Elutazhatunk oda, ahonnan a helyiek is elutaznának bárhová, csak onnan el. Nem számítottunk rá, hogy lehet túl sok is a bőség. Vadul hajhásszuk az érzékszerveinket ostromló ingereket, csak hogy érezzünk valamit, mert arra határozottan emlékszünk még, hogy régen nem így volt. Gyerekkorunkban annyi mindennek tudtunk örülni. Talán ezért akarunk mindenáron szülővé válni, hogy ha közvetve is, de halványan ezt újra élhessük. Összességében ez a mostani világ csak másolat -erről szentül meg vagyunk győződve-, és így már nem is olyan aggasztó ez az anhedónia. Veszünk egy finom és friss süteményt az Intersparban. Ez mindenért kárpótol, de csak amíg az utolsó falat le nem csúszik. A gyerekünk is csak addig kárpótol, amíg egy forgalmas bevásárlóközpont közepén hátra nem veti magát, és irgalmatlan hisztibe nem kezd. Ugyanezt otthon a plüssállatai közt céltalan volna produkálnia. Legszívesebben lefeküdnénk mellé, és mi is toporzékolnánk, mert nem ezt vártuk volna az élettől, igaz, senki sem ígért nekünk konkrétumokat. De valahogy mégsem jó, amit kaptunk, és már ott tartunk, hogy beszélnénk is róla, de vattával van tele a szánk, vagy épp senki sincs, aki meghallgatna. Ezért is hagyjuk kicsit, hogy a gyerekünk hisztizzen, mert amikor majd felnő, akkor már nem teheti meg ugyanezt, legalábbis nem ajánlatos neki. Addig is fogjuk, és kiteregetjük egymás kimosott szennyesét, balra rakjuk az alsóneműket, jobbra pedig a zoknikat. Ezúttal is elfelejtjük ellenőrizni a nadrágzsebeket, ezért apró papírzsebkendő foszlányokkal lesz tele az életünk.