A tapolcai Városliget születési esztendeje 1896. közadakozásból született. A 20. század első három évtizedében visszatérő témát szolgáltatott az újságoknak ez a kedves hely, mivel a tapolcaiak igen megszerették, s elmondható: féltették is az árnyaktól a mocsaras földdarabból meliorált szögelletet.
space
1912.
Isten segedelmével az emberek kezével árnyat nyújtó fák nőttek ki a földből, a mocsárból, amely a békáknak, a miazmáknak volt emeddig tanyája.
A fák nőttek, a bokrok kövéredtek, terpeszkedtek és ím egy árnyas liget üdítő zöldjét hozta meg az idő Tapolcának. A fákkal együtt vénülnek azok ültetői, az emberek is. Velük vénült, csontosodott a szokás is: nagy ritka, ha tapolcai ember rászánja magát; hogy a megszokott cementjárdáról letérjen, s élvezze a liget esti hangulatát. Mikor elmosódnak a vonások, szétfolynak a kontúrok és mindent a mesélő csend simogat.
space
1932
Húsz esztendő múlva emígy szólt a tudósítás a Ligetből: „Erzsébet-ligetünket, amely egyetlen árnyas sétaterünk, amelyet ma már minden tapolcai értékel, – a millenniumi esztendőben ültették lelkes szeretettel. Sokan élnek azok közül, akik önkéntes adománnyal fákat is ültettek és ápoltak: nagyok és kicsinyek. Felnőttek és iskolás gyerekek ültették a fákat: fenyőket, amelyek ma vele öregedtek életadójukkal, vagy túlélték azokat. Ez a liget, a fák, őrzői a millenniumi esztendő tapolcai úri társadalmának, amelynek volt érzéke és szeretete ahhoz, hogy a pocsolya helyén fákat ültessen az utánuk jövők számára. Az ő példájukat kell követnünk nekünk is.”
S hogy közeledtek a háborús árnyak? Arra még senki sem figyelt föl az 1910-es évek elején. Csak a rosszcsont gyermekekre: „Kiérünk az Erzsébet-ligetbe, Tapolcának egyedüli ligetes sétahelyébe. Szép, kellemes hely. Igaz, már 14 éve, hogy a ligetet beültettük, de ez idő alatt gondosabb ápolás mellett még szebb lehetne, ha nem volna a rakonczátlan suhancoknak oly szabad prédája. Legutóbb is sajnosan tapasztaltuk, hogy éretlen suhancok másznak fel a már szép fákra madárfészkek elpusztításáért…”
Tapolcán ekkoriban azt mondták a suhancokra, hogy a Ligetben „gebuláznak”. Volt azonban náluknál szomorúbb, amolyan tragikomikus látvány is. Ha nagy eső zúdult le a ligetre, akkora sár lett, hogy „pocháton kell vinni-hozni a nőket a Ligeten át”.
1911-ben szóvá tették az újságírók még a köztéri világítás hiányát is, míg a gidres-gödrös és sáros utak állapota Tapolcától Hegymagasig – katasztrofális. A Fazekas utcában elszomorító volt a roskadozó és használhatatlan égetőkemencék látványa. Az Árpád utca elején minden vasútról jövő városi polgárnak szemet szúrt a Tapolcának falusi jelleget adó gémeskút. Amúgy a temető sarkától a vasútállomásig 1910 áprilisára elkészült az utcakövezés.
space
1926
A világháború végét, a Monarchia szétesését követően lassan tért vissza a régi hangulat, az egykori kedv a Ligetbe. 1926. május 2-án így tudósított a Tapolczai Lapok hírlapírója: „Az Erzsébet-ligetünk üde, zöld új tavaszi ruhájában gyönyörködtet bennünket. Jólesnek a szemnek, szívnek és tüdőnek a lombos fák, a pormentes levegő és a cigányzene. Új formája van az átalakított vendéglőnek is, ahol jóformán csak a vendéglős maradt a régi. Szép nagy terasz, magas kerítéssel körülvett kert, mindkettő elkészítve a tánckedvelőknek. Ha jó idő lesz, most vasárnap nyitja meg Burján Imre a nagy költséggel átalakított vendéglőjét, mely alkalommal Horváth Miska teljes zenekara muzsikál.” Ebben az évebn élt még Krúdy Gyula, aki többször is a tapolcai Erzsébet-liget fái alatt várt a vonatra, olvashatta a helyi újságokat, amelyek lírai prózáiból is közöltek. Erzsébet királyné halálára Krúdy Gyula a következőket írta: „Csendes bánattal telik meg a lelkem. Olyan az a bánat, mintha szelíd őszi napsugárban járnék az elhagyott ligetben halovány ég alatt.” (Erzsébet)
Fia, Rudolf halála gyógyíthatatlan szomorúsággal töltötte el a királynét. Gyászolta, gyászolta. Krúdy így látta költőien prózában is: „Itt jár közöttünk a Bánat, az Anyai szeretet, a Fájdalom – két birodalom első asszonya, két birodalom legszomorúbb asszonya.
Csendesek maradnak az emberek, mert a bánat szent. Ha közénk jön, ha hazajön a messzi tengerekről, akkor ünnep van a két magyar rónán, de csendes ünnep.” (Erzsébet)
Krúdy lapszéltől lapszélig szaladó sorait versbe lehetne tördelni. Megértjük, hogy irántunk való szeretetétől még a véres kezű férjét, Ferenc Józsefet is el tudtuk viselni, sőt – idővel Ferenc Jóskánk lett.
Erzsébet királynénak Heinrich Heine volt a legkedvesebb költője, a Buch der Lieder egy példányát mindig magával vitte. Nem csoda, hogy maga is verseket írt. Titánia volt a költői álneve, s remek költeményei vannak, amiket Mészöly Dezső és Tandori Dezső fordította magyarra.
Az ifjú tavasz újra árad,
Friss zölddel díszíti a fát,
Új dalt tanít minden madárnak,
Szebb szirmot bont minden virág.
De mind e szépség mire nékem;
Messzi, idegen földön itt?
Honi napfényt áhít a szívem,
Az Isar-partról álmodik.
Fák sötétjéért suttog ajkam,
Kívánom zöld folyó vizét,
Mely esti ábrándomba halkan
Zúgja búcsúüdvözletét.
(Nosztalgia. Tandori Dezső fordítása)
Az Erzsébet-ligetet többször keresztelték át. Volt Petőfi- és Lenin-liget is. A fenyőfáinak többségét kivágták, a tölgyek szintén megritkultak. Az új körforgalmi út építése során is elvesztette területeinek egy részét. A Lokomotív bisztró működik egyedül. A neves és hangulatos vendéglátóipari egységek eltűntek. Élő zene, bál, családi rendezvények, összejövetelek nincsenek már a fák között. A jelen: varjúcsapatok telepedtek a maradék fákra. A ligeten egyre kevesebben vágnak át.
Az első fekete fenyőkkel, a kétezer csemetéből vajon hány él? 140 éveseknek kéne lenniük. S azok csak Keszthelyen, a Festetics-kastély udvarán találhatók legközelebb. Vagy Madeirán, ahol Sisi gyógyulást keresett.
space
Utóirat:
KÉT ERZSÉBET-LIGETI VARIÁCIÓ
(2022)
1
Ázik az Erzsébet-liget, amibe Sisi nem járt soha,
csak varjaknak lett otthona, s tették le névjegyüket.
A sétány aszfaltján itt-ott nyári folt, fagylalté volt tán,
meg is állított. Átléptem. Ám a madár ürülékét most is látni
a lámpasor alatt: akárha Miro amőbáit. December esője épp
egybemossa mind, mielőtt hó hullana le még: karácsonyi ing.
Vonatra várva Krúdy sörözött régibb nyárban. Azóta is köd
hömpölyög üres fészkek között. Hol már örökétig e károgás van.
2
Csupasz fák közé a köd hömpölyögve dől.
Csak ő nem fog érkezni a vasút felől,
s lépte alá úgysem teríthetném senkinek:
mint csókafostos nagykabát e királyné-liget.
Hol egykor fazekasok fűtöttek kemencét,
a mostaniak göngyöleg ruhákkal gyújtanak
be, hogy rám havaznak a fekete pernyék.
Lábam előtti tócsában arcomra a fagy
hidegtűje karcol ezüst akantuszokat.
De két markom nem üres! Azon madárka:
Titkos telefon feloldómintája akárha.
M és M betű szállna tenyeremből – párba.
