Szimbólumok

Már a megnyitó dátuma is erőteljes szimbolikus jelentéssel bír, hisz a Juneteenth az afroamerikai szabadságtörténet egyik legfontosabb emléknapja, amely a rabszolgaság végének állít emléket. Maga az elnevezés a June („június”) és nineteenth („tizenkilencedik”) szavak összevonásából született. 1865. június 19-én Gordon Granger északi csapatai bevonultak a texasi Galvestonba, ahol a tábornok kihirdette a rabszolgaság eltörlését. Ezzel az utolsó rabszolgatartó államban is szabaddá váltak a feketék.

A Obama Presidential Center a chicagói South Side-on, a Jackson Park területén épült fel, ami szintén szimbolikus jelentéssel bír. Ez a környék ugyanis szorosan kapcsolódik Barack Hussein Obama II életéhez és karrierjéhez. Az 1980-as években közösségszervezőként dolgozott Chicago déli részén, később itt tanított jogot az University of Chicago Law School-ban. Politikai karrierje is Chicagóból indult, előbb Illinois állam szenátora, majd az USA elnöke lett. A családja hosszú ideig a South Side-on lakott, a közeli Hyde Park városrészben.

A központot oda telepítették, ahol Obama felnőttként ismertté vált, ahol politikai identitása kialakult, és ahonnan a pályafutása elindult.

Az Obama Alapítvány érvelése szerint a központ célja nem egyszerűen egy elnöki könyvtár létrehozása, hanem gazdasági és kulturális beruházás a South Side számára. Emiatt tudatosan nem Washingtonban vagy Hawaiin épült meg, hanem Chicagóban, Obama politikai „otthonában”.

Az épület

Tíz év előkészítés után a 850 millió dolláros projekt, egy hatalmas múzeumtoronnyal, és egy 19,3 hektáron elterülő campusszal, Barack Obama, az USA 44. egyben első afroamerikai elnökének eredményeit ünnepli. Célja, hogy a “változás érdekében globális központként inspirálja, felhatalmazza és összekapcsolja az embereket.”

Pontosan tíz évvel és három hónappal ezelőtt jelentette be az Obama Alapítvány, hogy a New York-i Tod Williams Billie Tsien Architects (TWBTA) a helyi Interactive Design Architects (IDEA) irodával együttműködve megtervezi az Obama Elnöki Központot – még azelőtt, hogy kijelölték volna a helyszínt.

Már ekkor szándékosan kihagyták a nevéből a „könyvtár” szót, mert a korábbi elnöki könyvtárakkal ellentétben, Obama központja nem csak őrizné az elnöksége két ciklusa (2008–2016) alatt keletkezett hivatalos dokumentumokat. Ezeket a dokumentumokat digitalizálnák és online tennék hozzáférhetővé a nyilvánosság számára.

Az Obama Elnöki Központ így egy múzeumnak ad helyet, amely bemutatja az elnökségét és minden mást is, amelyek fontosak voltak Barack, és felesége, Michelle Obama számára. Van itt közösségi és civil „fórum”, a Chicagói Közkönyvtár 84. fiókja, épültek sportlétesítmények, kosárlabdapálya, gyümölcs- és zöldségkertek, játszóterek és közparkok.

A kampusz legdélebbi részén egy 6000 m2 alapterületű sport- és rendezvénycsarnok áll, amelyet a Moody Nolan iroda tervezett, ami azért figyelemreméltó, mert ők az Egyesült Államok legnagyobb -fekete tulajdonban lévő – építészirodája.

Az Eleanor Roosevelt gyümölcs-és zöldségeskert több tucat kerti ágyásból áll, helyi növényekkel és őshonos zöldségekkel, valamint egy kerttanteremmel.

A masztaba-toronyszerű múzeumépület szögletes falainak koncepcionális ötlete a „négy kéz, amely összekulcsolódik”, ahogyan azt Tod Williams, Paul Schulhof és Billie Tsien fogalmazta meg a TWBTA irodájában 2019-ben.

Az épület tömör, ablaktalan, hogy ne juthasson be természetes fény a kiállítóterekbe, de nyílások törik át, amelyek a 28 műalkotásnak adnak helyet. A színes, függőleges téglalap az északi homlokzaton Julie Mehretu – Uprising of the Sun- “A felkelő Nap” című műve, amely az alkotó válasza Barack Obama 2015-ös „You Are America” – “Te vagy Amerika “- beszédére, amelyet a Selma–Montgomery polgárjogi menetek 50. évfordulóján mondott el.

A múzeum épületének legfeltűnőbb külső installációja a „You are America” felirat, amely a tömeg felső harmadát futja körbe. Az Obama 2008-as kampányában használt Gotham betűtípus módosított változatával készült betűk körülbelül 1,5 méter magasak és 30 cm mélyek.

A beszéd lényege nem teljes egészében olvasható, csak rövid szavakban és kifejezésekben jelenik meg, A betűk betonból készültek, egy-egy panel tömege 5–9 tonna.

A torony legfelső szintje a Nelson Mandela Sky Room, amelynek mennyezetén Idris Khan „Sky of Hope” – A Remény égboltja ” című műve látható, amely ezer, kézzel bélyegzett szót rétegez egy Obama-beszédből, amelyben az elnök a polgárjogi vezetőket méltatja.

A helyi közkönyvtár az OPC-ben egy Chicago Public Library amely tartalmazza az Elnök Olvasótermét is, több mint 3500, az Obama házaspár által kiválasztott kötettel.

Az Egyesült Államokban régi hagyománya van annak, hogy a leköszönő elnökök számára múzeumot és kutatóközpontot hoznak létre. Az Obama Foundation ezúttal jóval ambiciózusabb célt tűzött maga elé. A Jackson Park szívében létrejött komplexum egyszerre múzeum, oktatási intézmény, közösségi központ, kulturális fórum és városfejlesztési katalizátor.

A 44. és egyben első afroamerikai elnök központjának megnyitása világos üzenetet hordoz: az intézmény nem csupán Barack Obama politikai örökségének őrzője kíván lenni, hanem az amerikai demokrácia értékeinek védelmezője is, miközben teret biztosít a közösségi és kulturális élet sokszínű eseményeinek.

Az épületegyüttes legkarakteresebb eleme a monumentális, szoborszerű torony, amely meg sem kísérli, hogy beleolvadjon környezetébe, inkább tudatosan, szinte felkiáltójelként van jelen a városszövetben. Vertikális tömege, faragott kőhomlokzata és visszahúzott felső szintjei az afrikai kontinens ősi, szakrális építészetének archetipikus formáit idézik.

Noha a tervezők deklaráltan nem kívántak történeti utalásokkal élni, a látvány óhatatlanul is az egyiptomi építészet impozáns emlékeit juttatják eszünkbe. Hatalmas sírépítmények, masztabák és piramisok, az istenek tiszteletére emelt templomok, valamint a mezopotámiai zikkuratok képe sejlik fel bennünk a lépcsőzetesen emelkedő torony láttán.

Az egyiptomi szövegekben a mer, vagyis a „piramis” szó az iar, azaz „felemelkedni” igéből képzett főnév, amelynek jelentése: a felemelkedés helye.

Ez összhangban áll azzal az óbirodalmi hittel, mely szerint az első lépcsős piramisok valójában égi lépcsők voltak, olyan felfelé vezető utak, amelyeken a király lelke az égbe emelkedhetett. Akkoriban úgy tartották, hogy a piramisoknak nincs árnyékuk, mert maga a piramis a fény megtestesülése.

Az Obama Presidential Center tornya képes ugyanazt a rendkívüli hatást kiváltani, amelyet az emberiség legszenzációsabb emlékművei: az időtlenséget, az örökkévalót, a földöntúlit, a hatalmat, a tudást, és a szellemi erőt. Talán éppen ebben rejlik az ereje.

A XX. század második felének építészete sokszor a funkcionalizmus és a technológiai racionalitás fogságában vergődve született. Az Obama Presidential Center ezzel szemben azt állítja, hogy egy középületnek nem elegendő pusztán használhatónak lennie – jelentést is kell hordoznia. A komplexum tudatos kísérlet arra, hogy a demokratikus és kulturális intézmények számára visszaszerezze azt a tekintélyt és szimbolikus erőt, amelyet egykoron a piramisok testesítettek meg.

A piramis maga a fény.

Miközben az épület formavilága szinte archaikus, programja kifejezetten progresszív.

Az Obama Center létrehozói ezzel a projekttel a 21. századi középület új modelljét alkották meg: egy olyan intézményt, amely nem passzív emléktár, hanem aktív társadalmi szereplő.

A Chicago déli részén megvalósult beruházás egyúttal tudatos városfejlesztési eszköz is. A várakozások szerint új munkahelyeket teremt, jelentős turisztikai vonzerőt képvisel, és hosszú távon hozzájárulhat a térség gazdasági megerősödéséhez.

A Tod Williams Billie Tsien Architects munkáit rendszerint a csendes elegancia és a részletek aprólékos, kézműves igényességű kidolgozása jellemzi. A torony érzékenyen reagál a napfény változásaira, óráról órára új arcát mutatva, miközben a tömege egyszerre sugároz erőt és gyengéd érzékiséget.

Ez az épület nem látványos technológiai bravúrokkal kívánja lenyűgözni a szemlélőt, inkább apellál a tömeg, az anyag és a fény kifinomult összjátékára. Továbbá tetten érhető az a törekvés, mely szerint az épületek, és az őket övező parkok egységes tájképi kompozícióvá álljanak össze. A központ nem elszigetelt objektumként áll a városban, hanem folyamatos párbeszédet folytat a Jackson Park történeti tájszerkezetével, így a nyitott parkok, sétányok, és a közösségi terek legalább olyan fontos alkotóelemei a projektnek, mint maguk az épületek. Ez a szemlélet a kortárs várostervezés egyik meghatározó alapelve.

Mint minden jelentős léptékű építészeti vállalkozás esetében, a kritikák itt sem maradtak el. Sokan megalománnak tartják a tornyot, amely inkább emlékeztet egy emlékműre vagy mauzóleumra, mint egy közintézményre. Mások azt kérdezik, vajon valóban indokolja-e a funkció ezt a monumentális léptéket.

“Összességében a vélemények vegyesek, ami jól tükrözi a projekt ambiciózus és sokrétű jellegét, valamint a 69 méter magas torony markáns, ikonikus megjelenését, amely a múzeumnak ad otthont, és az egész fejlesztés arculatát meghatározza.

Lee Bey a Chicago Sun-Times hasábjain az Obama Elnöki Központ épületegyüttesét „a város egyik legjobb városi terének – “ nevezi, “ talán csak a Millennium Park előzi meg” Hasonlóképpen Michael Kimmelman, a New York Times kritikusa nagyra értékeli a tájépítészeti munkát (Michael Van Valkenburgh Associates), ugyanakkor kevésbé lelkes a torony iránt, amelyet bizonyos nézőpontokból „hidegnek és elutasítónak” ír le. Egy másik korai kritikában Oliver Wainwright, a The Guardian szerzője a múzeumtoronyra összpontosít, és olyan gúnyneveket használ, mint az „Obamalisk”, „Obamausoleum” vagy „Obamarama” a külső és belső terek leírására.

A számos építészeti, és egyéb értékelés közös megállapítása, hogy bár az Obama Elnöki Központ előremutató abban az ambíciójában, hogy közösségi térként inspirálja és erősítse a jövő vezetőit, egyúttal visszautal a Trump előtti Amerikára is – egy olyan időszakra, amikor a remény kevésbé tűnt elérhetetlennek, és amikor Obama elnökségének meghatározó programjait még nem bontotta le módszeresen a jelenlegi kormányzat.

Kritika helyett (a World-Architects idén nyáron tervezi meglátogatni az Obama Elnöki Központot.” – olvashatjuk a worldarcitects.com online hasábjain.

Az OPC- vel kapcsolatban a dzsentrifikáció veszélye is gyakran felmerül, hiszen egy ilyen volumenű beruházás jelentősen átalakíthatja a környék társadalmi összetételét, ezért a Jackson Park részleges beépítése örökségvédelmi és környezetvédelmi szempontból egyaránt élénk vitákat váltott ki. Mindezek ellenére az Obama Presidential Center jelentőségét éppen az adja, hogy képtelen közömbösen hagyni a szemlélőt. Kevés olyan középület születik napjainkban, amely egyszerre generál építészeti, társadalmi, politikai és kulturális diskurzust. A projekt végső soron arra keresi a választ, hogy mi lehet az építészet, a közösségi tér és a közintézmény szerepe a 21. században. Miként lehet egyszerre nyitott és reprezentatív? Hogyan válhat egy épület egyszerre emberléptékűvé és monumentálissá? Hogyan őrizheti a múlt emlékezetét, miközben a jövő ígéretét is hordozza?

Akár lelkesedéssel, akár fenntartásokkal is fogadjuk, egy dolog biztos, az Obama Presidential Center már most azon épületek sorába lépett, amelyek túlmutatnak saját fizikai valójukon. Nem pusztán épület, hanem állítás, kérdésfelvetés és társadalmi tükör is egyszerre. Olyan alkotás, amely vitára ösztönöz, állásfoglalásra késztet, és újra napirendre emeli az építészet közéleti szerepét. Talán éppen az a legfontosabb üzenete, hogy a középületeknek ma is lehet szimbolikus erejük, képesek lehetnek jelentést hordozni, közösséget formálni és jövőképet sugallni.

Ahogyan az ókori világ piramisai sem csak kőből emelt építmények voltak, hanem mementók egy civilizáció hitéről, tudásáról és önképéről, úgy az Obama Presidential Center is többre hivatott: annak a reménynek a megtestesülése, mely szerint az építészet nem csupán tereket képes alkotni, hanem a társadalmat, eszméket is képes összehozni, formálni.