Fotó: Koncz Zsuzsa Facebook oldala

1886. március 16-án Arany János azon tűnődött Csalfa sugár című versének tanúsága szerint, hogy vajon a lányoknak igyekezniük kell-e a szerelemmel, vagy éppen őrizzék meg érintetlenségüket további esztendőkön át. Ne feledjük, akkoriban nem volt ritka, hogy a nők tizenévesen férjhez mentek, háztartást vezettek és szültek jó pár gyermeket. Berzsenyi felesége mindössze 14 esztendős volt a házasságkötéskor, igaz, az az idős Arany János kora előtt évszázaddal köttetett frigy volt. 1880 óta nem kellett eltelnie 100 évnek, s Bródy János szintén dalt szerez e nagy kérdésről, hogy vajon korai-e még a konty a kedves kis leánynak, vagy éppen: nem? Arany János szomorú felelet adott. Féltette a fiatalokat a korai megsebződéstől, amely nem egyszer olyan életuntsághoz, csömörhöz is vezethet, hogy nem tudja megőrizni az ember teste-lelke az örömre, szerelemre való romlatlan teljességvágyát, képességét, amely a harmonikus, szépen élt élethez igen csak szükséges.

 

Csalfa sugár

 

Kis bokor, ne hajts még,

Tél ez, nem tavasz

Kis lány, ne sohajts még

Nem tudod, mi az.

 

Bokor új hajtását

Letarolja a fagy;

Lány kora nyílását

Bú követi, nagy.

 

Szánnám a bokorkát

Lomb- s virágtalan:

S a lányt, a botorkát,

Hogy már odavan!

 

Arany János intelmét a fiatal lányokhoz sokan megmosolyogták a 20. és a 21. században, a modernitásban, hiszen még a szexuális forradalom is győzött akkoriban a rock zene hangjainál. Bródy dalszövegében a felnőtt nő is az idősebbhez, édesanyjához fordul tanácsért, hogy mondjon végre valami érvényeset a szerelemre vágyó kisleánynak:

 

Egy kedves kisleány, kit ismersz is talán,
bánatában azzal fordult levélben hozzám,
hogy talán én tudom és el is mondhatom,
Hmmm, hogy mit tegyen?

Ó, én jó anyám, azt kérdi a lány,
hogy megtegye vagy ne, amit a kedvese kíván?
És számít rá nagyon, hogy dönt a válaszom,
Hmmm, hogy mit tegyen?

Mondhatnám azt is, jobb lesz, ha vár még,
hiszen nem tart sokáig egy szerelem.
Mondhatnám azt is, jobb, ha már holnap,
hiszen nem tart sokáig egy szerelem.

Azt írta a lány, hogy hallgat majd reám,
csak mondjam el, hogy mit tegyen egy szerelmes leány.
És én jól tudom, hogy el nem mondhatom,
Hmmm, hogy mit tegyen?

 

(Koncz Zsuzsa ötödik, Jelbeszéd című lemezéről. 1973.)

Arany János tanácsa tele van féltéssel, aggodalommal a lányka iránt. Bródy János és Koncz Zsuzsa nem tud egyértelmű válasszal a lányka segítségére lenni. S amennyivel többet tudnak Arany Jánosnál a csalfaságról, a game-ekről férfiak és nők között, a hét évig, majd az egy hétig tartó szerelemről, annyival kesernyésebb s szomorúbb a daluk. S ez az eldöntendő kérdésen túl is már igencsak elgondolkodtató.

 

A korai számok közül többen ott vannak a vidéki lányok. A legkedvesebb Burns Korai még a konty nekem kezdetű dala – a Szerelem című nagylemezről (1970). Milyen üde ének, ízes, falusias, egészséges életszemléletű cserfes lányka szól belőle:

 Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa uram;
férfi ágyában engem
a hideg rázna, uram.

Korai még, korai még,
korai még a konty nekem,
korai még… bűn lenne ám,
ha elcsavarná a fejem.

Anyám varratta új ruhám,
templomba mék megáldani,
ha lefeküdnénk, jó uram,
hová lennének fodrai?

Régen elmult már Mindszent,
hosszú a téli éj, uram.
Hogy én egy ágyban önnel?
Jaj, nem merek, nem én, uram.

Süvít a szél és lombtalan,
tar ágakat csupál, uram;
de hogyha nyáron erre jár;
idősebb leszek már, uram.

(Kormos István fordítása)

 

Nincsen ebben a leányzóban csipetnyi mesterkéltség, sem frusztráció, üzeni a férfinak, érdemes lesz a nem is olyan túl messzi időben, nyáron visszatérnie a boldogságba, örömbe.

 

Aztán a 19-20. században a magyar vidékről Pest-Budára, Budapestre került lányokban valami megtörik az örömre való képesség, a derű, ez a felhőtlen szerelem-várás körül. Az (első!) Volt egyszer egy lány (1969) fekete borítója illik színszimbolikában ahhoz az érzéshez, amit az emberi kapcsolatok során elfogta az ember lányát. Vagyis a komorság, ami Szőke Anni szívét szorítja:

 

Elindult egyszer világot látni
Egy szőke kislány, úgy hívták: Anni.
Így szólt az apja: már felnőtt lány vagy,
indulj az útra, áldásom rajtad.
Elment hát Anni a városba messze,
azt hitte akkor, hogy mindörökre.

Óh, szürke város, nézd új leányod,
vidámnak Annit sohase látod.
Dolgozik nappal, s tévét néz este,
nincs társasága, nincs ismerőse,
s nem jó barát a sok-sok ember,
ki Annit nézi szakértő szemmel.

Óh, szőke Anni, mondd hát, mondd itt mit kerestél,
szürke városunkba, mondd el, miért jöttél?
A fények hívtak, vagy lányregények?
Óh, szőke Anni, becsaptak téged!

Elindult egyszer világot látni
egy szőke kislány, úgy hívták: Anni.
Hívta a város, hívták a fények,
gondolta Anni, itt vár az élet.
Eljött hát Anni a városba messze,
azt hitte akkor, hogy mindörökre.

 

Az Ezek a fiatalok című film egyik legemlékezetesebb képsora, ahogy a régi citera új elektromos hangszerré válik. Múlt és jelen egybeér. Hiszen Szőke Anni Arany János Szőke Pannijának a 20. századi húga éppen:

Szőke Panni henyélve ül,
Mégis cifra, majd elrepül;
Apja földje és tinója
Mind fölment már viganóra.

De az apja mégse’ bánja,
Mert kisasszony a leánya,
Ő maga is boldog jobbágy,
Elengedik a robotját.

Sem szántani, sem aratni,
Csak a vékát kell tartani:
Az uraság színig adja,
A kasznár meg el se csapja.

Szőke Panni felmegy Pestre,
Még ott is az emeletre,
És az apja – dehogy bánja!
Nevelőben a leánya.

Nevelőben jó dolog van:
Sok kisasszony lakik ottan,
Szép úrfiak, szép huszárok
Járnak mulatni hozzájok.

Mi lelt téged szőke Panni?
Fiatal vagy még meghalni;
Képeden volt egy pár rózsa:
Hova lett ily hamar róla?

Elfonnyadtál, szép virágom,
Jer, kiviszlek a mezőre,
Éledjen a lelked tőle.

Panni nem szól, görnyedve űl,
Olyan rongyos, majd elrepűl;
Vidd ki apja, vidd mezőre,
Szép, virágos temetőbe.
(1847)

A Szőke Panni már majdnem jellegzetes Arany-ballada. Tragikus, hiszen a szerelem nélkül, a létérték híján a hősnő egzisztenciális pusztulása következik be. Bródy János a 20. századi Szőke Anni-történetnek a címébe bele is veszi a ballada műfajmegjelölést…

 

Szőke Annának – ha élni akar – mindazt tudomásul kell vennie, amitől a 19. században még hazamenekült a fővárosból a lány. Őrület s veszendőség helyett belátás, hogy a világ így megyen. Ha nem ugyanúgy, de másképpen se.