Mindegy, túl vagyok rajta, átléptem egy határt, de őszintén olyan jól esett, hogy egyedül megtaláltam valamit, és akinek juhúztam, ő is boldog volt egyébként, nagyon remélem, hogy nem jelenti ezt, hogy itt egy új hülye, aki csak úgy juhúzik és csináljanak vele valamit, mert ez rémes.

Nagyon szeretem az új munkám. Nagyon szeretnék innen nyugdíjba menni. Elkötelezetten, kitartóan végigcsinálni, beleöregedni a szakma nagy öregének szerepébe, aki csak egyszer juhúzott életében.

Más tészta, hogy kezdem elveszíteni a valósággal való kapcsolatomat, előfordult például egy egész héten át, hogy Zeát az osztálytársa anyukája vitte be az iskolába, szintén mások kísérték át néptáncra, lemaradtam az akciós spenóttal töltött rácsosról a spár és interspár áruházakban, valamint nem jutottam el a nyílt napra sem, hogy megnézzek egy angol órát, amin Zea kitűnően szerepel. Biztosan gyönyörű volt és okos, és meg kell tanulnia még, néhány segééédigééét, csak én nem láttam, no miss, azt nem-nem, maradtam bent a melóban, mert most ez a lényeg.

Na, igen, quid pro quo, most nem Zea a fontos. Illetve pont azért csinálom ezt végig, mert ő a fontos. És meguntam az elmúlt évek cipőtlen cinegeségét, a légyszíves küldjetek a gyereknek télapóra csokit kiszolgáltatottságát, a rám telepedő nagy zöld bank lusta, lomha lihegését, ahogy próbál bekebelezni és hozzá egyre feljebb mászik a nyakamon. Fúj, de tényleg! Bankszakmai kommunikáció ide vagy oda, az OTP egy igazi zöld mocsár, egy békáktól hemzsegő, ragacsos elvarázsolt lerántókéz, undi bibircsókos ujjakkal, még az orromba is beletúr, hogy pénzt keresgéljen. Aztán pár életemmel ezelőtt, amikor taxiztam Mauritiuson, a helyi egyetlen taxis mutogatta nekem a resort-ot, ahol miszter Csányi meg szokott pihenni. Bizony, a One&Only Le Saint Géran volt az a kanyar, ahol integettünk a taxissal miszter Csányinak. Pointe de Flacq, Poste de Flacq 41518, Mauritius. A híresztelések szerint elvarázsolta őt az óriásteknősök hosszadalmas párzása. Itt éltek valaha földünk legnagyobb teknősei, a nyereghátúak, mára csak az aldabra nevű faj maradt, ők is elég nagyok, és ha szerelmesek, nincs más ötletük, mint hogy marha lassan elkezdenek párzani. Na, olyankor lehet szerintem juhúzni, akárki is az, aki ennek szemtanúja.

Tudom, furcsán hangzik, hogy taxiztam Mauritiuson, meg sok egyéb helyen, és közben meg beköszöntött a küldjetek a gyereknek télapócsokit időszak, meg a Viki, kérlek, fizesd ki a villanyszámlámat tél. Úgy magyarázom mindezt, hogy valódi életművész vagyok. Hullámvasutas, aki nem irányít, csak kapaszkodik, és hol sikít, hol meg juhúzik.

Ez most fog megváltozni. Végigcsinálom, kuporgatok, Hajnóczynak van igaza, de erre most nem gondolok, nem leszek keserű, nyúzott és girhes hangya, állok, mint a cövek és viszem előre a fejem tetején egyensúlyozott karrierem, mert amerikaiasan mondva sosem késő, negyven fölött is újra lehet kezdeni, löttyedt habból visszaalakulni, lepasszolni a gondokat és beleöregedni egy szakmába.

Aztán nyugdíjas néniként, amikor meg tudom majd vásárolni az első hintázós nyugágyamat áruhitel nélkül, na akkor majd egy világhangosat juhúzni.