Illusztráció: Holló Anna

Jó anyagi helyzetben volt, sokat örökölt az elhunyt férjeitől, így vállalkozást indított: egy edzőtermet Ferencváros peremén, közel a kispesti határhoz. Jól ment neki, sokan jártak oda, mondta is, hogy hiába kistermetű, akkor is erőemelő és személyi edző. Súlyzózott rendszeresen, és évek óta szedte is a fitnesz-szteroidokat. Versenyezni akart testépítő rendezvényeken, indult is néhányon, eddig eredménytelenül.

Az egészséges élet volt a szenvedélye. Meggyőződéssel hitte, hogy az orvosok a felírt gyógyszerekkel csak a gyártó cégek érdekeit védik, egyébként meg csak ártanak a betegeknek, ezért nem engedte az édesanyjának, hogy inzulint adjon be magának, vagy kezelje a magas vérnyomását és az apjának sem. A szteroidok saját magával kapcsolatban nem zavarták.

Közeli barátnőjéhez, egy természetgyógyászhoz járt még Új-Zélandon, aki rábeszélte, hogy színváltó krisztályokat vásároljon tőle, mert ha az élelmiszert színterápiának veti alá, attól mindenki jobban lesz, sőt meggyógyul. Ágnes ezt erősen hitte: ő táplálta volt férjeit és szüleit színenergizált étellel és csak azzal.

Édesanyja a halála előtt nagyon kívánta az édességet. Ágnes vásárolta a szüleinek az élelmiszert, ezért a lánya tudta nélkül leszökött a boltba és kilószámra vette a kristálycukrot, amitől a vérében a szint az egekbe ugrott és tudatzavaros lett. Amikor Ágnes belépett a lakásba, anyukája a papírzacskóból marokszámra szórta a levegőbe, elrévedt a csillámló szemcséken, és mondogatta, hogy esténként fél, mert a szekrényből a zárt ajtókon keresztül szellemek járnak, régen eltávozott rokonok, aztán három nap múlva kómában találta a kristálycukros konyhában. Mintha mindent belepett volna a finom porhó. A kórházban halt meg.

A kártérítési per akadozott, mert az első ügyvéd is tartotta Ágnes diétéját, majd a második is, – mindketten rövidesen meghaltak, pedig rengeteget fizetett nekik: a közös munka alapfeltétele volt, hogy fogadják el az egészséges életről alkotott koncepcióját.

Ágnes nem értette a történteket: állította, hogy biztos nem tartották be az előírásait. Megint ügyvédet keresett, mert csúnyán megverték a rendőrségen, és remélte, hogy a kórház ellen indított perből lesz annyi pénze, hogy újabb fitnesz-termet nyithasson, ahol divatos szteroid tablettákat és egyéb erőemelő kellékeket is árulna.

Ha nem romlik el a légkondi a lakásban, ahol az apja már csak egyedül élt, akkor nem lett volna semmi baj, mondta Ágnes, de nyár volt, harmincöt fokos hőség, és azért, hogy az apja, aki szintén cukros tudatzavarban meredt egész nap maga elé, ne unatkozzon, összeszedett az utcáról huszonkét macskát, nem direkt ennyit, hanem ennyi fért a lakásba, és őket is egyoldalú színenergizált étellel etette és csak ezzel. A színfrekvencia segít harmonizálni a testük rezgéseit, – jelentette ki.

A hőség miatt iszonyatos bűz terjengett az emeleteken, még az utcán is, ezért a szomszédok feljelentették helytelen állattartásért és -kínzásért. A légkondi-szerelő megbetegedett, kovidos lett: halasztódott a munka, pedig nem volt bűz, amíg működött a hűtés, mondta Ágnes. Elviselhetetlen lett már a környezeti helyzet, mire a rendőrök többszöri felszólítás után előállították és mentőt hívtak az apjához, aki aznap halt meg a kórházban, mikor Ágnest két hét múlva kiengedték a pszichiátriáról. Diagnózis: személyiségzavara van és a szteroidoktól hülye. Nem is foglalkoztak tovább vele.

Elment az újpesti lakásba, ahol már csak öt macska élt, a többi halott volt. Szanaszét hevertek a hőségtől felpuffadt állattetemek: egyik a szekrény alatt indult bomlásnak, alig tudta kihúzni, de hát erőemelő lévén megoldotta. Ágnes szerint megmérgezték a macskákat. Meg is kóstólta a tálkákon kinthagyott vadhúst és rosszul lett. Na, gondolta igaza volt: tényleg méreg, de hát ő ötven kiló túléli, a macska meg csak öt, ezért döglöttek meg, ő meg hányt néhány napig.

Kitakarított mindent, a közben jelentkező légkondi-szerelőt okafogyván elküldte, majd lezárta a lakást, úgyis a hagyatéki tárgyalás után megörökli, és elvitte az öt macskát a ferencvárosi otthonába, ahol rövidesen hasonló szituáció alakult ki, mert napokon belül az öt macskából tizenhét lett. Összeszedte őket az utcán. A szomszédok itt is kiakadtak: nemcsak a terjengő bűztől, hanem attól is, hogy a kiemelt övezetben lévő lakásuk értéke a rendetlen lakó miatt a felére esik vissza.

Feljelentették az önkormányzatnál, a rendőrségen, az állatvédőknél, – ahol csak lehetett. Hivatalos levelet kapott az önkormányzat vonatkozó osztályától, hogy csak két macskát tarthat meg a többiről le kell mondania: írja alá a kiküldött nyilatkozatot. Ágnes összetépte a papírokat, nem érdekelték a következmények, a szomszédok szidalmai, mert állatbarát.

Pénzbírságra büntették hanyag állattartás miatt, és azért is, hogy nem táplálja őket rendesen, de Ágnes ellenállt. Kijelentette: csak egészséges ételt kapnak a cicák és nincs büdös sem a lakásban, sem a gangon. A lakókörnyezet nem így gondolta.

Ágnesnek új barátnője lett, egy fel nem fedezett heves-megyei szobrász, akit meg akart menteni, mert nem táplálkozott rendesen, illetve azt evett, amit megkívánt, de mondta neki, hogy eladja a non-figuratív szobrait, ha betartja az étkezési utasításait. Vett neki gyógykristály szettet egymillió kétszázezerért, ideiglenesen odavette magához lakni és megígérte, hogy az apja lakását neki adja, ha lezárul a hagyatéki per, addig is, hogy legyen keresete, vezesse a fittnesz-termét.   A barátnője megmintázta őt egy plasztikon, amit kiállítottak a lakás központi helyén. Készségesen tanult és nem sokára tudta, hogy a szinek frekvenciái a minimális étkezés mellett is hogyan hatnak a testre, viszont titokban eljárt otthonról és azt habzsolt kínjában, amit meglátott.

Ágnesnek nem esett le a tantusz hányan estek áldozatául az egészséges életmód-mániájának. Senki nem ismerte az élettörténetét, hány férje, ügyvédje volt, nem is firtatták mi történt a szüleivel, viszont az állattartása látványos és leginkább szagos volt. Így került az intézmények és a környező lakók fókuszába.

Hiába az egyre több pénzbüntetés: Ágnes konok, nem adta fel. Ezért kell felelnie az egyre szigorúbb a hivataloknál, aztán majd előbb-utóbb Isten előtt is.