Igazi meglepetést jelentett most egy műfordítói szemináriumi kiírás. A szegedi italianisztika, magyarul olasz tanszék augusztus utolsó hetére rendezi a Trianon Múzeum közremüködésével. Résztvevői kosztot és kvártélyt kapnak, valamint lehetőséget szép, ingyenes kirándulásokra. Egy 103 évvel ezelőtt megjelent magyar antológiát fognak olaszra forditani. A kiírás az olasz nyelvü antológia olaszhoni megjelenését is biztosnak tekinti, és a szervezők a szemináriumot Carlo Ferrarionak dedikálták, aki, bevallom, számomra ismeretlen, sehogy sem tudtam beazonositani. De ez a tudatlanságomnak köszönhető.
A forditandó antológia nem más mint a Kosztolányi Dezső által szerkeszetett Vérző Magyarország, az első magyar irredenta könyv, amelyet Kosztolányi még a békeszerződés előtt kezdett szerkeszteni. A könyv 1920 októberében jelent meg a Pallas nyomda kiadásában. Az előszót Horthy Miklós irta, magától értendő volt tehát, hogy a könyv hivatalos megjelenését a kormányzónak ünnepélyesen átadott példány jelentette. A közel kétésfélszáz oldalnyi könyv alcime Magyar irók Magyarország területéért, ebben a kiadásban szerepelt egy Kosztolányi-novella is. Az alcim kissé félrevezető volt, hiszen a kötet tartalmazott néhány abban az időben már nem élő és nem magyar, de magyarra forditott szerző irását is. Az akkori kortárs magyar szerzők között helyet foglaltak halhatatlanok, mint Babits vagy Krúdy, de Kosztolányi hangot adott az Új Nemzedék-ben megismert kollégáinak is, köztük Rákosi Jenőnek, aki többször megtámadta a Nyugat-ot, és többek között Babits is neki köszönhette gimnáziumi tanári állásának elveszitését. Az Új Nemzedék egy radikális jobboldali lap volt, amelyben a Pardon cimü rovatot Kosztolányi vezette. Azon, hogy ezt miért tette, az irodalomtudósok máig sem tudtak közös nevezőre jutni. Tény az, és fontos tény, hogy 1921-ben szakitott a rovattal és az újsággal.
A Vérző Magyarország megjelent másodszor is, de az 1928-as, alaposan átdolgozott kiadás már mellőzte Kosztolányi novelláját és a hangsúly még erősebben áttagozódott az irodalomról a politikai állásfoglalásra, amely akkoriban a diplomácián keresztül keresendő revizionizmust képviseli. Talán felesleges is mondani, leirni, de félreértések elkerülése végett mégis megteszem: a kötetbe beválogatott szövegek irodalmi értéke távolról sem kimagasló. Annál inkább evidens a politikai összefüggésrendszere, és politikai-társadalmi környezete. Irásai két témát járnak körbe: az igazságtalan területelvételt és Magyarország történelmi nagyságát. Mindez kitünik már a boritó grafikai tervéből is, de leginkább a kötet térképmellékleteiből.
Mit lehet vajon kezdeni 2023-ban az Európai Unió egy tagállamában egy 103 évvel ezelőtti, ma szintén tagállamok által okozott sérelem mégcsak nem is igazán értékes irodalmával, és ennek olasz forditásával Olaszországban?
E fenti írással kapcsoladban az alábbi közlemenyt kaptuk:
„Tisztelt Rényi Andrea! Eljutott hozzám a Vulkán c. folyóiratban megjelentetett írása a Vérző Magyarország c. kötet fordításával kapcsolatban. A pogram nem a Szegedi Egyetem Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszékének a programja. Oktatónk, Lorenzo Marmiroli dolgozik a nevezett Trianon Múzeumnál, ők szerevezik a programot. L. Marmiroli az aláírásnál szerepelteti valóban az SZTE- betöltött adjunktusi pozícióját, de a szervező nem az SZTE. Szeretném nyomatékosítani, hogy a tanszékünk nem szervezője vagy felelőse ennek a programnak. Szeretném Önt kérni, hogy helyesbítse a bejegyzésben ezt a tagmondatot.
Köszönettel:
Zentainé Kollár Andrea
tanszékvezető”
