Amúgy ráfért a házra a felújítás, mondtam a grúznak mert akik húsz évig ott laktak, semmivel nem törődtek, magukkal sem, csoda hogy a házat nem ette meg a penész és a társas magány. A felújítás alatt semmire nem értem rá, sorra mondtam le a találkákat, emiatt nem maradtam Peruban, pedig mondta a grúz, hogy ő a helyemben hónapokig maradt volna, nem érdekelte volna, hogy vízben áll a ház vagy leszakad a terasz.

Mi lesz most, hogy mindennek vége, kérdeztem ismét magamtól vagy tőle, hogy vége lesz mindannak, amiről az utóbbi hónapok éjjele és nappala szólt? Ijesztő, hogy vége. Ijesztő, hogy nincs semmi megmentenivaló, semmi omladozó ház, halaszthatatlan feladat. Nincs katasztrófahelyzet, mint abban az álmomban, amikor egy moszkva téri épületben ikeás szatyorral mászkáltam, miközben kitört a harmadik világháború. A szatyorban élelmet vittem az épületben bújkálóknak, csak én mehettem ki egyedül, én hoztam kaját mindenkinek, rajtam múlt az életük. Közben kint a városban sok orosz sok nőt megerőszakolt, mi meg ott rettegtünk bezárva. Akkor is a nagyanyám álmát éltem, akkor is helyette rettegtem.

Mi lesz, ha nem kell többé rettegni, vaddisznóktól, leszakadt erkélyektől, letörött kerti csapoktól?

Akkor valóban elkezdődik a nyár, mondta a grúz, de lehet hogy én mondtam magamnak. Elkezdődik, nemcsak másoknak, hanem neked is. Lelassulnak a lépteid a kávézóig és vissza, ne adj’ Isten a Dunát is hosszan nézed majd, belefeledkezve a merengésbe. Hosszúra nyúlik a nyár és egyszerű lesz az életed.

De az egyszerűség maga a halál, mondom neki. Végeredményben attól félek a legjobban, nem attól, hogy leszakad a terasz a beton súlya alatt.

Nem kéne, mondta a grúz, erre pontosan emlékszem hogy ő mondta és nem én, nem kéne ekkora jelentőséget tulajdonítani saját magadnak. Pont te mesélted, hogy amikor a krétai tenger partján ültél, úgy érezted, egy csepp vagy a tengerben, és minden addigi szorongás csak egy rossz álomnak tűnt. Akkor tudtad, hogy az a valóság, hogy valójában csak egy csepp vagy, ami együtt úszik a hullámokkal, és boldogan elmerül a gondtalan létezésben. Ez maga az, amitől félsz, maga az egyszerűség. Olyan vagy, mint egy ideges pincsikutya, aki oroszlánnak képzeli magát, mondta nagy bölcsen a grúz és nem én. Ez úgy hangzott, mint a valaha volt legszebb szerelmi vallomás.