a maffia háza
♦ LÁNG JUDIT (LAKATOS ARANKA) | NOVELLA
Nem megy semmi –, mondta, mert napok óta nem keresett, megfagy itt, – dohogott, ma még nem volt üzlete, csak egy, de az sem jött össze, mert Kati nem csinálja gumi nélkül. Ki akar betegséget kapni? Vannak, akik megcsinálják úgy is! Rontja az üzletet a sok ostoba kurva! Azok pörögnek, ő meg odafagy, nem viszik. Sok nekik, amit kér. De hát, mit akarnak ezek, hogy ingyen? Ingyen persze, az kéne nekik, – hogy nyalják ki! Nincs pénze az embereknek, – replikázott. Katival a Nyugati pályaudvaron ismerkedtem össze, amikor kimentem az ukrán menekültekhez, hogy mit tudok segíteni. Segélycsomagokat osztottam: beálltak a sorba hazaiak is, – Kati is ott volt, odahívtam magamhoz pihenőidőben. A szülei Szabolcs vármegyéből jöttek fel a fővárosba, az apja kubikusként dolgozott, az anyja meg takarított egy gyárban. Kati nem titkolta, hogy prostituált.
– Régebben jó volt, – folytatta, – a szobáztató sem volt messze a Rákóczi tér sarkától, ahol stricheltünk: most nincs ott senki –, nem lehet rodázni sehol, – csak az Ildi áll a Kató kapujában. De egy idióta nő az! Szőke. A Balogék futtatják.
Mari, aki mellett „rodáztam” akkoriban nem halt meg, ahogy híre ment mostanában, hanem a pasi, akivel elment üzletbe, kidobta egy építkezés második emeletéről. A meszesgödörbe esett, ott feküdt három napig koponyaalapi töréssel mire megtalálták. Eltört a keze, meg a lába is, majdnem megfagyott. Helyrejött, de nem normális. Elmebeteg lett, tökéletes őrült. Láttam a minap: kopasz, nagyon csúnya és olyan büdös, hogy ihaj. Öreg csöveseknél lakik, könyörög két deci borért, hónapokig nem fürdik. Huszonöt éve gyönyörű volt: magas, karcsú, barna haj, macskaszem, vastag száj, babaarc. Igazi szépség. Rászokott a heroinra, aztán alkoholista lett, most meg így járt.
Megőrült, forgott a szeme, amikor találkoztunk. Kiabált: Kati! Kati! Mondom, itt van ötszáz, Mari, ne haragudj, sietek, és ott hagytam. Nem jó ez így. Azon gondolkodom, hogy kimegyek megint külföldre: itt pusztul le minden.
A múltkor mondta egy lány, hogy ő Bécsbe jár. Ismer egy montenegrói nőt, aki az osztrák férjével négy-öt lakást bérel, mindegyik többszobás. Stúdiónként három-négy lány dolgozik, mindenkinek van külön szobája, ott is laknak.
A francia húsz euró, dugással együtt ötven, az extrák ezen felül vannak. Minden pénz fele a tulajé. Hirdetéseket adnak fel a helyi lapokban és internetes szexportálokon, erre jönnek a kuncsaftok.
Délelőtt tíztől kell kinn ülniük a lányoknak a Stúdió halljában. A szobákban nincs, de ez a helyiség be van kamerázva, meg van egy a bejárati ajtó fölött kívülről is, hogy a tulajok lássák monitoron, kinek, mikor és hány üzlete van. Itt laknak ők is nem messze a környéken, a kamerák oda vannak bekötve.
Ott ülnek a lányok, amíg van üzlet, akár hajnalig és másnap tíztől megint. Állítólag jól keresnek. Majd veszek olcsón valami laptopot, – mondja Kati -, ahogy ők is, és lógok a neten, amíg nem jön valami üzlet.
Napközben dél körül kimehetnek egy órára ennivalót venni: be kell tartani az időt. Nekik kell takarítani. Aki olcsóbban megy el, vagy nem használ gumit, azt azonnal kirúgják, – mehet. Háromhetente kötelező orvosi vizsgálat van. Havonta egyszer egy hétvégére jöhetnek haza Budapestre, persze minden hétvégén csak egyvalaki, hogy ne maradjon üresen a stúdió.
Voltam már Dél-Spanyolországban is pár éve, de szöknünk kellett a barátnőmmel, mert a bár tulaja nem akart elengedni, de fizetni sem. Komoly volt, mert a repcsire is úgy szálltunk fel, hogy bujkáltunk előle. A tranzitba már nem mert utánunk jönni, de amíg vártuk az indulást, az ciki volt. Végül is nem lett semmi, de lehetett volna. Ez a bécsi hely biztonságosnak látszik. Itt nincs átverés: leadod a lóvéd felét, a többi pénzt meg te osztod be és kész. Nézd, elmúltam negyven, szeretnék már megállapodni. Nem mindegy, hogy mennyi idő alatt keresek annyit, hogy leállhassak végre.
Sikerült végre megvennem egy belvárosi másfél szobás összkomfortos lakást: nehezen szereztem, sokat dolgoztam érte. Szebb, nyugodtabb, mint Pesterzsébeten, ahol eddig laktunk. Egyedül élek: a gyerekek már felnőttek, nem élnek velem. A nagyobbik fiamnak most született gyereke.
Várjál, – mondta -, megmutatom az unokám! Itt vannak a képek a telefonomban: két hónapos, én segítettem megszületnie a kórházban. Tibike. Nagyon szeretem. Másfél hónaposan több mint hat kiló, óriás baba. Látod, tiszta én vagyok. Kis hájfej! Nagyon szeretem! Három óránként ordít a kajáért és követeli. Ugye, hogy nagyon hasonlít rám? Nézd meg a szemét és az orrát, ugyan az! Megszülettem még egyszer! Hófehér, kék szeme van, hosszú szempillái, nagyon cuki a csepp gyerek. Látod milyen aranyos?
A szülőszobán lepedő-paravánnal elválasztott kis bokszokban vajúdtak a nők, – meséli. Az egyikben Anita a menyem, én meg mellette, mint nagymama. Nézem a monitort: zuhan a lány vérnyomása. Elrántottam az elválasztó függönyt, ott ültek öten a bejárati ajtó mellett az ügyeletes asztalnál: kávéztak. Mit csináltok, mondom, van itt valaki, vagy nincs? Esik a menyem vérnyomása: nem testőrnek jöttem, de mind megdöglötök, ha félórán belül meg nem szül, mert nem bírom már nézni, ahogy szenved. Ki is nyomták belőle negyedóra alatt. Hát, muszáj volt nekik. Esik a vérnyomás, minden? Százhetvenről, hetvenre? Ez azt jelenti, hogy még egy perc és meghal a menyem.
Becsukom a szememet anyuka, nem bírom tovább mondta. El ne aludj, mondom, mert annyi neked! Segíts a babának, nyomjad Anita! Helló, helló, ráztam: be ne csukd a szemed bazd meg! Nem csukhatta, nyomta ki a gyereket csoró, majd belehalt. Azok meg csak ott ültek, kávéztak: ez meg majdnem meghalt. Még jó, hogy bementem!
Az unokám oxigénhiányos volt és olyan kék, hogy azt hittem néger. Elájultam mikor megláttam: ezt nem bírom ki, beveszek egy Xanaxot. Úristen, megcsalta a fiamat, mit szült ez?
Anita meg kérdezte: szép a gyerek? Hát, mondom, nagyon szép: elfáradtam lányom, megyek haza és lefekszem. Gondoltam: ez a gyerek nem a fiamé, nem létezik! Sötétkék, vagy néger? Hát, mondom, én inkább alszom. Jézusom, hogy néz ki ez a gyerek? Ahogy nyomorgatták, megkékült. Egy hét múlva fehéredett ki, hogy végre azt mondhattam: világszépe.
El kell jönnöm a házból, ahol lakom, pedig a belvárosban van, úri környéken. A házmesternek nem tudom mi baja velem, állandóan csesztet. A családja ki akar csinálni. El akarják tőlem venni a lakásom, az kell nekik.
Két hete megtámadtak a lépcsőházban. A házmester felesége, a lánya, meg a rendőr veje. A negyediken lakom, a liftben ütöttek agyon, ahogy mentem volna fel. Az öregasszony belesziszegte az arcomba, hogy „Te cigánykurva, nem vagy idevaló.” Hogy egy ilyen, mint én, ne lakjon ebben a házban.
Hogy történhet ez meg egy belvárosi házban? Hetven kiló vagyok, nem lehet engem csak úgy agyonütni: a rendőr az elektromos sokkolóját belenyomta a szívembe a liftben, pedig már kétszer vagyok újraélesztve. A fejembe is nyomta. Majdnem megbénultam. Kicsit meg vagyok még mindig őrülve.
Nem estem össze. Kitoltam őket a liftből, fölmentem, kijöttem egy klopfolóval, lekiabáltam föntről: ha meg akarsz dögleni, majd akkor jelentkezzél, büdös patkány. Ne hárman gyertek egyre, ne sokkolóval, majd szétverem a fejeteket egyenként a klopfolóval!
Feljelentettem őket. A rendőrség nem intézkedik, mert a házmester veje rendőr a kerületben. Az ügy benyelve, holott a belgyógyászaton voltam nyolc napot, úgy megvertek.
A rendőrségen az ügyeletes tiszt, akinél a rablásról feljelentést tettem, nem intézkedik, mert nem hisz nekem. Tuti benne van a maffiában, úgyhogy őt meg az ügyészségen jelentettem fel. De az ügyészség sem válaszolt a kérésemre, ők nem foglalkoznak az ügyemmel: azt írták, hogy bűncselekmény hiányában az eljárás megszüntetve, meg hogy ismeretlen a tettes.
Milyen ismeretlen tettes, – mondom az ügyészségen a bűnügyi osztályvezetőnek, – egy házban lakom velük! Könyörgöm, Fedor Andrea, a férje File Tibor, és a házmester felesége Fedor Éva. Milyen ismeretlen, mondom, hát miért csinálják ezt? Hol az igazság? Hol van az, hogy „Szolgálunk és védünk?” Hol van az, hogy egy rablás hivatalból üldözendő?
Nem vagyok egyedül, hála Istennek, mert akkor annyi lenne nekem. Szóltam a fiaimnak, már jöttek is volna, mondták: akkor most megyünk életfogytiglan a börtönbe, de levágom a házmester lányának a karját tőből. A rendőrt, amelyik megsokkolt, azt meg megölöm. Nagy, kigyúrt fiaim vannak! Mondom, ne gyerekek, anya ezt jogilag elintézi. Mármint azt hittem, de nem lehet: egy jogállamban!
Ez a politika, hogy a rendőrség benne van. Kétszer vagyok újraélesztve! Egy beteg asszonyt! És ilyet, hogy sokkolóval és hárman? Csoportosan elkövetett gyilkossági kísérlet! Rohammentővel vittek a belgyógyászatra, majdnem megbénultam azonnal. Nyolc nap volt a Péterffy-ben.
És akkor megkérdezi pofátlanul az ügyeletes tiszt, hogy „Van-e látlelet?” Mondom, nagyobb van: három oldalas zárójelentés van a Belgyógyászat adjunktusától. Hogy nem elég bizonyíték. Maga eldönti? Az ügyészség elfogadja, a bíróság is. Majd maga eldönti?
Miért nem volt helyszínelni se? Takarodjon már maga büdös maffiózó, azt leköptem. Mondom, rohadjál meg, a te családoddal legyen ugyanez! Kívánom szívemből, te szemét tróger! Azt mondta: mindjárt elvitetlek a diliházba! Mondom, gyere, nyald ki, megyek a katonai ügyészségre, és ott is feldoblak buzikám!
És azt a házmesteri kurvát is el ne kapjam, mert a húsklopfoló lendületbe jön! Szét fogom verni a fejét, utána majd helyszínelhetsz, ha kinn lesz az agyveleje! Na, hogy a picsám nyald ki! Ő meg: hagyjuk az utcai stílust hölgyem! Én meg: gyere, nyaljál, megyek a Katonai Ügyészségre! Mondom, üdvözlöm a forrónyomos kollégát: az is kinyalhatja! Nem úsztátok meg kisfiam!
Most jön a média, feldoblak titeket az RTL Klubban is. Kiszellőztetjük, hogy mi történt: reflektorfényben mondom el a rendőrséged, meg a lakásmaffia összemosódását haver!
Hol vagyunk, Csikágóban? Ezen röhögött mindenki a rendőrségen. Mondom, röhögsz a forrónyomos kollégáddal együtt? Vagy a Katonai Ügyészséget akarod? Ezen még jobban röhögött: akkor a rák egye ki a gyomrodat.
Annyi eszem még van, gondoltam, hogyha kamuból rosszabbul leszek és magamra hívom a mentőt, majd hisznek nekem. Erre kijött értem egy akkora mentős, mint egy grizlymedve, kajak izom volt, ötvennégyes karokkal. Mikor megláttam, tényleg rosszul lettem: megijedtem, hogy eltesznek láb alól. Hova visznek ezzel a mentővel? Mondom neki, ne haragudjon, maga is a maffia tagja? Rám néz, elkezd röhögni. Gondoltam, sosem érkezem meg a kórházba, már a mentőben meggyilkolnak. Félek, lakásmaffia van, értsd meg. Itt labdába nem rúgsz. Úgy befenyítették a kerületi nyomozót, a forrónyomost, hogy nem nyomozott. Ebből is tudni lehetett. Kinyírják, mielőtt nekiállna nyomozni, ennyi.
A pincéből elvittek öt éve vagy húsz darab csontvázat. A Gütlerné pincéjéből is két női halottat, zsákban. Porhanyós volt már. Akkor sem csináltak semmit a rendőrök. Azt mondták, hogy hajléktalanok, akik megfagytak. Ez egy ilyen ház. Horror! Te mernél itt lakni? A húgom telefonált: „Te még ott vagy, ezek után?” Hát mondom, hová menjek, valahol csak kell lennem.
A házban a lakások hetven százalékát bérlik, idegenkézen van. Az egyik lakásból elment a tulaj Amerikába. Kiadta a lakást, teljesen mások laknak benne, azok is maffiák. A házmester szedi a dohányt. Van egy pincelakás lent legalul, egy menedékhely háború esetére, azt is kiadja. Ott meg szobáztat. Nem a hármas házból kell bemenni, hanem az ötösből, de a hármas ház alatt van.
Az ingatlanos, az egyetlen tanú, az meg össze-vissza hazudozik. Bementem az irodájába, ott bérlik a házban. Mondom, miért nem mondta meg, hogy látta? Nem szégyelli magát? Milyen ember maga? Azt mondja, hogy ő az irodában volt, hogy ő nem látott semmit. Hogy az ablak be volt csukva. Persze, nyáron negyven fokban. Maga mondom, nem az irodában volt, hanem két méterre állt a lifttől. Miért hazudik? Nem szégyelli magát? Mondom, itt komoly cselekmény történt, majdnem meghaltam, köteles lenne tanúskodni. Azt mondja, hogy ő nem akar tanúskodni.
Az a baj, hogy a telefonommal nem tudtam fényképeket csinálni arról, ami történt. Itt mindenhol a maffia lakik. Ez egy ilyen ház. Teljesen kivagyok, tönkre tettek.
A házmester úgy akarta eltusoltatni az ügyet, hogy rám fogták: elmebeteg vagyok. De a pszichológus, meg több idegorvos is, aki látott, mondták, hogy teljesen normális vagyok, semmi bajom nincs, csak a stressz, a félelem okozza már ezt, amit csináltak velem. Nem hagynak békén, hogy tűnjek el onnan. Hát én nem vagyok dilis!
Elmegyek a házból inkább lakni, mielőtt még nagyobb baj nem lesz és kipaterolnak. De hát valahol csak kell lennem.
Valahol, de hol?