Olvasási idő 7 perc

felejtés ellen

DÉZSI IBOLYA: ÉN, FÖLDES JOLÁN – ATLANTIC PRESS KIADÓ, 2023

Sok évvel ezelőtt egy nagyon szeretett magyar barátnővel beszélgettem kevésbé ismert, esetleg olaszra forditandó magyar könyvekről. (Lassan húsz éve forditok az anyanyelvemről olaszra, eddig harminc kötetet olasz nyelvközegben, amelyben fél évszázada élek.) Felállt, odament a könyvszekrényéhez és leemelt egy csúf kis kötetet. Rossz minőségü papir, a boritólapba senki sem fektetett bele egy lyukas vasat, se egy csepp fantáziát. Kissé megszeppenve vettem át, hiába, a fogyasztói társadalomban a külalak fél nyereség (vagy veszteség). A szerző neve, Földes Jolán. Nem mondott semmit. A cím valamennyivel érdekesebbnek tűnt: „A halászó macska uccája”. A kötetet nagyágyúkból álló szerkesztőbizottság adta ki 1989-ben az Új Idő Könyvek sorozatában. Bertha Bulcsu, Csukás István, Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula, Szakonyi Károly és Végh Antal kezeskedtek. Szakonyi írta az idő előtt megsárgult és porózus papirra nyomtatott, annál kedvcsinálóbb és instruktivabb előszót, Hegedűs Géza az utószót.

Fanyalogva álltam neki az olvasásnak, az 1989-es politikai mérföldkő dacára biztos voltam magyar irodalomismeretemben, mintha a politika sohasem befolyásolta volna ki és mi került a könyvesboltok és a könyvtárak polcaira. Tehát ha egy, a harmincas években irt regénnyel nem találkoztam a még Pesten töltött fiatalságom évei alatt, az nemigen lehetett méltó alkotás – gondoltam.

Egy nap alatt olvastam ki a nem egészen 190 oldalt. Megkapott a történet és a fogalmazás is. Naturalista regény, ami nem borzaszt el, érdektelen migránssorsok érdekes leirása fanyar, riportszerü elbeszélésmódban, természetességgel beillesztve a húszas-harmincas évek európai történelmébe, túlkapások, szélsőségességek nélkül.

1936-ban Földes Jolán evvel a könyvével megnyert egy akkor nagy becsben álló és sok pénzzel járó nemzetközi irodalmi dijat és a regényt még Eleanor Roosevelt is ajánlotta saját újságrovatában.

Földes Jolán bejárta a fél világot, „A halászó macska uccája” személyesen ismert emberek történeteit kovácsolta egybe, valószinüleg ez a valóságalap teszi a fikciót hitelessé, könnyen elfogadhatóvá.

Magánszorgalomból kezdtem el leforditani a könyvet olaszra, itt-ott felajánlottam olasz kiadóknak, de senki sem mutatott érdeklődést, és alig hiszem, hogy ez a munkám valaha is kikerül a klasszikus iróasztalfiókból. Sebaj. Viszont addig kattintgattam Facebookon, mig ráleltem Dézsi Ibolyára, aki egy oldalt dedikált az irónőnek, amit azóta is lelkesen lájkolok. Különösen, mióta megtudtam, hogy Dézsi Ibolya könyvet tervezett Földes Jolánról, ami azóta meg is jelent, és hála a szerzőnek, azonnal hozzá is jutottam.

Földes Jolán nem csak egy sok nyelvre leforditott bestseller szerzője volt, angliai letelepülése után angol regényiróként is befutott, történeteit meg is filmesitették. Az „Arany fülbevalók”, eredeti cimén „Golden Earrings” Marlene Dietrich főszereplésével került a filmvászonra 1947-ben.

Dézsi Ibolya egyes szám első személyben jeleniti meg Földes Jolán kalandos, tragédiákban nem szükölködő életútját az irónő stilusában, korabeli dokumentumokra hagyatkozva. Korrajz, amiben kirajzolódik egy különálló egyéniség és irodalmár, aki minden körben megfordult, hogy aztán mindig csak a saját útját járja és kimaradjon minden irodalmi kánonból.

Az „Én, Földes Jolán” nemes és jó vállalkozás, érdekes és szórakoztató olvasmány, és talán eléri a célt is, hogy Földes Jolán végre helyet kaphasson a huszadik századi magyar irodalomban. Bár csak igy lenne.