Olvasási idő 9 perc

ferragosto

Valamikor egy titokzatos szó volt csak a magyarok számára. Már régen nem az: augusztus tizenötödike olasz egyházi ünnep, amikor bezár Itália, esetleg több napra is, amikor egyetlen hétköznap esik Ferragosto és a hétvége közé. Városi polgári, jobb módú körökben nem illett otthon ünnepelni, augusztus amúgyis a hivatalok és a gyárak pihenőideje, igy az ország lakosságának egy része, a pénzzel megáldottak, ezt a hónapot, vagy legalább a felét, mindig üdülőhelyen töltötte. Többségében saját nyaralójában.

Az elmúlt két évtizedben kezdtek változni a szokások. Már jóformán senki nem tölt el két-három hetet szállodában augusztusban, amikor az árak a legmasabbak, a fiatalabb generációkat már nem érdekli annyira a saját nyaraló, ami sok gonddal, fáradtsággal és kiadással jár. A nyaralóbérlés jobb helyeken horribilis összegbe kerül, és különben is, már kevesen nyaralnak csak augusztusban. Aki teheti, évente többször is útnak indul. De a Ferragostot és a közvetlen előtti és utáni napokat a jobbmódú környékeken lakók még mindig igyekeznek nem a saját lakásukban ünnepelni.

Fotó: Bojár Iván András

Természetesen vannak kivételek, emberek, akik büszkén vállalják különcségüket és minden különösebb ok nélkül nem utaznak, nem vágynak el otthonról.

Van viszont egy réteg, idősebbek, mondjuk ki egyenesen öregek, különösen ha màr nem örvendenek jó egészségnek sem, akik elvileg mennének, hiszen mindig mentek, de már nem birják a zsúfolt helyeket, a nyaralással járó utazást, és hiába zár be a városban minden a szupermarketeken kivül, nem tudják megfelelően megoldani a Ferragostot. Otthon maradnak, de szégyellik, kitaszitottnak, páriáknak érzik magukat, hogy már arra sem képesek, hogy valahová elmenekülhessenek a kihalt városból. Maguknak még csak-csak bevallják, de a külvilág előtt próbálják meg titokban tartani a ferragostoi csődöt.

Férjemmel már évek óta itthon, Rómában töltjük a Ferragostot, volt olyan, amikor az egész házban csak mi voltunk itthon. Még időnként útrakelünk, de egyre ritkábban, és a Ferragostot már nem tudjuk felvállalni. Férjem nyolcvan éves, betegségei már nem tudnak alkalmazkodni a népünnepélyhez. Ha nincs túl meleg, sétálunk a környéken és le-leülünk egy padra. Nem rejtőzködünk, nem bújkálunk.

Sok embert ismerünk a környéken, hiszen férjem itt született, itt nőtt fel, szülőházában lakunk. Több tucatnyiukkal leállunk egy-egy szóra, amikor összefutunk az utcán. Nem barátság, de mégis tudunk egymásról.

Közvetlen Ferragosto után tettünk egy reggeli sétát és leültünk egy kicsit levegőzni egy közeli kis tér egyik padjára. Pár perc leforgása alatt feltünt egy nagyon régi ismerős, férjem iskolatársának felesége, aki jóformán futva közelitette meg kocsiját a szupermarketből. Láttam, hogy látott minket, mégsem köszönt, hanem villámgyorsan beinditotta a kocsit és már ott sem volt. Tudjuk, hogy férje nincsen jól, és mivel egész életében a hegyekben töltötte a nyarat, ezt a római Ferragostot valószinüleg annyira megszenvedte, hogy nem szeretne leállni beszélgetni se róla.

Két perccel később kilépett a szupermarketből egy, a házunkban lakó hölgy, akinek a férje lebénult. Tavaly sikerült még elmenniük egy hónapra a tengerre, a tolókocsit a strand dolgozói tolták a tenger és a nyaraló között, idén már ez sem ment. A hölgy a hátunk mögé került, úgy osont el, eddig mindig váltottunk két szót, a jövő héten biztosan ismét fogunk, addigra már felgyógyul a Ferragosto által rámért plusz csapásból.

Felkeltünk a padról és átmentünk a majdnem teljesen üres piacra. A sok-sok standból alig egy-kettő van nyitva a hónap végéig, de egy szép és finom, saját termésü gyümölcsöt és zöldséget áruló igen. Be is vásároltunk. Két méterre egy harmadik jó ismerős, szintén iskolatárs felesége beszélt mobilon. Megpillantott minket és a telefonba temetkezve gyorsan indult is ki a piacról. Róluk is tudjuk, hogy a férj beteg, ők sem voltak még sosem Rómában Ferragosto tájékán. Neki sem volt kedve erről a Ferragostóról beszélni. Majd lesz másról, tudjuk, és nagyon sajnáljuk, hogy egyikőjüknek sem tudtunk most segiteni. Még egy baráti szóval sem.