Olvasási idő 3 perc

egy kiállítás elé

RÉNYI ANDRA | RECENZIÓ

Nem magyar szerzőtől magyar témájú könyvet kézbe venni ritka öröm. Roberto Sassi kisformátumú, Francesca Dimanule által stilusosan illusztrált, a berlini olasz RAUM Italie kiadó által hozzáértéssel és gonddal kiadott, elő- és utószóval ellátott könyvét kétszer is elolvastam. Először kiváncsiságból, másodszor élvezetből. Június 22-én nyilik az Igor és Ivan Buharov néven ismert alkotópár egyéni időszaki kiállitása a Kassák Múzeum-ban. Plakátján köszönetet mondanak egyebek mellett Roberto Sassinak is. Ez a könyv megérdemli.

A kiállitás-installáció főszereplője a Budapesten született Szittya Emil, az európai avantgárd elismert, sokoldalú egyénisége, aki hirnevét elsősorban francia nyelvü munkásságának köszönheti, ezért nem meglepő, ha Magyarországon nem túl sokan hallottak róla.
A könyv
2019-ben egy fiatal, római születésü, de Berlinben élő olasz urbánszociológus meghallgatott egy interjút Emmanuel Carrère-rel. Az interjú keretében a világhirü francia iró Szittya Emilt mutatta be, akinek a 82 rêves pendant la guerre 1939-1945 (82 álom a második világháború idején) cimü gyüjteményét akkor adta ki egy francia kiadó, az Allary Éditions, és Carrère irta hozzá az előszót. Az interjú felkeltette az olasz fiatalember, Roberto Sassi, érdeklődését. Rögvest beszerezte a könyvet, nagy élvezettel kiovasta és tovább akart lépni, Kassák felé. Szerencséjére a rákövetkező évben a francia Seguier kiadó megjelentette Kassák Vagabondages-át. A két magyart ugyanis hosszabb, csavargással, nemesebb kifejezéssel vándorlással eltöltött időszak kötötte össze, ami elsősorban Kassák életére nyomta rá a bélyegét. Nem véletlenül Kassák számolt be róla később.
Szittya Emil Schenk Adolf néven született 1886-ban egy óbudai szegénysorsú zsidó családba, és már tizennégy évesen felkerekedett, hogy világot lásson. Autodidakta volt, akárcsak az egy évvel később, Felvidéken született, proletárszármazású Kassák. A csavargás és a koldulás életformájává vált és őstehetségének köszönhetően megérezte, hova, merre kell csapódnia ahhoz, hogy közelébe kerülhessen az újnak, addig sosem látottnak. Például többször, első ízben 1906-ban, eljutott a Monte Veritàra, a müvészkomünre, ahol megfordult az európai avantgárd java. Bohém volt, anarchista, semmitől sem riadt vissza: nem kezdte ki se a börtön, se a nyomor, se az éhezés.
1909 áprilisában Stuttgartban összefutott Kassákkal, aki a gyári munkáséletet szakitotta meg, hogy körülnézzen Európában. Roberto Sassi könyve ezt a pár, közös csavargással eltöltött hónapot örökitette meg hitelesen, érdekesen, mindenre kiterjedő figyelemmel az I pomeriggi della domenica (Vasárnap délutánok) cimü kötetében. A cim egy rövid idézet Szittya 1926 utáni válaszából Hugo Ballnak, a Cabaret Voltaire alapitójának, aki egy könyvében megrajzolta a magyar anarchista alakját, ám Szittya nem értett vele egyet; „… Mit tudnak rólam a barátok, mit tudnak arról, amihez hozzá kellett szoknom földi életem alatt? […] Ki töltötte velem a vasárnap délutánokat?”
Akár napi ötven kilométeres gyaloglással Németországból Belgiumba, majd a két férfi végül Párizsba érkezett. Barangolásaik és nélkülözéseik alatt Szittya bevezette Kassákot a képzőmüvészetbe. Múzeumokat, galériákat látogattak együtt. Kassák életében először. Amikor lehetett, Szittya talált éjszakai szállást, egy tál ételt mindkettőjüknek, de Kassák többet álmodott, remélt, várt Párizstól. A nyomor is egyre jobban fárasztotta, s a végén hazaüzte. Így aztán évtizedekre megszakadt köztük a barátság, hogy aztán sokkal később újra egymásra találjanak.