.

Eredetileg travertin kőlapokkal borították, amelyeket a Császári Fórumokról hoztak, aztán ezeket a mészkőlapokat a XVI. században elhordták a Porta Pia építéséhez. Egykori magassága: 50–60 méter lehetett, de ma már csak 29 méteres. A XIV. és XVII. századi földrengések következtében ma már csak halványan emlékeztet egykori pompájára. 1690-ben, VIII. Sándor pápa idején támpillérekkel erősítették meg – ezek a kiegészítések még ma is a túlélés tanúi. Feltételezett építésze Marchionne Aretino, akit Giorgio Vasari említ Arnolfo di Cambioról szóló. életrajzi könyvében.

A torony a századok viharában sokat változott.

Az 1349-es földrengés súlyosan megrongálta, és bár 1620-ban újjáépítették, újabb omlások követték. Az idők során elvesztette eredeti méltóságát, sőt fienileként, szénraktárként, majd a fasizmus idején az Arditi katonai elit mauzóleumaként szolgált.

A XIX–XX. századi városrendezések során, – különös tekintettel a Via Cavour és a Via dei Fori Imperiali kialakítása alatt – a torony elszigetelődött, ma magányos kőóriásként magasodik a Largo Corrado Ricci tér fölé, az egykori piac és zarándokút-kereszteződésében.

Kulturális és szimbolikus örökség

Francesco Petrarca egykor így írt róla: “Turris illa toto orbe unica” – „Az a torony, amely egyedülálló az egész világon.”

Egyetlen mondatban foglalta össze mindazt, amit a torony képviselt: a középkori Róma büszkeségét, a hit és a hatalom emlékezetét.

A Conti-torony, a közeli Milizie-toronnyal együtt, a pápai Róma középkori dicsőségének egyik utolsó tanúja. Falai nemcsak kőből, hanem hatalomból, emlékezetből és időtlen méltóságból épültek.

Főhajtás mindazok előtt, akik hétfőn bátorsággal cselekedtek, hogy életeket mentsenek, és csendes tisztelgés azoknak, akik a mentési munka során odavesztek.