Olvasási idő 23 perc

kapcsolati reláció

Rohanó mentők és szirénázó hangzavar jelezte, hogy baj van. Anna elvállalt egy felszolgálói állást, és félúton volt Balaton felé, amikor egy karambol miatt leállt a forgalom a régi 7-es úton, később a rendőrök a szabaddá tett sávban felváltva engedték az autósort Budapest, aztán Balaton felé. Épp akkor emelték ki a testet a tűzoltók a kocsiból, amikor lassan elhaladt mellette. Anna megdöbbent: Irma volt az. Félrehúzódott az útszélére, már kíváncsiskodtak ott páran. Megcsillant a fehér gyöngyöt foglaló arany a fülében, amikor megfordították a testét. Ismerték többen is – nem messze van a nyaralója Velencén -, mondták, hogy váratlanul infarktust kapott. A hetvenet épphogy betöltötte azon a nyáron. Feküdt élettelenül az aszfalton a mentősök között, de Anna csak a fülbevalót bámulta.
space
Analízisbe jelentkezett Irmánál, nem volt pénze, ezért mondta, hogy kössenek bartert: cserében kitakarít nála alkalmanként. Oké, mondta, jöjjön hetente egyszer, csütörtökönként.
space

Kábé két hónap múlva, egy könnyebb beszélgetés alkalmával, megkérte rá, hogy látogassa a férjét a kórházban, aki tizenöt évvel volt idősebb az akkor hatvan Irmánál, mert elesett, combnyaktörést szenvedett és nincs, aki bemenjen hozzá. Ő nem ér rá, el kell tartania magukat, óránként ezerért vállalja el. Beszélgessen vele, vigye ki sétálni kerekesszéken, fürdesse meg, ilyesmik. Annának nem volt fizetős munkája, szóval elvállalta. Járt is be Karcsi bácsihoz az elfekvőbe szinte minden nap, Irma azt mondta, havonta fizet. Miért van krónikus belosztályon kérdezte, mert nem volt máshol hely, ahová hirtelen el tudta volna helyezni, válaszolta röviden. Anna nem firtatta az otthoni körülményeiket: nem az ő dolga.

space
Karcsi bácsi egy nagyvállalat igazgatója volt húsz évig, havi egymilliós fizetéssel, már nyugdíjas. Irma apját ismerte, ő mutatta be neki a harmincnyolc éves akkor már híres pszichológusnőt, akit egy év múlva elvett feleségül. Azóta együtt vannak -, szereti, mondta.

A harmadik héten, június közepén Irma mondta, hogy Velencén van egy háza, menjenek le oda ketten, írja meg a könyvét, napi ötezret kap, plusz teljes ellátást. Karcsi bá? – kérdezte Anna. Majd őt is lehozza, elintézett neki egy rehabilitációs szanatóriumot Budakeszin, ahol tornásztatják is. A nyár végéig folyamatosan lent lesznek, vigyázzon a vizslájára és a két macskájára, amíg Irma hetente két napra csütörtökön felmegy Budapestre rendelni, majd szombaton visszajön. Szeptember második hétvégéjén együtt vissza a fővárosba, akkor minden anyagi dolgot rendeznek egyben.

Anna leutazott Velencére a megbeszélt napon. Irma a pályaudvaron várta, majd beültek a metálezüst Mercédesz dzsipjébe, kábé másfél kilométerre volt a háza. Nem szólt egy szót sem, még sosem ült ilyen autóban. Az út a tóparttal párhuzamosan kanyargott, gyönyörű volt a lemenő nap, a fűzfák, a felhők, Anna egységélmény helyett szorongásrohamot kapott. Irma emeletes háza kacsalábon forgott, belül kényelem, kandalló -, ha télen is lenne kedve lemenni -, modern bútorokkal, konyhai felszereléssel. Ő a fölszinten aludt, Anna az emeleten. Külön fürdőszobájuk volt. Takarítanod nem kell, mondta Irma, hetente jön Mari a szomszéd településről, és van a Géza is, aki helybéli, vigyáz a házra, ha nem vagyok itt, és a garázsában van a csónakom is télen. Főznöd sem kell, mert dobozokban hoztam fagyasztva, amit a bejárónőm előre elkészített. Icának hívják, ő a titkárnőm is egyben. Irma szomszédja nagymenő dizájner, neki sötétkék volt a dzsipje, a Velencei tó pedig száz méterre tőlük.

Na, mondja, mikor lezuhanyozott az utazás után, vacsorázunk valamit és szólok Gézának, hogy tegye vízre a csónakomat. Anna még sosem evett lópörköltet lecsósan. Nem volt rossz: inkább bizarr. Irma telefonált Gézának, miután letette, mondta, hogy lazítson, vegyen fel egy könnyű ruhát: látta, hogy szorong. Korábban sosem élt ilyen luxusban, most megtapasztalta azt, amiről eddig csak álmodott.

Anna mindig korán kelt, szeretett olyankor írni, lement a nappaliba, Irma a tévé előtt aludt el a kanapén, csendben kinyitotta a laptopját, hogy megnézze a híreket a neten, de csak bámult ki a hatalmas teraszajtón a verőfényes reggelbe. A kertben tujafák, rózsák, frissen nyírt fűszag, remegő állókép a felszálló párán át. A kerítés előtt hatalmas platán, alatta a kocsi.

Irma későn kelt -, később kiderült, hogy mindig -, kávét főzött, reggelit csinált, majd meztelenre vetkőzött és kifeküdt a teraszra napozni. Gyere te is, mondta Annának, ne szégyelld magad, szeresd a tested. A délelőtt napozással telt, meztelenül mászkáltak a házban, majd szarvashús ebédre, kicsi pihenő aztán le a tópartra. A csónakja ott volt már kikötve. Beültek, Anna hátra. Irma beevezett a tó közepe felé, és ahol már nem voltak emberek, levette a fürdőruháját, napimádó vagyok, mondta és elnyúlt a csónak alján. Anna szorongva bámult mindenfelé, aztán egy idő múlva letolta ő is derékig a fürdőruháját: próbálta élvezni a hőséget és a villódzó csendet. Irma néha felkelt, elszívott egy cigit, bepöckölte a vízbe, majd visszafeküdt.

Késő délután kievezett. A parthoz közelítve visszaöltöztek, aztán vacsora, hekk és savanyú uborka, amit Mari hozott, utána tévézés, majd Anna felment a szobájába.

Ha esett az eső Irma filozófusoktól olvasott ezt-azt. Például, Kanttól „A tiszta ész kritikáját”.

Hetente kétszer elmentek vásárolni egy közeli teszkóba. Olyankor Irma mindig elcsent valami kis értéktelen tárgyat, például egy filléres öngyújtót, vagy egy kis csokit, akármit, bármit, amire lehetősége adódott. Heccet csinált belőle, hogy lop, így kereste az izgalmat. Ez volt a titkos szokása, amibe beavatta Annát, aki fedezte őt, hogy meg ne lássák. Hazafelé nem beszéltek róla, csak cinkosan összemosolyogtak.

Ez így ment szeptemberig azzal a különbséggel, hogy Annának sikerült végre lelazulnia az érkezése után kábé egy héttel, amikor eltudtak kezdeni beszélgetni Irma életéről, tapasztalatairól -, a szakmairól is. Ezeket a beszélgetéseket felvette diktafonra, majd másnap reggel, amikor Irma még aludt, fejhallgatóval begépelte őket a laptopba, aztán megszerkesztette a szöveget. Néha eszébe jutott, hogy Irma nem meleg-e, de nem kezdett ki vele, így nem foglalkozott többet a kérdéssel.

Kétszer hozta le a férjét egy-egy hosszú hétvégére a nyár alatt, olyankor veszekedtek, hogy miért rakta elfekvőbe. Azért, mert amikor te jól kerestél visszaéltél vele, most te vagy nekem kiszolgáltatva: érezd! És tedd be a fülhallgatódat, ne kelljen mindent ismételnem, megőrülök tőle. Energiát visz el, mikor használhatnád is a készüléket. Ilyen volt a házasságunk végig. Elegem van! Mikor megyek rendelni, előtte visszaviszlek Budakeszire. Karcsi bácsi a combnyak-törésével az Anna melletti szobában aludt az emeleten, alig tudott lejönni a lépcsőn. Ne segíts neki, utasította Irma, oldja meg egyedül! Karcsi bá’ napközben egy fotelben ücsörgött, amíg ők napoztak a teraszon, vagy csónakáztak, majd estére felment a szobájába. Ő ott tévézett. Anna pedig Irmával.

Karcsi bácsi úgy nézett rá, mint aki elárulta őt, mert a kórházi látogatások és fürdetések során kialakult egy fesztelenebb kapcsolat közöttük, ami Irmával csak a velencei létünk során lett. Anna hülyén érezte magát. A terapeuta-páciens viszony átalakult barátsággá. Irma elmondta, hogy az anyját alig ismerte, mert elváltak a szülei, arra emlékszik, hogy a nő ivott. A pszichiáter apját imádta. Férjhez menni sem akart, csak hogy vele lehessen. Sorban utasította el a kérőket, míg az apja azt nem mondta a közel negyvenéves nőnek, hogy felpofozza, ha nem megy hozzá Karcsihoz, aki családi ismerős volt. Irma férjhez ment, de továbbra is az apja házában éltek az emeleten a hatalmas budai házban, de volt egy házuk Kékestetőn, és a velencei nyaraló is. Az apjának gyönyörű sírkövet csináltatott a halála után. Mondta, hogyha majd meghal, mellette szeretne nyugodni.

Irma a könyve kapcsán elmondta, hogy a pszichológiai irányzatok, milyen filozófiai irányzatokból nőttek ki, hogy a terápia célja az, hogy az egyént visszavezesse a helyes morális útra. Azt gondolom , jelentette ki, hogy az embernek igenis legyenek kétségei önmagával szemben. Ha valaki magát szereti, az nárcizmus. Ha „csak” jóban van magával, akkor tudja, tévedhet, hibázhat is, majd tanul belőle. Legyenek körülöttünk olyan emberek, akik hitelesen tudják visszatükrözni azt, amit teszünk.

Vagy például, mondta egy másik alkalommal Irma: „az ember nyomorúsága az, hogy szeretne „én-te” viszonyban lenni, de valójában képtelen erre, görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a másik olyan legyen, mint ő, azaz minden paraméterében ismerős, amivel azonban „én-én” viszonyt alakít ki. Nem kell világégésre, népcsoportok, vallási felekezetek harcaira gondolni, elég, ha a szűkebb környezetünkben nézünk szét, bonyolult családi viszonyaink is elbírnának egy kis újragondolást.”…

Anna imádta a beszélgetéseket Irmával. Írta is a könyvet szorgalmasan.

Sokat voltak a tóparton, sétáltatva a vizslát. Olyankor Irma elmélázott, hogy látja magát ugyanezen az úton tíz-tizenöt évvel korábban. Elmondta, hogy rákos, gyereke nincs, és fél a haláltól. Nem hagyhatja abba a rendelést, mert havi egymillió forint a rezsije, hogy fent tartsa az ingatlanjait, kifizesse az alkalmazottait, vagy a csoportterápiákra bérelt helyiséget és akkor még nem evett. Neki reprezentációra is költenie kell. Annának eszébe jutott, hogy árván nőtt fel, hogy mióta nincs állása, a garzonlakása, hogy a rezsit nem tudja fizetni, hogy milyen régen nélkülözik, az egyedülléte, a magánya, és az is, hogy Irmának gőze sincs a valódi nehézségekről.

Eljött a nyár vége, addigra megírta a könyvét. Anna szeptember elején született, megünnepelni beültek egy cukrászdába, süti, fagyi, aztán séta. Arról beszélt, hogyha visszamennek Budapestre, lakjon nála, hatalmas a ház, el fognak férni, rengeteg hely van és Karcsi bácsi mellé úgy is kell valaki. Hirtelen megállt egy ékszerkirakat előtt. Tolja az ajtót, behúzta maga után Annát is. Kiválasztott egy fehér gyöngyberakásos arany fülbevalót, kifizette a tizennyolcezer forintot, majd ott a helyben berakta a fülébe. Boldog születésnapot mondta, hosszan átölelte, megpuszilta két oldalról. Anna azt érezte talán életében először, hogy minden rendben van és sosem volt ilyen boldog.

Pár nap múlva visszamentek a fővárosba. Irma vezetett, végig zuhogott az eső és hideg volt. Korán beköszöntött az ősz. Tényleg hatalmas volt a háza, el lehetett tévedni benne. Karcsi bácsit nem hozta haza, és ki sem fizette Annát. Azt mondta, hogy adja ki a lakását, majd abból fedezi az elmaradt rezsit. Ica a bejárónő mogorva, bizalmatlan, távolságtartó -, Annánál jóval fiatalabb, vékony nő -, láthatóan féltékeny volt rá. Majd megbékél, mondta Irma. Sokat volt ruha nélkül, vagy csak lengén öltözve, megszokta Velencén, hogy így vannak otthon. Itt van a barátom is, ripakodott rá egyik nap Ica. Akkor látta, hogy tényleg ott van. Ne haragudj, nem vettem észre, mondta, de Ica cirkuszolt, hogy kikezdett a fiújával. Mindenhová jött utána, azt nézte mihez nyúl, mit csinál, talán lop-e, vagy nem tudom, de folyamatos kontroll és megfigyelés alatt tartotta. Pár napja jöhettek csak vissza Velencéről, és már összezörrent Icával.

Irma nem állt ki mellette, hanem kirúgta. Az otthonom egy sziget, ahol te békétlenséget csináltál mondta az ajtót mutatva. Irma, akkor viszont kérem a bérem, mondta Anna. Nem adom oda, válaszolta. Anna kivette a füléből a fülbevalót, a kezébe tette: akkor vedd vissza ezt is, mondta a szemébe nézve és kiment az utcára. Fura volt, ahogy Irma keményen állta a tekintetét.

Anna egész nyáron nem fizetett rezsit, ezért kikapcsolták nála a gázt, nem sokkal később a villanyt is. A tél munkakereséssel telt el. Esténként feküdt otthon a hideg szobában. Gyertyával világított. Vagy volt mit ennie, vagy nem, de inkább nem. Akkor már tudta, hogy Ica direkt alakította így, hogy Irmának ne kelljen fizetnie. Azt hitte, hogy beledöglik, hogy nem bírja ki.

Tavaszra lett munkája, lassan kilábalt a bajból. Hallotta egy évre rá, hogy Irma kiadta a könyvet a saját nevén. Aztán, ahogy telt az idő eltávolodott Annától az a nyár és az a tél is.

Most, hogy évekkel később látta őt az aszfalton feküdni a fehér-gyöngyös arany fülbevalóval, próbált meghatottságot, vagy valami ehhez hasonlót érezni, hisz mégis csak elment egy ember, de nem volt rá képes. A jó kurva anyját! – tódult fel benne az eddig elfojtott harag bűntudat nélkül. A jó kurva anyját! – visszhangzott a fejében. Elégtételt érzett, mást nem. Beült a kocsijába és elhajtott.