Olvasási idő 7 perc

otthon / itthon

♦ DURST GYÖRGY | NAPLÓ

Simóval° álmodtam. Egymás mellett ültünk valami filmes megbeszélésen a Gorkij fasorban a Rátkai klubban. Nagy asztalnál ültek a téma előadói, felkért hozzászólók, a szövetség vezetői, miniszteriális fontoskodók. Mi, a többiekkel együtt az asztal felé fordított székeken, vagy a fal melletti fotelokban. Az időben érkezők a foteleket foglalták el, az ajtótól jobbra ültünk, középtáján a teremnek. A drámai képet festő beszédek a filmes jövőről az asztal mellől ugyan eljutottak hozzánk, ám mi a közelgő marházásról sutyorogtunk. Novemberi programunk volt, hogy a valahonnan Zalából beszerzett fiatal marha felét, közösen megvettük, és a hűvös garázsban testvériesen megfeleztük. Akkortájt forrt ki a saját termésű szőlőm leve, vittem egy kis demizsonnal. Iszogattuk a friss beaujolasi-t, feleztük a hátszínt, beszélgettünk a világ dolgairól.

kép: Plaza de Belén, Jerez

space

Álmaim gyakran vezetnek vissza filmes múltamba, forgatási helyszínek bukkanak fel, pályázatok írásával küszködök, szereplőket válogatok, fesztiválokra figyelek, rendezőkkel egyezkedek. Nyomasztó, nehéz álmok, jól esik felébredni. A ma éjszakai vidámabb volt, elfelejtettük a filmes átszervezés vitáit, végül is csak a mindennapi élet dolgaival törődtünk, komolyan marháskodtunk.

November van, itthon vagyok Jerezben, de otthonra gondolok, a zalai házra. Hiányzik az újbor és a beszélgetések a barátokkal a világ dolgairól. Egy hónapra mentünk haza, az őszi színeket kerestük, mert itthon oly’ rövid az ősz és a tavasz, hogy szinte észre sem venni, úgy múlik el. Az alatt az egy hónap alatt sokan távoztak a másvilágra, családtagok, barátok, ismerősök. Szomorú hónap volt, a temető őszi színei is alíg kárpótolták hiányukat, és a politika erőszakos benyomulása a mindennapok eseményeibe elkedvetlenített. Igyekeztünk is vissza, haza, Jerezbe, jönnek az adventi hetek, a Kisjézus várása, az öröm napjai. Az utcán zenélve, táncolva, énekszóval várják az itteniek karácsony éjszakáját, a megváltó születését.

Az élet dolgai hétköznapokon zajlanak. Reggeli kávé, bevásárlás, elmenni a gyerekekért az iskolába, délutáni alvás, séta, esti filmnézés, egy pohár bor, esetleg több, ez a napi rutin. Olvasás, most éppen újra olvasom Spíró könyvét, Diavolina történetét Gorkijról, ahogy azt a ‘boszika’ szemével látjuk. A történelem ismétli magát, mondom a közhelyet, a történelem soha nem ismétli önmagát, mondom rá a másikat. Jó lenne majd száz év múlva olvasni egy mai idők diavolinájának történeteit a jelenkori zsarnokságról. Ugyan finomult a kín, nem végeznek ki azonnal, lassú elsorvadásra van ítélve a szellem. Tegnap az jutott eszembe, talán P. Zsolt°° halála miatt, hogy a hirtelen halál jobb a hosszú szenvedésnél.

Feketébe öltöztem, ünneplőbe, remélve, hogy talán az utolsó vizsgálaton esek ma át. Ahogy figyeltem Dr. Regina szigorú, fekete keretes szemüvegét, félig-meddig értve szavait a kórház vizsgálójában megértettem, hogy nincs menekvés. Egy évre szólóan írt fel valami gyógyszert és bedugnak ismét valami csőbe, hogy a reagens anyagot követhessék. Végigtapogatta a testem finom, kesztyűbe dugott ujjaival, volt, ahol elidőzött egy kicsit. További vizsgálatok is lesznek még, de gratulált, milyen jól nézek ki. Nem tudom, hogy örüljek, vagy aggódjak, megnyugtató, hogy ilyen alapossággal törődnek velem itthon.

° Simó Sándor, filmrendező (1934 – 2001)

°° Palotai Zsolt, DJ (1961 – 2023)