VICZIÁN ZSÓFIA: VIRULJ! – AZ ELSŐ PESTI FAÜLTETÉS

2025. okt. 3.

Olvasási idő 10 perc

virulj!

AZ ELSŐ PESTI FAÜLTETÉS

♦ VICZIÁN ZSÓFIA | 10 MILLIÓ FA – ESSZÉ

Mit csinált a legnagyobb magyar? Fát ültetett. És ennek van egy bájos, bár kissé eldugott emlékműve is Budapesten, a Szabadság téren, rajta a gróf neje és a többi előkelőségek, meg egy sudár platánfa-csemete.

Pest, 1800-as évek közepe: a város nőttön-nő, lakossága is. És sehol egy zöld lomb – igaz, a korábbi évszázadokat tekintve ez nem is tartozott hozzá a városok fogalmához. Persze könnyű volt enélkül akkoriban, mert a városok is még kicsik voltak, és nagy erdők-mezők, errefelé gyümölcsösök, szőlőskertek vették körbe őket. Aligha volt olyan köztük, ahonnan fél óra alatt nem lehetett kijutni valami zöldbe.

De aztán jött a modern kor, és a városok megnőttek. Ezért aztán el kellett gondolkodni a város és a zöldterületek új viszonyáról – lám-lám, nincs új a Nap alatt… Ebben is persze Széchenyi volt az úttörő, aki beszédes című Buda-pesti por és sár című művében érzékletesen írta le, milyen volt egy manapság is ismerős hosszú esőmentes időszakban létezni a fővárosban: szörnyű. Elsősorban a szálló homok miatt, amit a várostól keletre eső határból hordott be a szél.

A modernizáció hozta légszennyezés még nem volt számottevő (bár gyárak azért már jócskán működtek), de a futóhomok a mindennapok komoly bosszúsága volt a XIX. század közepén. A parkok és fák, fasorok pedig ekkoriban még egyáltalán nem tartoztak hozzá a városok képéhez. Efféle zöldek legfeljebb az elitet illeték meg, a zárt falak, kerítések mögött – például a Károlyiakat, akik a mai Károlyi-kert helyén lévő magánparkjukban élvezhették a lombok látványát. A városon túl persze elérhető volt már a köz számára is a világviszonylatban is úttörő Városliget és az Orczy-kert is, de ezek távolabb estek az emberek lakóhelyétől.

De nemcsak ezért gondolta a legnagyobb magyar, hogy fásított terekre, sétányokra van szükség, hanem azért is – micsoda felismerés! –, hogy az emberek találkozzanak, beszélgessenek, alakítsanak ki kapcsolatokat, vagy csak tereljék ki szaladgálni, levegőzni a gyerekeiket. Váljanak közösséggé! „Mondhatnom politicai tekintetből — egy sétatért akarnék állítani. Az embereknek egymáshoz kell simulni. (…) Ma köszöntik egymást, holnap egymástól cigarrót gyújtanak…”
Széchenyi a kor szokásos ügymenete szerint nyomban társaságot alapított, a Pesti Sétatér Társaságot, titkárának megtéve Tasner Antalt. Már csak helyet kellett találni a leendő sétáló- és találkozóhely számára. Végül a mai Szabadság tér helyén álló Neugebäude (Újépület) melletti térséget szemelték ki, ami akkor eléggé a város széle volt. Volt benne kihívás, mert először a bécsi, majd a pesti katonai parancsnokság hozzájárulását is meg kellett kapniuk, akik persze igencsak gyanakodva figyelték a kezdeményezést. Széchenyi minden informális befolyása kellett hozzá, hogy meglegyen az engedély: és így végre hozzáláthattak a munkához. Mi több, József nádor facsemetéket is ajánlott fel a leendő park számára.
Pest első platánfáját Széchenyi felesége, Seilern Crescence ültette el. A korabeli sajtó (a Jelenkor) 1846 márciusában így számolt be erről: „Míg Széchenyi gróf fáradoz a’ nagy kezdet valósítása körül, azalatt neje első fáját ülteté be az új közsétatérnek, amelynek alapítója ugyanazon dicséretes magyar, tett és szó embere. Azon pillanatban, midőn márc. 3-dikán a’ grófnő a’ platánt ezen szóval: „virulj!” a földbe ülteté, mozsárdurrogások rázták meg a’ léget, ’s hangos népörömkiáltozás zendült meg. Minden jelénvolt hölgy, magasrangú úgy mint polgárosztálybeli megöntözték a’ helyet és nyalábot.”
Ezt a megkapóan szép jelenetet örökíti meg Telcs Ede 1930-ban felállított emlékműve a Szabadság tér Sas utca felé eső végében. Talán nincs is még egy ilyen, faültetést ábrázoló műalkotás kerek e világon. A domborművön azt láthatjuk, hogy a gróf felesége óvón a kezében fogja a törékeny kis platáncsemetét, amelyet elültetése után épp egy elegáns úr öntöz meg. Csodás pillanat.
A Széchenyiék által ültetett kis facsemeték tavasszal szépen megeredtek a pesti homokban, ezt maga a gróf ellenőrizte. A sétateret a kezdeti években rendszeresen öntözték is, az utakat sóderrel szórták fel, az egész vasrácsos kerítést is kapott. Vendéglátó pavilon is nyílt a végül a köznek hivatalosan 1847. május 30-án átadott sétatéren.
Sajnos nincsenek már meg ezek a fák, de azért a téren ma is sok gyönyörű, idős platán nő, amelyeket a századforduló körül ültettek el, amikor az Újépület 1897-es lebontása után kialakított Szabadság teret rendezték. Azért persze végigvonult alattuk a történelem, volt itt játszótér, benzinkút, irredenta szobrok, trianoni és hősi szovjet emlékmű, meg van Gábriel arkangyalos és spontán emlékezetes ellenemlékmű is, zajlottak itt felvonulások és forradalmak, satöbbi, satöbbi. De a lényeg, hogy a városlakók jó száznyolcvan éve (mennyi generáció!) hálásan húzódhattak forró nyarakon a terebélyes fák árnyékába, és ha talán „cigarrót” gyújtottak egymásnak. Sőt, Széchenyi szándéka szerint még beszélgetnek is néha egymással.
Virulj! – mondta Crescence az első pesti platán elültetésekor. Ez óhajtjuk azóta szakadatlan.

írásaim

♦ VICZIÁN ZSÓFIA

10 millió fa / esszé

VICZIÁN ZSÓFIA: VIRULJ! - AZ ELSŐ PESTI FAÜLTETÉS