Akkoriban nem sok magyar könyv jelent meg olaszul, a könyvpiac viszont már akkor is túlzsúfolt volt, de még távolról sem a mai méretekben. A magyar irodalom nem szerepelt gyakran: kevés volt a fordító, és köztük még kevesebb az un. scout forditó, aki magára vállalja a forditásra kinált könyvek bemutatását, a kiadók felkeresését is. Nem várja tehát a hivást, mint a nagy nyelvekből forditók, hanem nyakába veszi a várost, ha csak metafórikusan is. A neves, nagy kiadók már akkor is elérhetetlenek voltak a házaló forditók számára, viszont Itáliában egyre több kisebb, de vállalkozó szellemü kiadó kezdett gyökeret vetni. Ők honlapjaikon feltüntettek olyan email-címeket, amelyekbe rendszeresen bele is néztek, tehát lehetett próbálkozni. Igen ám, de ezek a nem nagytőkéjü vállalkozások gyakran csak anyagi segitség reményében mertek vállalkozni egy általuk ismeretlen, nem olvasható nyelven megirt, és nem nagy példányszámban kelendő könyv kiadásába. A segitséget a Hungarian Book Foundation biztositotta.
Évente kétszer jelent meg a pályázati kiírás a fordítói támogatásra, az elbírálás napra pontosan történt. Elég volt színvonalas könyvvel pályázni és a forditástámogatás biztos volt. Azokban az években Károlyi Dóra, a hivatal referense és felelőse, tanácsadóvá is avanzsált: ha beugrottam hozzá a hivatalba, ellátott könyvpéldányokkal, jó ötletekkel. Többek között évekkel az író nemzetközi elismerése előtt kaptam tőle több Krasznahorkai-könyvet, tehát már akkor tudhattam, hogy Krasznahorkai kitünő iró, de azt is, hogy nem vagyok alkalmas a forditására. (Krasznahorkai László müveit Várnai Dóra forditja olasz nyelvre évek óta, kiválóan.)
Amikor egy kiadó reagált egy könyvbemutatómra, módomban állt bátoritani a magyar állami forditástámogatás kilátásával, és ez az érv mindig sokat nyomott a latba. Még akkor is, ha a kiadó később nem is vette igénybe, mert maga a tény, hogy a magyar forditástámogatási iroda finanszirozta volna legalább részben a könyv forditását, igy külföldi megjelenését, egyben a könyv kvalitása elismerésének is számitott.
Nem véletlen, hogy azokban az években, 2005 és 2016 között, szép számban jelentek meg magyar könyvek Olaszországban, és úgy láttam, hogy a többi nyugateurópai országban is. A végére a könyvalapitmány már a PIM épületébe költözött, ahol 2017 júniusában Jeney Zoltán vezetésével, ahol jól sikerült nemzetközi fordítótalálkozót is rendeztek, s amin szerencsém volt résztvenni. Irókkal, forditókkal, könyvekkel ismerkedhettünk, érdekes és instruktiv előadásokat hallgathattunk. Szakmai továbbfejlesztés, különösen hasznos tréning és úgy érzem, egyben lelki támogatás is, a gyakran egyedül küszködő forditóknak.
Az utóbbi években folyamatosan csökkent a támogatás a nyugateurópai országokban történő megjelenésekre, a kiírások száma megmaradt, de az időpontok már nem előreláthatóak, és bár több támogatási formula is született, elsősorban a Magyarországgal szomszédos országok nyelveit favorizálták.
Kaptak még támogatást általam fordított könyvek is, de arányukban meg sem közelítik fordítói éveim első részét, és feltételezem, hogy ez minden nyugateurópai országban élő magyarból fordítót ugyanígy érint.
Idén, 2023-ban, a fordítástámogatás elérte a mélypontot: a Petőfi Literary Fund honlapja hetekig nem müködött, értelmezése homályos, az idei első kiírás a már fordítási szerződéssel ellátott könyvekkel kapcsolatosan egy katalógus – New Hungarian Fiction 12.3 – utolsó oldalán diszkréten elrejtve sugallaná, hogy a beadási határidő május 31. lenne, míg a „Grants and Calls” cimszó alatt ez a kiirás meg sem jelenik. Lehet, hogy van, lehet, hogy nincs, lehet nyomozni, bízni vajha.
Egyre kevesebb magyar könyv jelenik meg Európában, annál több szerb, horvát, albán, szlovén, cseh, és sorolhatnám végig a kevesek által beszélt és írt európai nyelveket, melyek irodalmát hazájuk szivesen és bőségesen támogatja. Nem nagy összegekről van szó egy nemzetgazdaságban, szó van viszont egy nemzet kultúrájának nemzetközi elismeréséről. Magyar írókról, magyar könyvekről, akik és amelyek nem jutnak határon túlra, pedig lenne közönségük. Egy ország zárkózik be és morzsolódik le a nemzetközi köztudatban. Igényes, szép irodalma lassan a feledés homályába vész. Én letehetem, le is teszem a lantot, megértem rá, de van egy második és egy fiatal, magasan képzett fordítógeneráció, velük mi lesz?
