Olvasási idő 17 perc

amerika legokosabb asszonya

– SUSAN SONTAG –

TÓTH KATALIN | ESSZÉ

„Gyakran megkérdezik tőlem, hogy van-e valami, amit szerintem az íróknak meg kellene tenniük, és nemrég egy interjúban hallottam magamtól azt mondani: „Több dolog. Szeresd a szavakat, gyötrődj a mondatokon. És figyelj a világra.”

Sontag 1933 január 16-án született, és 2004-ben, leukémiában hunyt el. A XX. század második felének egyik legbefolyásosabb amerikai értelmiségije, sokak szerint Amerika legokosabb asszonya volt. A legkitűnőbb oktatásban részesült, filozófiát, irodalomtudományt és teológiát is tanult, hallgatott a kaliforniai Berkeley-n, a Chicago Egyetemen, Cambridge-ben, a Harvard-on, később Oxfordban, és a Sorbonne-on is szerzett diplomát.

Benjamin Moser nemrégiben írt könyvet Sontag életútjáról, ami gazdag, de közel nem teljes, az is igaz, egy olyan életet összefoglalni, mint amilyen Sontagé volt, “mission imposible”. Soha nem volt könnyű megérteni, hogy ki is ő valójában, talán még ő maga sem tudta, vagy csak jól titkolta. „Tudom, hogy nem vagyok önmagam az emberekkel, de magam vagyok-e, ha egyedül vagyok? Ez is valószínűtlennek tűnik.

Moser szerint – aki ezzel a művével 2020-ban Pulitzer-díjat kapott – Sontag fikció iránti hajlama abból a kontextusból fakad, amelyben felnőtt. Egy alkoholista lánya, az alkoholisták lányaira jellemző személyiséggel. Véleményem szerint Sontag ezt a “ kis hibát” könnyen maga mögött hagyta, elég erős, öntörvényű, karakán nő volt, inkább a nemi identitása volt az, amit éveken át titkolnia kellett, és az ebből fakadó félelem volt az, ami a fikció felé terelte.

“Krónikus hányingertől szenvedek – írta- miután emberekkel voltam. Az a tudat (utó-tudatosság), hogy mennyire beprogramozott vagyok, mennyire nem őszinte, és hogy mennyire félek.”( Ahogy a tudatot testre erősítik: Folyóiratok és jegyzetfüzetek, 1964-1980.) Ugyanitt azt írja- “„Mélyen egyedül érzem magam, elvágva mindentől, nem érzem magam vonzónak…szerethetetlennek érzem magam. De tisztelem azt a szerethetetlen katonát – aki küzd a túlélésért, küzd azért, hogy őszinte, igazságos, becsületes legyen. Tisztelem magam.”
Aztán volt itt még más is, valamiféle megfelelési kényszer. A “Sontag”, anyja második férjének a vezetékneve volt.
Susan, – eredetileg Rosenblatt, lengyel és litván zsidó felmenőkkel, – többek között azért preferálta ezt a családnevet, mert ez kevésbé hangzott zsidónak, és úgy érezte, hogy ezzel a névvel könnyebben kövezné ki az utat a vágyott népszerűség felé.
Sontag a kilencvenes évek elején úgy döntött, hogy kísérletező írásai, esszéi, novellái után, végre egy történelmi regényt tesz le az asztalra. Némi fanfárral tért vissza a régi szerelemhez, a szépirodalomhoz. 1992-ben kijött a The Volcano Lover: A Romance című regényével, és brillírozott, mindenekelőtt azzal a pazar érzékenységgel, ahogyan a tizennyolcadik századi olasz környezetet elénk idézte. Állítólag ez lett a legsikeresebb műve, és Sontag ezután joggal nevezhette magát regényírónak. “Regényíró vagyok. Szeretném, ha így emlékeznének rám.”
A regény “A vulkán szerelmese” címmel két évvel az angol nyelvű kiadását követően, 1994-ben, a Holnap Kiadó gondozásában magyarul is megjelent.
A történet a tizennyolcadik század végi fényűző, és sötét metropoliszban, Nápolyban játszódik, 1772-t írunk, a város forradalommal küzd, hogy megszülethessen a Nápolyi Köztársaság. Főszereplője Sir William Hamilton angol nagykövet, aki látszólag rideg, és távolságtartó, de a vulkánok, a művészetek, a régiségek fékezhetetlen szerelmese, aki egy képtelen szerelmi háromszögbe keveredik. Második felesége Emma – aki egykor Nápoly szépe volt – és Horatio Nelson admirális a másik két szereplője a a triónak.
A regény egyébként valós történelmi eseményeken alapul, amelyet Korda Sándor is vászonra vitt, még 1941-ben, “Lady Hamilton” címmel, Laurence Olivier-vel és Vivien Leigh -vel a főbb szerepekben. Hátterében – díszletként – a mindvégig jelenlévő Vezúv, a felszín alatt láthatatlan, de hirtelen, újra és újra feltörő érzelmek szépségét, kiszámíthatatlanságát, kirobbanó erejét jelképezi.
Moser szerint Sontag „az utolsó nagy amerikai irodalmi sztár volt”, egy ragyogó hollywoodi ikon, szokatlan intellektuális mélységekkel. Ez a naplójából is kiderül, amit fia Dávid posztumusz jelentetett meg. Akárcsak Hannah Arendt, ő is „nő, de mindenekelőtt író” szeretett volna lenni. Rajongásig szerette Thomas Mannt, az európai írókat, irodalmat. Olyan fontos amerikai újságoknak írt, mint a Partisan Review, és gyakran járt értelmiségi körökbe. Tanulmányozta Sigmund Freud műveit, és hatására olyan könyveket olvasott amelyek pszihoanalítikus módon közelítettek a valósághoz. – Nemrégiben látott napvilágot az a hír, hogy férje híres, Freudról írt kötetét “Freud: The Mind of the Moralist”- ot valójában ő írta, – 17 évesen- és csak azért mondott le a szerzői jogairól, mert nem akarta, hogy férje a válásuk után elvegye tőle a gyerekét. Véráldozat volt.
Aztán ott volt a filozófia. Simone Weil, Herbert Marcuse, Walter Benjamin, Jean-Paul Sartre, csak hogy megemlítsünk néhány olyan nevet, amelyek hatottak rá.
„Boldogtalan gyermekkora vitte a könyvek habzsolása felé, 15 évesen még felkereste az akkor New Yorkban élő Thomas Mann-t is, hogy a Varázshegyről kérdezze. Az igazságtalanság elleni küzdelem, az emberiség sorsa, kora gyermekkora óta gyötörte, miután elolvasta a Nyomorultakat, és látta a holokauszt képeit a Santa Monicai könyvesboltban” – ezek mind mély nyomokat hagytak a lelkén.
Az évek során eljutott oda, hogy feltegye magának a kérdést: hogy mit jelent értelmiséginek lenni a felelősség szempontjából? Meg volt győződve arról, hogy a felelős ember komolyságát az bizonyítja, hogy bizonyos helyzetekben „ott van, érez, és megmutatja a dolgok súlyát”.
Sontag, eleinte radikális, majd pedig liberális eszméket követett, és nem fogta vissza magát, amikor a vietnami háborúról, a boszniai konfliktusról vagy az ikertornyok elleni támadásra adott amerikai válaszról kellett állást foglalnia.
Negyvennyolc órával a World Trade Center elleni szeptember 11-i merénylet után Susan Sontag vádiratot fogalmazott meg az Egyesült Államok kormánya ellen, aminek az volt a lényege, hogy undorítónak tartja a Washingtonból kiáradó retorikát. “A szakadék, a között, ami történt, és a között amit önök – nyílt megtévesztésként – közszereplőinkkel, tévékommentátorokkal az arcunkba tolnak…megdöbbentő, és végtelenül lehangoló.”
Sok amerikai érezte ugyanezt, akkor, és ott megértették, hogy az emberiség egyik hatalmas része a másiknak azt üzeni – Inkább halunk meg- mintsem tovább éljünk abban a világban, amelyet ti alkottatok, és ha ez holokausztot jelent, hát legyen.
Sontag – hideg, világos, elítélő megjegyzéseit eleinte szemrehányás övezte. “Borbárság lenne nem gyászolni” – mondta később – “és el kell elismernünk, akár tetszik, akár nem, hogy Amerika a katasztrófa mozgatórugója.” „Az első dolog, amit szem előtt kell tartanunk, hogy ami szeptember 11-én történt, az egy borzasztó bűn volt” –, de a „birodalmi elbizakodottság, és az arroganciája” – ugyanúgy bűn.
Bojár Iván András 2001 – ben, New York-ban készített vele interjút a támadás kapcsán, amit az Octogon hasábjain nyomtatott formában olvashattunk. Itt találjátok, érdekes. V(https://www.octogon.hu/…/vannak-pesten-magas-hazak…/)
Hát nem irigylem Ivánt, Sontag – láttam sok interjúját- itt, tőle szokatlan módon, meglepően arrogáns, eleinte lenéző, még tudálékos is, de aztán megenyhül, és rájön, hogy nem is hülye az, aki vele szemben ül, és végül beadja a derekát, bekapcsolódik az eszmefuttatásba.
A WTC mégiscsak egy szimbólum volt, még holtában is az, és azt hiszem sokan nem értünk itt vele egyet, abban, hogy ronda lett volna. Szerintem a világ kèt legszebb felhőkarcolója süllyedt a földbe azon az iszonyatos napon. Még jó hogy Sue a tollnál maradt, mert építésznek csapnivaló lett volna, építész – kritikusnak is. Mindenesetre vágott az esze, mint a borotva, és a nyelve is rendesen fel volt vágva.
A politikai meglátásait illetően viszont, brilliáns elme volt- ez vitathatatlan.
Susan mindenek előtt író, akadémikus, filozófus, újságíró volt, és mellette cipelt még valami nehezet a hátán: a biszexualitásával küszködő nőt. A törékeny lányt, a “ketrecbe zárt” feleséget, a “nehéz” szeretőt, a nem hétköznapi anyát.
Egy 2000-es beszélgetésben elmondta, hogy életében kilencszer volt szerelmes, öt nő és négy férfi vette le a làbáról.
„Mi az, hogy nekem is voltak barátnőim és fiúbarátaim? Valami olyasmi, amiről azt hiszem, soha nem gondoltam volna, hogy el kell mondanom bárkinek is, mivel számomra ez a világ legtermészetesebb dolgainak egyike.” „A férfias férfiakban a legszebb, az valami nőies; ami a legszebb a nőies nőkben, az valami férfias…”
Egyik legreprezentatívabb munkájában a képek erejéről vallott. A szakma szerint, Sontag megemlítése nélkül a fotózásról írni- nem lehet. Talán ezért sem véletlen, hogy élete utolsó 15 évében Annie Leibowitz zseniális fotóművész volt az élettársa. Liebowitz megpróbálta rögzíteni, megkìsérelte felfedni a privát arcát is.
1999-ben jelent meg közös művük Women címmel. Képes napló együtt töltött éveikről, a szerelmükről. Leibowitz Sontag halála után rendszeresen ki is állította őket.
Sontag 2004. december 28-án halt meg, végakarata szerint Párizsban temették el, Samuel Beckett és Jean-Paul Sartre közelében.