Olvasási idő 36 perc

hernyósztori

TARR HAJNALKA | TÁRCA

Haza kellett hoznunk hat kis csigát Kővágóról, hogy innetől kezdve az idők végezetéig együtt éljenek velünk. Egyelőre egy befőttesüvegből kerültek át eggyel nagyobb befőttesüvegbe, és amig keresgéltem a nagyobb szálláslehetőséget (20 perc) nyitva hagytam az üveget, hát mire észbekaptam, volt amelyik egészen az üveg külső aljtájig elrohant. Elégedetten konstatáltam, hogy nekem való kisállat-projekt lesz ez a csigafarm, nem fogok beleőszülni a stresszbe az tuti, ha véletlenül úgyfelejtem őket -bárhogy.

És akkor van, amikor nem bírsz magaddal és a hat csiga mellé még beszerzel egy selyemhernyót is…
Olyan négy körül lehettem, amikor kaptam egyet anyukámtól. Nem nagyon voltak játékaim, hogyismondjam, nem vetett föl minket a pénz, de bogár/rovar az mindig elérhető volt teljesen ingyen, legalábbis tavasztól őszig, télen meg elég volt kisajátítani egy egeret az amúgy is „lakás” ban tanyázók közül, és máris volt társaság.

A selyemhernyó tudatmódosító hatással volt rám. Az történt ugyanis, hogy betettük egy befőttesüvegbe és az Erika bútor márkanevű szekrény tetejére feltettük bőségesen ellátva kizárólagos eleségével, az eperfa levéllel. A selyemhernyó eszik. Értsd: csak és egész nap és folyton. Aztán egy adott ponton belustul, kicsit bepunnyad, majd sző egy gumót és többé nem látod. Itt már elég izgi volt a dolog, hogy most akkor mi folyik a gubóban, mi lett a hernyómmal, ésatöbbi. Aztán egy nap ott egy lepke, hernyó meg sehol. Pedig saját kezűleg zártam le a befőttesüveget…na hát ez nagyon beütött, selyemhernyóflash!
gondoltam nosztalgiázok.

Fotó: A szerző

Ezt nem hiszem el! Ugye addig követtétek az eseményeket, hogy vettem nosztalgiából egy selyemhernyót kemény 120 forintért, ezzel elodázva gekkóeleségként bekövetkező korai elhalálozását. Namost az állatkereskedő beszuszakolt a dobozába három eperfalevelet, mondván, hogy két nap, és már gubót sző, addig el lesz ezzel. Oké, elmúlt a csütörtök, aztán a péntek is, szombat délelőtt még mindig hernyó volt, immáron levél nélkül, esze ágában nem volt gubózódni, viszont nem maradt mit ennie. Telefonálok a boltba, hogy meddig vannak nyitva, mert a hernyómnak nem tudok levelet szerezni, és még mindig nem gubó. Mondja a tulaj, hogy tesz nekem félre ha nem érek oda, akkor a szomszéd bisztróban leadja. Odaérek Budáról rohanva „last minute” Pestre, megtalálom a fickót magát a bisztróban, felhajtja a sörét, ott hagyja az asztaltársaságot, kinyitja a boltot, hogy a hernyóm számára levelet kotorásszon, oké, ez megvolt. Eltelt a szombat, aztán még két nap és a hernyó továbbra is csak zabál és zabál, halvány jelét sem adja azonbéli szándékának, hogy gubót szőjjön maga körül lepkévé válás céljából. Az eperlevél ma estére elfogyott. Sz.E.-el (aki korábban tudtomra adta, hogy nekik van eperfájuk) (levél-)zöldszámon telefonálok, megnyitva ezzel a Buda-Pest hernyó-levél tengelyt, mondom asap kell az anyag, kifogytunk, ő Budán, én Pesten, este fél 8, én még dolgozom, hernyó hasa korog, E. beígéri az Oktogont, épp amúgyis arra, modom ezt a mázlit, de nekem még dolgoznom kell, egyeztessük óráinkat, akcióindul, sms: E. ledja az eperfaleveleket a sarki sushi étterembe. Nyilván nem nézték komplett őrültnek, hogy egy selyemhernyónak ad le vacsorát, ahogy engem sem amikor feltépem az étterem ajtaját fél 10 kor eperlevél után kutató tekintettel. A pincér azonnal mindent tud, az arcomra van írva, hogy a hernyóm éhes, szó nélkül átnyújt egy komplett bokrott, arany színű szalaggal átkötve, még zöld terméssel rajta, E., istennővagy, jóétvágyat kíván, elrohanok, villamosra fel, Barossnál le, József utcán végig, csavarlazítóscsávókákat kikerül, kapukód, emeletre föl, mondom ha most begubózva talállak….de nem. Arra gondoltam, ha már egy valóságos csokrot kapott, hát vázába teszem az egészet aztán rá őfelségét, hadd csapassa, mászkálással araszolással, mintha otthon volna, szóval ráteszem és látom, ahogy cukin végignyúl az ágon és különösebb megszeppenés nélkül folytatja a végeláthatatlan nagy zabálást. Mondtam neki, na idefigyelj öregem, ha ezek után nekem hármat harapsz aztán begubózól, én esküszöm letekerem rólad a cérnádat, te addig lepke ugyan nem leszel kiskomám, amig az utolsó levelet tövig nem rágod, ha lepkévé mersz alakulni éjjel amíg nem tartom rajtad a szemem, hát nem leszek rest újból hernyót gyurmázni belőled akármibe is kerül, na látom kapisgálod, értjük mi egymást, odafigyejjé, morzsaleneessen, ha leesik felszedetem veled, mert amíg az én házamban …

 

 

Hernyósztori II.

Ma reggel nem a kotyogóhoz vezetett az első utam, ahogy az lenni szokott, hanem a bokor eperlevélhez nyilván, hernyófelderítés céljából. Eleve bárminek a felderítése kudarcra van ítélve kávé nélkül, már már nevezhetnék extrémsportolói tevékenységnek bármit, amit reggel csinálok kávé nélkül, klasszikus példaként említeném itt magát a kávé elkészítését mint olyant, de ebbe most ne menjünk bele. Namost a tegnap totál fixen levélen stagnáló hernyómnak hült helyét találtam a bokron, megállt bennem az ütő. Hajolgatok (hajolgat-nék, ha megcsináltam volna azokat a hajolgatásokat a kávém után, amit ugye még nem főztem meg, amiktől a nap folyamán hajolgatni volnék képes) szóval testileg különböző, leginkább origami figurákra hasonlatos pózokat veszek föl annak céljából, hogy a látómezőm a talajtól számított 60 cm-es tartományba érkezzék, ahol is a eperlevélbokor tartózkodik reményeim szerint a hernyómmal együtt. Nade hiába is hajtogatom le magam olyan izommerevségből fakadó mozdulatokkal, hogy a Trafótól azonnal négy hétvégés fellépés ajánlatot kapnék soronkívül, a szemem ettől még nem lett alkalmas a kávészacskó a csempe háttértől való elkülönítésének képességénél többre, ami eleve csak támogató környezetben tudok kivitelezni így is, ami annyit tesz, hogy a konyhapulton reggelre csak a kávészacskót hagyom ott középen, nehogy véletlenül a csempés hátteret próbáljam begyömiszölni a kotyogóba.

Natehát hernyót nem látok, és nem tudom eldönteni, hogy azért, mert nincs ott, vagy azért mert nem kávészacskó, eleve dönteni sem tudok, mert az ugye már egy komplexebb tevékenység, ami tényleg nem várható kávé nélkül. Ennek dacára nem fordulok vissza, és nem ereszkedek le az alaptáborig, nem nem én, hanem egyenesen vakon, döntésképtelenül és különböző szögekbe rendeződött izületekkel megindulok arccal és kézzel a eperlevél csokorba be, hogy hátha közelebbről mindaz sikerül, ami távolabbról nem.

 

Hiába is nézegetek alá minden egyes levélnek, hát sehol senki, és rágásnyomok sincsenek sehol, amin lekövethetném a selyemútat, jesszus ég, hol van ez a mindent befaló dagi csík, csak nem rettent meg élete legnagyobb, hírtelen rászakadó lottóötös eperlevélcsokrától, csak nem ájult le ettől a sokktól, keresem a földön, de sehol egy alélt hernyó, ellenben amit látok, azok kis fekete csomócskák, vagyis azon  kb 3mm átmérőjű száraz golyók, melyeket a levél fogyasztás folyamatában szépen zip-fáljba tömörít, és az alvégén elpotyogtat elképesztő hatékonysággal, – amúgy csak mondom, hogy egy programozó elsárgulna az irigységtől, ha ilyen hatékony adattömörítő programot tudna írni, vagy szarni, mindegy is –  a 8 cm-es, puha, fehér, hideg, selymes tapintású kis gumicső folyton munkálkodó szájjal az egyik végén olyan tempóban tömörít le egy komplett eperfát apró golyókká, mintha ez volna a dolga, egyszer megehetné a világ rosszabbik oldalát is, megnézném, hamm bekaphatná ezzel a lendülettel, devicces volna ahogy kipotyogna ott hátul, pláne mivel az egy dolog hogy hatékonyan tömörít, nade az, hogy ezt ki nem csomagolja semmilyen program újra zöld frissropogos eperlevéllé, se a világ rosszabbik oldalává az kurvaélet.

Nade! Követem a golyók által kikövezett útvonalat, de az hírtelen abbamarad a eperlevél csokor sziluettjének a peremének határánál és ott semmi, de semmi infó. Jaj. Mondom ez meg hol van. Bebújt valahova, bábozódik, most akkor nem látom hogy hogy csinálja, és egyáltalán, na majd amikor elköltözöm egyszer innen hatvan évesen, akkor meglesz, az is izgi, archiv gubó, vintage. Úgy döntök ennek újból neki kell futni, ezúttal kávéval, szóval a konyha irányába veszem az utam. Folyt köv,.

 

Hernyósztori III.

 

Tudom, hogy azért nem nézitek a Trónok Harca kilencvenkilencedik részt mert meredtek a fb ra, hogy mikor jön a a hernyós hír! Namost, nem húzom az idegeiteket: a hernyó meglett mihelyst megittam a kávém!

Benne volt a lombok között. Történetesen lassul lassul, ami azt jelenti, hogy mégiscsak közeleg a bábozódás időpontja. Őszintén szólva annyira megörültem annak, hogy mégse tűnt el, hogy a kezembe vettem és hát kellemesen ruganyos kis teste van, ahogy az ember nyomkodja persze csak módjával, hideg sima bőre, olyannyira selymesen simácska (nem selymesen Simicska! Vigyázat! ), hogy muszáj volt az arcomhoz tenni. Ha kunkorodik, márpedig kunkorodik, akkor a kanyarban a teste tömörödik, és már már kemény. Az van hogy van elől hat lábacskája, amivel „slow motion”- ben kalimpál, egyértelmű, hogy oly rövidek a lábai, hogy könyökölni nem volna képes, se malmozni amikor unatkozik, de nyilván nem unatkozik, mivel eszik egész nap. Van hátul csipentős lába is, az dugó szerűbb, szépen körbefogja az ágat vele. Ma a bokon hagytam, és nem is lépett le estig.

 

A kukacokhoz, és ezeken belül is leginkább a hernyókhoz való zsigeri, gyöngéd érzésekkel körbefont vonzódásom bölcsödés koromra nyúlik vissza. Nem emlékszem az első hernyóra, amivel találkoztam, de úgy képzelem szerelem lehetett első látásra. A hernyók mindent tulajdonságot kimerítettek, ami számomra elengedhetetlen egy őszinte elköteleződéshez: nagyon viccesek, nagyon cukik, inkább értelmezhetetlenek mint értelmezhetők, kimozdíthatatlanok a saját hernyóságuk igazságából, rendkívül fókuszáltak, jól láthatóan sikeresen kizárják a külvilág zavaró tényezőit egyetlen tevékenységben való maximális elmerülés érdekében, és ez a tevékenység az evés.

 

A hernyók nagyon viccesen mozognak, mert például vannak ugye akik araszolnak, fél masnit csinálva önnön magukból az ágon, aztán csík, aztán félmasni ismét, és aztán vannak azok a szenzációs darabok, akik minden egyes lépésükkor felágaskodnak a hátsó kis tapadókorongjukra körbenézni, amitől egy pillanatra félig szurikátává, félig pedig eltévedt turistává változnak. Vannak szőrösök, én az antennásokat bírtam talán a legjobban, és persze a színesek, de beértem a sima zöldet is, a lényeg, hogy oviba menet a markomba plüss állat gyanánt mindenképp legyen velem egy, amit aztán rátehettem az óvoda kertjében lévő tátikára, amig elmentem ledolgozni az óvodások ledolgozandó óráit lánclánceszterlánc énekléssel, kötelező alvással, festegetéssel anyáknapjára meg hasonlók. Az óvónők messziről kerültek ilyenkor, mert a hernyóért nem rajonganak a nők, ezt nem is értem, de erre most nem térnék ki.

 

Egy alkalommal a 11-es busszal tartottunk a Taurusz Gumigyár óvodája felé édösanyámmal, tömött busz, rengeli munkábaindulók, én állok, anyám mögöttem, kissé nekipaszírozódok az előttem ülő pasas combjának, amin hogy hogy nem váratlanul feltűnt egy kis zöld hernyó. Az arcizmaim megfeszültek, teljes énemet cunamiként öntötte el a birtoklási vágy, éreztem hogy nem történhet máshogy, mert ő az enyém, de a pasas szóval hogy mégis csak idegen, idegenekkel meg nem állunk szóba, anyám mögöttem, most kérjem meg őt, hogy kérje meg a férfit…közben peregnek a másodpercek, a hernyó meg araszol, a pasas nem látja, távolba réved, mi van ha szólok és ijedtében lesöpri magáról..és baja lesz..lopjam el simán, olyan közel van, észre sem veszi..de ha észreveszi..naszóval az lett, hogy összeszedtem minden bátorságom, és megszólítottam a fickót, hogy bácsi, odaadnád nekem

a kukacodat…na és innentől kezdve semmire nem emlékszem, ne is kérdezzetek.

 

2019.május 23.csütörtök 9h23perc. A felhők elvonultak, de továbbra is visszafogott az időjárás. A terráriumban semmi mozgást nem észlelek. (Ez kurvára nem meglepő, mivel csigákat tartok, nem pedig futóegereket. Szóval szinte már jó jel.) Reggelre minden csiga eltűnik, csak bizonyosok szeretnek elől maradni, ilyen például Szamanta, aki egyszerűen…szóval tudjátok ő az a típus akire azt mondják „living on the edge”. (peremen élő) Rendszeresen a terrárium tetejének szélén alszik, egyszerűen utolérhetetlen. A többiek viszont többé vagy kevésbé eltűnnek a fűcsomók legleglegtövében, feltapadnak láthattalan helyekre, minden reggel tehát kutakodnom kell, hogy megvan e mind. Szilárdot tegnap este láttam utoljára, amin eltűnt a földben, nem vitt magával hókitókit, mert bízunk a telepátiában, úgy érzem éppen perisztatikus mozgással előre halad, földet eszik és csík testén átküldve azt földet szarik.

Ma éjjel csigákkal álmodtam, sokkal, és tegnap is, mindegyik álmom arról szólt, hogy haza kéne vinni mind, de nem szabad, mert sok már nem jó együtt, meg arról, hogy vízbe kerülnek és ki kell őket menteni.

 

Elégedett vagyok magammal. Szorongani azon, hogy a bank elviszi a házad, vagy rosszul forr össze az eltört bokacsontod – az egyszerűen olyan..az nem is szorongás, az jogos aggodalom. Nade beszerezni csigákat OM, nézegetni őket ZEN és leveleket szedni nekik CSÍ ugyanakkor éjjel leizzadni azon, hogy jön még 100 és hova teszem és mi lesz velük és ha megfulladnak…na az már gyerekek…na az már ..valami.. szint. Szilárddal még nem álmodtam, Szilárdban bízok.

 

Juteszembe: kértétek, hogy nevezzem el a selyemhernyómat, oké, hát legyen, Hermiónénak kereszteltem el ha nektek is megfelel. Hermióne lassul és lassul de még mindig eszik, nem akar lepkévé változni, nem tudom, asszem muszáj lesz mélyinterjút készítenem vele, hogy mi gátolja őt ebben a lépésben, hogy esetleg ez egyfajta lepke infantilizmus, amikor nem akarnak felnőni és konfrontálódni a felnőttséggel járó drámákkal, így például partnerkeresés, petézés és halál. Megértem. Ma reggel a bokor tetején találtam, el se bújt, asszem előttem vállalja önmagát, ez megtisztelő, amúgy nekem jobban bejön hogy hernyó, szóval felőlem maradhat az, és egyelőre nem akarom felhívni a figyelmét arra, hogy így is rendkívül jó karmája van a többiekhez képest, mivel már rég megette volna egy gekkó, ha meg nem, hát …na elmesélem egy nap, nem most mert most fülel, hogy hogy is készül a selyem. Minden esetre köszönjük mindenki jól van, csatolok képet, Szilárd a személyiségi jogaira hivatkozva nem szeretné ha kiposztolnám a hült helyét, szóval nem teszem.

 

 

Aggódom. Hermióne ma reggel mozdulatlanul nyúlt el az ágon, egy kicsit tónustalan lett az amúgy sem kidolgozott teste, picit olyan renyhe tudjátok, mint az az osztálytárs fiú harmadikban akiről nem tudod levenni a szemed ahogy eszi a kis szendvicsét a padban és az egész olyan mint az a lufinyúl, amit kihisztizel anyádtól hogy vegyen meg minden alkalommal, amikor keresztezitek a városligetet, olyan homogénül feszes a teste, sehol egy szöglet, minden ívelt és kicsit fénylik is, vajon ha megbökném egy tűvel milyen magasra szökkenne belőle a víznyaláb, szóval hogy Hermióne egyszerre lett ilyen lufi, de közben mintha kissé belül beesett volna a saját testébe és ott lenne mint a zacc a kávé alján. Három pár első lábát kissé felemelve tartja, mint aki éppen tapsolni készült amikor pauzét nyomtak rajta, hátsókkal meg szépen kapaszkodik, alulról úgy néznek ki ezek a lábikók mint valami cipzár, amihez ha hozzáérsz szétnyílik, hogy aztán még feszesebbre zárjon. Hermiónéra nem számíthatok, nem beszélünk, oké, befordult, szar napja van, vagy csak emlékezik vissza vissza arra kurvabonyolult életére, amit a Nagy Zabálás tartott keretek között, lehet hogy visszafele számol, mennyi levelet is hetettem meg, és ha öt volnék, akkor az már egy fa, és akkor ha az egy fa, na azér az már sztori, és akkor végülis van egy majdnem-sztorim, szóval elkezdhetek elköszönni a hernyóságomtól, letettem valamit az asztalra. Hermióne hernyóságának haláloságyán hever ép és mereng. Azta. Azért ez kábé komolyabb mint egy férfivé / nővé operáltatás, mert ott leszámítva pár testrészt, mégiscsak maradsz ember, nem lesznek hirtelen szárnyaid, meg egyáltalán, nem lesz mindened tökéletesen más. Állítólag az utolsó hernyósági szakaszban már a selyemszáltermelő mirigyeit növeszti. Úgy képzelem, hogy nem növeszti, nő az magától mint a haj. Növeszted a hajad, kérdezik nem nem növesztem, egyáltalán nem,csak nő, ilyen lehet Hermióne selyemmirigye is, hogy oh fuck, elkezdődött, nőnek a selyemmirigyeim, feltartóztathatatlanul sodródok tehát a lepkeség felé, majd elragad valami gumó szövő tudatállapot, egyszercsak gubót fogok szőni, és a testem összerándul és lesz belőle egy barna kemény imágó, nem akarom jajaj, szegény Hermióne, azért ez rettenetes lehet, fut benned a program, pedig sztem ő szeret hernyó lenni, pláne most hogy egy komplett eperfalombon dekkol, pont most amikor végre révbe ért hernyóilag…amúgy szomorú látvány az egész, mert a whole lomb csügged, minden levél annyira lóg mint azokon a vékony csupakézláb kamaszfiúk vállán a karok..akinek összezárt lábuknál fogva tenyerem közé kapnék és megsodornék odavissza, hát fel tekeredne rájuk a kar majd vissza, szóval minden lóg, az eső lába, Hermióne identitása, a levelek, lóg ezenkivül még a levegőben két munka leadása is, szóval mennem kell, a csigák, ja a csigák bebújtak a földbe, kettő van csak elől, Szamanta persze az egyik naná, mert ő egyszerűen nem bír magával, ez is aggaszt most mi van, miért mennek be a földbe, talán nem jó nekik itt mégse, hú de nem bírom a talánokat, erről majd írok egyszer. Talán.

 

Hernyósztrori IV.

 

Eszik. Disztingváltan. Nem fal, mint eperlevelet a selyemhernyó, hanem fogyasztgat. Egész délelőtt merengett. Izgulok,nézem jön e már belőle cérna vagy nem jön de nem jön. Arra gondolok közben, hogy ha nekem is jönne cérna a számból, annak azért volna kommunikációs értéke. Megtanultam ezt a kifejezést hogy „kommunikációs érték”. Azt is mondhatnánk, cirkuszi ló. Ti legtöbben nem tudjátok, hogy a művészet természetrajza momentán hogy is alakul, és mi alapján, nem is részletezném. Kompikált és teli van egymásnak ellentmondó íratlan de mégis annál kőbevésettebb szabályokkal és elvárásokkal. Mindezt abban a ritka esetben tudod rövidre zárni, ha például a szádból cérna jön és ezzel beszősz egy teret.
Hermiónénak komoly esélye volna nemzetközi karriert befutni a művészeti szcénában, csakhogy Hermióne nem „tudatosan építkezik”. Ez is jegyezzétek meg, „tudatosan építkezik”. Tudattalanul egyik nap a szájából majd cérna jön. Sajnos így nem leszünk gazdagok Hermióne.

 

 

Azért lássuk be Szamanta nagyon fotogén. És tudja is magáról. Minden nehézséget ennyire stílusosan kezel! Itt például elindult a faágon és annak egyszercsak vége lett, és nem az történt, hogy bepánikolt volna, egy csúnyaszó sem hagyta el a száját, semmi. Ahogy felismerte, hogy márpedig tök fölöslegesen jött el idáig, egyszerűen csak megnyúlt amennyire csak bírt és hajlongani kezdett a nagy mélységnek hogy mélyen tisztelt mélység én vagyok az, Szamanta! Üdv mélység hogy ityeg a fityeg mélység elvagyunk elvagyunk itt a fölöslegességben mélység? 

 

Ráadásul Szamantának kifogástalan alakja van, egyenesen részegítő az alkata, nem tudom hogy csinálja, tuti nem úgy mint én, aki ma is tapostam a vizet a MOM ban a nénikkel, az van hogy a térdhajlatod alá kell rakni két szivacs súlyzót, és úgy ülni, csakhogy a szivacs súlyzó nyomakodik a felszín felé térdhajlatodostul, és akkor azonnal hanyattvágódsz, mint és úgy lebegsz tovább, mint az a papírcsónak, amit nagy örömmel hajtogatunk óriási tervekkel hogy majd megindul a Dunán és majd sokáig megyünk mellette és pompás lesz ahogy az a kis hajó fittyet hányva a Duna korára rangjára felekezetére státuszára egyszerűen csak a maga újszülött papírhajó légiességével csak szeli a vizet hosszú hosszú métereken át, a közelgő hullámokra könnyedén felsurranva majd le no problem szóval úgy vágódsz hanyatt mint az a papírcsónak, ami pont megvárja, hogy üdvözült mosoly terüljön a gyermeki fejeden a vízrebocsátás pillanatában , a siker ígéretében, a siker beteljesülésében, a siker sikerességében értitek, na és akkor oldalra dől, és ott az oldalán vergődve zötyög le a hullámokon patri kövek nyúlványain, néha ráadásul elakad valami fában, ott hátulról zaklatják a hullámok, tosszák a hullámok valljuk be és akkor csak ott toszódik, te meg csak magatehetelenül nézed ahogy épp tosszák a hullámok a kis elképzeléseidet, aztán néha odébb sodródik aztán megint fennakad és toszódik tovább, te meg megnyúlt fejjel harántlépésekben haladsz a parton lépést tartva a rokkant hajóddal, a kezeid sem lelógatva sem felemelve, ujjaid szétvetve se megfeszülve se elengedve, mint amikor a gyerek megy fel a fára, mászik, basszamegleneessen, na úgy, a toszódáskor megtorpansz, kipiszkáljam ezzel a bottal talán elérem, de szarul néz ki, aztán foszlik is odanézzetek, toszódik foszlik ez a könnyű kis gesztus a maga frivol nagyzolásával, na úgy borul az ember pont csak épp nem toszódik a MOM sportuszoda első sávjában habszivaccsal a derekán és a bokáján nyugdíjasokkal fűzérszerűen körbevéve. 
Péntek van, pont egy hete, hogy az kisállatkereskedő felesküdött az élő istenre hogy Hermiónéból gubó lesz záros határidőn belül. Nem tudom, hogy a fogyasztóvédelmiseknek most akkor szóljak e vagy sem, de Hermióne ma is csak eszik. Olyan fáradtan eszik, olyan lassan, hogy összeszorul a szívem. Mintha abban reménykedne, hogy amíg eszik addig kurvaélet hogy hernyó, de mihelyst abbahagyja, hát elindul a lepkévéválás, minden falat nehezen csúszik le a torkán, nyammog aztán néha megdermed, révületbe esik. Lepereg előtte az élete, vagyis a nagy zabálás, találkozás az első eperfalevéllel, majd a másodikkal, majd a harmadikkal, ..holnap hozok neki frisset az epreskertből, rajtam ne múljon a mindhalálig hernyóság.

 

 

ok, ma nem bírtam tovább. Végtelen gyöngéd érzelmeket érzek Hermióne iránt. Olyan kis aranyos abban a tapadókorongos kis gumitestben, hogy az ember szíve kakaóscsigává tekeredik puszta látványától. Tenyerembe vettem és masszívan megsimogattam egy ujjal, egy még pont elfér rajta, mivel majdhogynem ujjnyi vastagságú ő. Olyan korrekt gumicukor állaga van, és valahogy a hőmérséklete…szóval selyem-hűvösségű és simaságú, és ahhoz képest, hogy ezzel a gumicsikkal sokat nem tud variálni mozgásilag, olyan kortárstácosan vonaglik emelkedik és ennyi, szóval ehhez képest amit leművel a tapadókorongocskákkal az azért nagyon is konkrét, pont szerű, tapadós, amikor leveszem a tenyeremről pont olyan egymásutánjában pattannak le a lábacskapárok a bőrömről, mint amikor lassan húzzuk szét a tépőzárat, és ahogy ily módon fokozatosan talajtveszt, úgy igyekszik kapásból tekeredni hogy újabb felületet találjon, jaj nagyon aranyos ám Hermióne el se tudjátok képzelni, meg kellett puszilgatni Hermiónét muszáj volt, hát te meg igy jártál hogy jártál te így veled meg mi történt fakadok ki, hát ebben a testben ébredni azért az mekkora szürreál már, és még időd sincs ezzel valahogy kiegyezni, mert azonnal rádtör a zabálhatnék és aztán a szarhatnék, jaj Hermióne igy jártál így de semmi gond, aranyos vagy, hamarosan ennek is vége, és mielőtt beleszoknál már gumóba törmörödsz és kómába esel, előte hánysz állítólag 800 méter cérnát egyes cikkek egyenesen 2000 métert is írnak, jaj Hermióne, az azért durva két kilométer selymet okádni engem nagyon felkavarna, ha csak dőlne egy hajóskötél a számból egyik hajnalban erre ébrednék és csak tekerném föl jobbhíján magam köré mert hova tegyem? a nappaliba mégis? smst írnék ma nem tudok jönni majd elmondom mi volt, közben dőlne a hajóskötél a telómra hát nagyon félrenyomnám, autospell tutira félrebaszná az egész kinkeservesen megírt mondókámat, esélyem nem volna javítani hajókötél okádás közben méterszám, jajaj Hermióne azért megrendítő a te kis létezésed, és ez még csak te vagy, egy hernyó, egy csík és még mi van a többiekkel, a mindenkivel mi van jézusom, várjál hozok egy tálat, abba böfögheted föl a kilométer selymet, milyen gyomrod van neked, ha én egy reggel mindazt amit fogyasztottam születésem pillanatától, azt aranyrögökben rókáznám ki hirtelen s váratlan, az ismerőseim hú de örülnének, kérdezgetnének hogy hát ezt hogy csinálod, és én jobb híján a karjaimat tárogatnám, mert egy szót se tudnék szólni a nagy aranyrög rókázás közepedte ők meg lapogatnák a hátam, h bírd ki még egy kicsit, ez kurvajó, jól vagy? Mit mondanék amikor mondani nem tudok semmit, hát hogy lennék apám, hajóskötél formában dől belőlem az aranyrög, csak legyintenék és a szememmel pislognék, hogy minden ok, I’m allright, közben azon gondolkoznék ez mi a picsa, és mikor lesz vége, és vége lesz e egyáltalán és akkor egyszercsak az arany hajóskötél elválasztana mindentől amit addig ismertem és láttam, és bent lennék egy aranyköteg kapszulába, és aztán egy újabb roham, és összerándulna a testem, jaj Hermióne, figyi nem lesz olyan nagyon szar, nem fogsz emlékezni, onnantól kezdve nem fogsz emlékezni az egészre, kis merev barna tokmány leszel a szép sima kis selymesen hűvös gumicukor tested odavész , ha bárki de bárki le mer pondrózni csak küld hozzám, abban nem lesz köszönet, aztán egyszer csak felérbedsz és az addig életedből csak foszlányképek derengenek majd, már megint egy új test, egy új létforma, hát ezt mégis hogy gondolták tényleg, 42 éve nem sikerül megszoknom hogy ez a testem, nem sikerül rájönni hogy mi az hogy embernek lenni, még mindig elfejtem néha hogy mi a nevem, hogy az ember kategórián belül én a nőkhöz tartozom , magasságom 179, alkatom vékony, kurvasokminden, lassan szokom pedig 42 évem volt rá, neked drágám éppen pár hét és ahoyg elnéztelek a nagy zabálás közepette zéró időd volt átgondolni, hogy mi is van veled és a létezéssel, és akkor egyszercsak jön ez a kapszulaszövés, aztán egy komplettül új test, azok a szárnyaid Hermióne, ne ne menjünk bele, igen fogsz vele tudni repülni, nem sokat, nem kell külön megtanulnod, pár napod van, alig egy hét aztán meghalsz, addig keresel valamit amit nem tudod hogy mi, mindegy is, egy hím, meg dugnotok kell, aztán petézel..figyi azér zárójelbe megjegyezném, hogy elég sokminden jön ki belőled selyem, pete, tömörített eperfalevélgolyók, az a kis csik test egy átalakító cső, jaj ne haragudj, nem akartam a komplexitásodat a testedre redukálni, a tested a tied tudod, olvastad, te rendelkezel felette oké csak vicceltem, hagyd, mindegy, majd máskor elmondom, na szóval Hermióne egészségedre, figyi, ne rohanjunk előre, látom ahogy pihegsz basszameg, látom ahogy veszed a kis levegőket, kapkodod, behorpad majd ki a kis oldalad, nem tudok segteni a létezésed sodrásában, képtelen vagyok, ez ilyen, láthatod, de azért megpuszilgatlak itt a soha nem létezett kompetenciád határán ha tetszik ha nem, a Nagy Inkompetencia templomában, ahogy akárhogy is tök egyformák vagyunk, na itt aztán mindannyian összegyűlünk, és behorpad az oldalunk meg ki, ahogy kapkodjuk a levegőnket, vagy ki mit kapkod, szeretlek Hermióne mondtam már én is téged, tudom, na egy nagy ugrás, fogd meg a kezem..éséééés: hopp ez a nagy SEMMI ÁÁÁÁÁáááááááaaaaa……

 

Hernyósztrori V.

 

 

Két megoldandó feladat ér össze ebben a jól induló vasárnapban: Hermióne eperfalevél adagjának azonnali, halogatás nem tűrő beszerzése és kifejezni abbéli szándékomat egy szavazóurna mellett, hogy maradnék európai. A két dolog fej fej mellett, egymásnak feszülve követeli rajtam a megoldást, és ha jobban megvizsgálom az érzéseimet Hermióne levele kissé nagyobb súllyal vet a latba nálam, egyszerűen azért, mert itt van mellettem egy műanyag dobozban és annyira szárazak a levelek amiket ropogtat, hogy idáig hallom. Levél szilánkokat eszik! Mi lehet a gyomrában? Valamiféle kaleidoszkóp ábra lehet kábé, tiszta zöld szilánkokból felépülő rózsaablak. Szavazás azt olyan absztrakt, európa is absztrakt, Hermióne rágása meg konkrét, és konkrét bűntudatom volna, ha konkrétan éhenhalna. Az epreskertbe könyörgöm be magam, ezt elhatároztam még tegnap, abban a pillanatban, amikor kiléptem záráskor egy strand kapuján és leesett, hogy nem szedtem leveleket arról az eperfáról, ami alatt napoztunk egész délután, amit azt gondoltam a hernyók istene ültetett kifejezetten azért, hogy Hermiónnak levelet szedjek, és annyira frisset akartam, h gondoltam majd elinduláskor..na és elinduláskor nem levelet szedtem, hanem elindultam, szóval most magamra vessek, mehetek a Bajzába besírni magam a képzőművészeti egyetemre, vagy bemászni élet halál között lebegni meg minden. Mondjuk így is élet halál között lebeg az ember eleve mint életforma úgyhogy nem lesz annyira újszerű. Arra gondoltam, hogy nem akarnék már hazamenni, elviszem tehát Hermiónét magammal szavazni az eura, illetve levelet lopni/kérni az epreskertből, beteszem a táskámba és ott lesz egész nap. Úgysem jár szavazófülkében még soha, szerintem. Most mennem kell, mert nagyon mocorog, ez a vasárnapi program ..felcsigázta…mindegy. Nem megyek bele ebbe a képzavarba, pedig hogy adja magát, hogy adja..

 

 

follow up:
Hermióne, a hernyó, aki baszik lepkévé válni, továbbra is baszik lepkévé válni. A szácskájából semennyi selyem nem lóg ki. Szerintem inkább lenyeli. Biztos megvan, amikor egy falat étellel hosszú hajszálat is nyeltek, a hosszú hajszál kétlakilag félig torkod félig szájad tartományában terül el és akkor te megfogod és kihúzod és iszonyat hülye érzés, mert a belsőd nem szokott csikizni, egyáltalán nem szokott különösképpen semmi kint megszokott érzés bent érződni -ez sem igaz, mindegy, folytatom az axiómát, ha egyszer leteszed föl ne szedd, mint a félig megkötött csempét, a már leragasztott fotót, mert nyoma lesz, újat lerakini nem tudsz, semmivé tenni nem lehet, ronda, szóval az axiómát ha leteszed hát magadra vess és menj az axiómádon és vágj olyan fejet mintha nem taposóaknákon járkálnál, amit mások tekintette robbant fel a lebukás pillanatában, vagyis a lebukás maga a robbanás na szóval szorítsd jól a talpaddal a földre, ha csak a lábfejed viszi le nem feltünő, szóval hülye érzés a hajat kihúzni közben mindig van egy ilyen érzésem, hogy dekurvahosszú, lesz e vége valaha, most belegondolok, hogy Hermiónéba 800, de egyes állítások szerint 2000 méter cérna van, na azt húzni, egy örökkévalóság, visszafele könnyebb, pl amikor spagettit szippantasz fel, vicces is, ostor szerűen megcsapja a ficánkoló vége a szádat, röhögsz, zárt szájjal, lehet Hermióne is zárt szájjal röhög. 
Lenne miről írnom, de most nem lehet, lelkem a vállalatot illeti meg.

 

Ma fogtam egy legyet, mert nagyon zümmögött. passzolna az állatkertem profiljához. Megtartsam? 

 

Benézek a dobozba és látom, hogy az egyik levél szárát 2 szál selyemcérna keresztezi. Mellette Hermióne olyan lendülettel fogyaszt, mintha most kezdte volna az egészet. Pedig tegnap már mozdulatlanul feküdt (állt) és olybá tűnt, lassan eljön az elkerülhetetlen. Erre ma reggel..az van hogy eszik eszik de már cérnát köhög közben cérnát tüsszent cérnát sóhajt cérnát beszél..próbál erre föl mégnagyobb lendülettel levelet falni, hátha attól elmúlik, de most is hopp megdermed, testének első egynegyedét elemelve a földtől, kezecskéivel a semmibe mutatva mozdulatlanul réved…Kafka vagy Hermióne, világirodalom vagy, a magad milliárd testvérkéjének napi rutinja kérlek egy remekmű, csak tudjad magadról, fú, azt nézem hogy van két kis szájszél és ott csüng két pici cérna. Hermióne, a szájad sarkaiból folyik a selyem, adjak zsepit? Közben nem átallik kis levélgolyókat termelni hátrafele, vagyis ez színtisztán az az eset, mint a trénszpottingban, és ahogy elnézem Hermiónét az a tudatállapot is lehet, atyaég hol járhat most, én nem véletlenül max postabélyeget nyalogattam, egy rettenet lehet szétszakadni és aztán mint egy izléstelen pecswörk ágytakaró összevarródni a legkülönbözőbb darabokból, azta, egy tudati gyomorrontás lehet az egész, háló Hermióne itt vagy még? Nem válaszol, lehet most beszéltem vele utoljára mint Hernyó, most egy darabig kicsekkol, aztán ..nem tudom merjek e majd tükröt adni neki miután kibújt a kapszulájából..kicsit ringatja magát, Hermióne hahó Hermióne ah most megmozdult, mintha ólomból lenne..próbál enni de közben elfelejti hogy mit is akart..van egy mikorszkópom, alárakom..na most begyorsult..enne de valahogy mégse, lóg a cérna a két kis szájszélből, kicsordul belőled a selyem Hermióne jézus krájszt

 

BREAKING NEWS!!! HERMIÓNE CÉRNÁZ! éppen 5 perce hogy hosszas toporgás után Hermióne megadta magát a sorsának és elképesztő iramban elkezdte összecérnázni a leveleket maga alatt! Megy és puszilgatja a leveleket és amit ő megpuszil, onnan selyem fakad, már most szemmel látható háló borítja az összes levelet, egyszercsak minden csillog, jadeügyes vagy te Hermióne, mikorszkóp alatt követném le 30x os nagyításban hogy pontosan hogy is jön a szál, asszem kint dermed meg a levélen, de Hermióne olyan gyorsan kapkodja a fejét, hogy videóklippekben edződött operatőr se tudna könnyedén követni a fókusszal amit csinál, finoman a levél felszíne fölött fél milliméterrel ringatja a fejét és halad, szája sarkainál két oldalt apró kis csövecske nyúlik ki, abból jön ez a láthatatlan dolog, amivel söprögeti a leveleket és a söprés nyomában olyan fénye lesz a levélnek…mint…hát…mint a selyem..jajdecsodálatos

 

Nem, nem cérnáz mégse! Eszik. Hermióne újból eszik, szerintem csak volt egy gubószövő rohama, ezzel már 2 hete hogy nem bábozódik hanem inkább hernyó. támogatom ebben mert cuki így. csak az változott, hogy folyik közben a cérna a szájából. Szerintem nem is tudja.

 

 

Hermióne update! a hétvége eseményei elsodorták az írói vénámat, de a képzavarok iránt rajongásom továbbra is köszöni szépen stabil. Rövid followup: Hermióne továbbra is hernyó. Néha köhög pár centi selymet, aztán abbahagyja. S.-val megcsodáltuk mindenhogyan ahogycsak megcsodálni lehetséges volt, bedobva a frenetikus mikroszkópunkat, amit ő kapott karácsonyra, de természetesen én használom. Hemióne annyira cuki, hogy arra nincsenek szavak. Kis tömlő testén vagy 6 pár gumicukordarab jellegű láb biztosítja őt arról pl, hogy az ujjunkon körbetekeredve tapadjon rendíthetetlenül, miközbe mellső nem tapadó 3 párlábával felfele nyúljkáljon az ég felé, mintha azt szeretné hogy valakit átöleljen vagy azt hogy menjünk a picsába, ezt még nem tudtuk megfejteni, de így is viszonylag leszűkítettük a lehetőségeket. Hermióne kobakja 30x os nagyításban szőröcskés, pár szál hajacska van a feje tetején, amit viszont felzseléz és mind mind csillog, és persze felfele áll. Szeme gombszerű, és a szája szélén két bajusz szerű izéből kis nedvességcsepp alakul, mint amikor buborékot fúj az ember. Úgy döntöttünk, hogy ez minden bizonnyal folyékony selyem, mivel ha az ember hírtelen felkapja Hermiónét megesik, hogy véletlenül kihúz a szájából 20 centi cérnát, amit aztán nem szív már vissza ügyesen, mint rossz gyerek a spagettit. Hermióne puff jellegű lábacskáit mikorszkóp alatt megszemlélve nagyon megszerettük, kábé kalimpál velük, de inkább olyan, mint amikor azok a kutyusok csóválják a farkuk helyét, akiknek levágták, és csak egy kis nudli maradt a fenekük végén, amit boldogan izgetnek meg mozgatnak, na errre hasonlít Hermióne lába, vagy arra a felfújhatós kompresszorral életbentartott gumifigurára, amiket céges rendezvényeket a bejáranthoz helyeznek vonaglani. Hermióne nem eszik, de nem is gubózik, nincs kómába de nem is szaladgál. Nem tudom, izgulok.

 

Megnéztünk egy csigánkat is mikroszkóp alatt, hát cuki a szeme, egy zselé cső végén lévő fekete pont, ezt eddig is sejtettük, közelebbről pont az aminek látszik. Ezenkívül megtekinettünk egy hozzánk tévedt fátyolka lárvát, leginkább agancsos kis krokodilhoz hasonlít, sajnos mire szereztem neki tetűt ebédre, már meglógott mert valaki meglökte az üveg fedelét, sajnos arra a következtetésre jutottam hogy mostanra feltétlen halott, pedig isten látja a lelkem én megpróbáltam megetetni.

 A csigáknál néha megszáll egy nagy dagi légy, az van ha terrárium nyitott a légy tehát bejáró vendég, ott alszik. Ezen kívül a dédi kertjében lévő esővízgyűjtőből sikeresen kiszelektáltunk vagy 300 szúnyoglárvát, amit hiába is akartak nagyiék, hogy öntsük már a veteményesre azokat a dögöket, hát persze nem öntöttük, mert S. és én addigra megszerettük mind a 300 at egyenként, szóval ehelyett elvittük őket egy osztálytárskislány sülinapi bulijára Csömörre egy befőttesüvegben, ahol S. Ajándék gyanánt átnyújtotta mind a 300 at nagyvonalúan, előtte érdeklődtem hogy a kislánynak vna e humorérzéke vagy nincs, aztán végül volt, de azért nem hagytuk ott neki végül, hanem hazatértünk dédiékhez és vissza öntöttük őket az esővízgyűjtöbe a kétmilliárd testvérkéjük közé, amelyek hamarosan az egész család vérét fogják szívni, de mi azt már nem vártuk meg, hanem bevágódtunk az autóba, aminek a szélvédőjével 30 kabócát, egy türkisz orrmányosbogarat (favorit!) ezenkívül 2 kis legyecskét utaztattunk egy darabig, amig lassan mentünk, aztát lefújta őket a száguldás, a porse meg a szerelem, juteszembe ma S. val megnéztük a karate kid et, my god, rémes de mindegy, tetszett persze, és ott mondja a főhös a kiszemelt csajra, hogy szekszi, és akkor a S. rötyög hogy szekszi a csaj, és akkor kérdezem, hogy tudja e azt h ez a szó mit jelent, és akkor mondta hogy azt jelenti hogy valaki pucéran táncol, esetleg van rajta egy bugyi, éreztem hogy egy darabig ez a válasz jó lesz neki, és nem bátrokodtam nekidurálni magam egy másik jelentéssel előrukkolva, tanulva a tapasztalatból, amikor rajtaütés szerűen megkérdezte tőlünk hogy mit jelent az a szó hogy kurva, mert mondjuk neki, hogy ez csúnya szó, szóval ha lehet ne használja, és akkor az apja rávágta óvatlanul, hogy az a néni aki árulja a testét, és akkor a gyerek alig bírt talpon maradni a röhögéstől, ad egy hogy abban ugyan mi a csúnya hogy ha valaki a testét áruja, áll a pultnál a piacon h tessék tessék, pláne hogy ez nyilván vicc, mert az ember benne van a testébe és külön az nem árulható, szóval csapkodta a térdét egy darabig, hogy mekkora hülyeség, na hát egyetértettünk meg mi is csapkodtuk a térdünket meg röhögcséltünk, hogy hát de tényleg mekkora, azért néha írtó üdítő pont ennyit tudni a világról és egy centivel se többet.

 

 

Hernyósztrori VI.

Azoknak, akik követték Hermióne történetét..hetek óta várom a bábozódást, valahogy nem jött el, csak kis cérnázás, aztán nagy bambulások, tegnap láttam hogy nincs jól, estére nagyon gyenge volt, beraktam a dobozkájába tehát a szokásos kis buddhaszobrot, ami már sok nagyon kicsi lény zömében rovar társasága volt az utolsó napjaikban, óráikban, és utána is egy darabig. Ma reggel a szobor ölében találtam, úgy tűnik hernyó maradt ebben az életében inkább. 

A növényvédelmi kutatóintézetben töltöttem az óvodás éveimet, anyám ott dolgozott, és nem volt nagyszerűbb hely azóta sem. A nagyon kicsi élők birodalma volt, a már már szemmel sem látható élőké, thripseké pl, a maguk 2 milliméterével, a poloskáké, fátyolkáké, levéltetveké. Az élet kicsiben is pont ugyananolyan, ugyanolyan radikális, ugyanolyan sűrű, ugyanolyan érthetetlen és ugyanolyan hajtóerővel sodorja végig az élőt ebben az érthetetlenségben, a kis programjával az idegdúcában, mint a nagyot, anagyonnagyot, az annálisnagyobbat. Minden megszületik és ahhoz képest minden meg is hal és akárhogyan is, de a meghalás előtt halodklik, a fene se gondolná, hogy haldokolnak a hangyák, a tetvek, nem csak úgy huss vége egyszercsak, és a haldoklás, az ha közelebbről nézed, hát nekik is valahogy..ugyanolyan, olyan végtelenűl hosszúnak tűnő, olyan nem-tudsz-segíteni-rajta érzéssel, pár hétig élő rovar esetében is van hogy jópár nap, minden minden pontban pont ugyanolyan kiélezetten mint amit észlelünk és előttünk van, történik az élet, a halál, micsoda sűrűsége ez a létezés pattanásig feszülő tényének, ezt tudom, tudom 4 éves korom óta, ha beleengedem magam ebbe az érzésbe, ebbe a tudásba, olyan mintha atombombát innék folyékony formában, hát szétfeszít csak ha pillanatra is, egy pillanatra is átérzi az ember az egy pillanatra eső létezés tömegét és frekvenciáját.

 

 

Amikor megírok valamit, akkor mindig másik valamit meg nem írok meg. Az egyik a másik dublőre, régi munkamegosztás. 
Tegnap megnyitón voltam, éjjel azt álmondtam hogy egy art fairen mindenkinek szörnynek kellett öltöznie, aki VIP volt, csinos szörnynek, mindenki más és más kontaklencsével volt ijesztőbbnél ijesztőbb, talán nem kellett volna megnéznem a szörny rt-t a gyerekkel, előtte egy megnyitóval. Oké. 
Amit nem írok meg, az az, hogy Hermióne korom fekete lett.
Tegnap reggel berollniztam egy kis fehér puha papírba és a buddhaszobor mellé tettem, és már akkor láttam, hogy egy kis szakaszon fekete. Azóta nem vertem ki a fejemből, hogy feketedik, és ma délután kirollniztam és ahogy sejthető volt, már az egész Hermióne feketévé vált, összement négy centire.
Visszarollniztam.
Végülis mégiscsak átváltozott, vontam le a tanulságot. Eredetileg fehér lepkévé kellett volna, ehelyett fekete életelen hernyóvá vált, azért ez se semmi, gondoltam magamban, radikális ez is, ez se hasonlít az előző életforma egyetlen szegletére sem azt meg kell hagyni, Hermióne, te aztán megvicceltél minket, te aztán tudsz csavart vinni a dolgokba hogy úgymondjam, te aztán nem szarral gurigázol, ha átváltozásról van szó, te aztán kimaxolod, te aztán felteszed az íre a pontot, hovatovább lehet még változni hahaha, meglepetés volt, vártuk a nagy átváltozást hát tessék.
Azon filóztam tudtad e a poént végig, vagy impróztál, és csak az utolós pillanatba jutott eszedbe hogy elhalálozz, mondjuk az elhalálozásod elkerülhetetlen pillanatába csak azért, hogy meglegyen az az érzésed, hogy az igazi csattanókért nekünk jár a dícséret, és nem csak történik felettünk velünk alattunk mégis holafenében a térben egészen pontosan. 

 

Én is elszoktam dönteni dolgokat amúgy, reflex. Az idegrendszerem egyik túlműködése, egyfajta fölösleges régről hozott beidegződés, aminek amúgy nincs értelme, mint pl a fül mozgatásáért felelős izom, meg a farkcsont, dolgok amikre még akkor volt szükség amikor farkunk volt és legyeztünk a fülünkkel, állítólag, amikor még hal voltunk ami kijött a szárazföldre, hal ami csóválta a farkát és legyezett a fülével, juteszembe egyszer elmentem kortárstáncolni, gondoltam jó lesz, de nem volt jó, állítólag az érzéseimet kellett volna kifejeznem, mondtam nekik hogyha kifejezném hírtelen a kurvasok érzésemet egyetlen egy pillanatban akkor otthon ülnék lefagyva az ágy szélén, el se tudtam volna indulni, mondták azt is, hogy most a földön kússzunk, hogy tengericsillag vagyunk, aztán mondták hogy kúszva ringassam az altestem mert máris gyík lettem, alig bírtam követni az emberré válásom etapjait na persze amikor már krokodil kellett volna hogy legyek épp na akkor telt be a pohár és mondtam hogy na nekem ennyi pont elég, mert én örülök, hogy végre nem vagyok gyík, és eszem ágába nincs előröl kezdeni az egsézet a tengericsillagságtól, és hogy pereg az élet és az egyik percből a másikba változás követése is köszönöm szépen bőven elég feladat és hogy a faszom lesz megint tengericsillag csak nem képzelik, jóhogy nem papucsállatka egyenesen vagy zöldszemes ostoros, és hogy most én hazamegyek a lábaimon kifejezni az érzéseimet szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy lehet hogy Hermióne sem akart bohóckodni az átváltozással, hernyóból lepke na persze nesze nektek showbiznisz, ez nem Jézuskrisztus és a borrá változtatott víz esete az élőhalott Lázárral, gubót is meg lepkévé is alig 1 hónap alatt feleségül ne vegyelek, idesüssél nagy csiribá élőből halott hernyó, fehérből fekete, na erre varrjál gombot kiskomám, annyit mondok grow up, most ezen egy picit lamentájjá otthon jó a szobádban, nem a cirkuszban vagy lássál ne csak nézzél, meg sem úszhatod röhögtetsz? ez nem kívánságműsor a sejtjeidben éppen most is, és olyan szuper egyszerű, történik mint a pofon, hát először ezt fogd fel nyuszipisztoly, aztán jöhet a lepkévé váló hernyó meg a többi tündérmese.

 

 

Amikor a lakás közepén 35 banánosdoboz van, mert 42 éves korodra a csillagok különös együttállásának köszönhetően hírtelen lettek bútoraid (bútor=fából van) és megy a tetrisz, és akkor, mert persze mikor máskor a csigáid sem férnek a bőrükbe. (házukba). (Ez annyira tipikus Szamanta amúgy, veszett fejsze nyele ez a csiga, nem ismer sem istent sem embert, és közben….az az érzékenység..most nézzétek meg milyen helyet talált magának. Csigaleszállópályát. Művész.

 

 

Azon barátaim, akik a legsötétebb oldalamat is ismerik pontosan tudják, hogy zsigerileg vonzódok a tyúkokhoz, de elfogadnak így. Mert ilyenek az igaz barátok. Kaptam is „tyúklexikont” szülinapomra, hát pazar mondanom sem kell. Évekkel ezelőtt úgy esett, hogy épp mindszentkálán andalogtunk B -zsal, bimbózó kapcsolatunktól megilletődve kissé szótlanul, vagyis eléggé szótlanul, már már idegesítően szótlanul, mindenki más-más bokor/felhő/kőfal bámulásába menekülve lányos zavarában, na és ekkor történt, hogy B leakadt egy ember magasságú kerítésnél, és hosszasan bámult befele a kertbe, mondom de érdeklődő fiú, megszámolja a füvet, amikor egyszercsak megszólalt: Hajni! -hahh a nevemen szólít- Hajni gyere, itt egy gyöngytyúk! Nem is tudom mit éreztem hírtelen a több órás kínos csendben való sétafikálás után, de nagyjából mindent, például azt hogy azta, félreismertem volna, azt hittem lövése sincs az állatokhoz rendes városi gyerek módra, meg hogy azta, milyen figyelmes, talált nekem egy tyúkot, meg emlékszem egyfajta megdöbenést is, hogy valahogy soha nem gondoltam volna, hogy pont az ő szájából hallom valaha is azt a szót, hogy „gyöngytyúk”, ez a mélyreható tyúkismeret, ez a specifikumokban való könnyed mozgás kombinálva a ritkán szól na de akkor velősen férfiasságával.. és hogy milyen könnyedén teszi is ezt mindeközben…

 

szóval hogy hírtelen nagyon elégedett voltam és meghatott, micsoda fiú, tyúkot talál/felismer nekem, nyitott könyv a kútmély lelkem előtte, szavak nélkül is érezzük a másik baromfiját szóval szerelmes voltam azonnal mégjobban mint addig, és odasétáltam mellé persze a kerítés fölé ágaskodni az orrommal, belesni a kertbe, a kert rendezett volt és emlékszem a káprázatosan zöld egyenletes gyepre minek egyenletességét hát nem törte meg semmi, egy falevél, egy bokor annyi se, és hogy ennek a gyepnek a közepén szóval hogy ennek a közepén határozottan és kétségbevonhatalanul ott volt és a földröl csipegetett valamit piszkosul elmélyülve szóval hogy ott állt teljes önvalójában: egy kurvanagy harkály. Egészen pontosan a harkályfélékhez tartozó, gyönyörű fűzöld, piros sapkás, nagy méretű küllő.

 

Namost a küllő – gyöngytyúk halmazok kis jóindulattal sem tudják metszeni egymást max madár alapon, de lehetne akkor ennyierővel egyenesen pingvin, vagy stucc, szóval hogy egy hang nem jött ki a torkomon, bámultuk a „gyöngytyúkot”, nem néztünk tehát egymás szemébe, maradtunk inkább így egy darabig, mondom egy ponton hű de jól néz ki, aztán egymásranézés nélkül gördültünk le a kerítésről, és bandukoltunk tovább ki ki a maga felhőjét/kőfalát/bokrát bámulva, azta, gondoltam, gyöngytyúknak látja még a harkályt is értem, ez ám a szerelem viharos lila ködje, megvoltam hatva, meg kurvára röhögtem az a helyzet, mindegy is, pár évvel később mentünk Lilivel orvoshoz, és akkor elkísért, belépett a rendelőbe ahol végigmustrálta a szokásos nagy táblákat a különböző élősködőkről, tenyérnyi fotók férgekről, kullancsokról, ahol meg is akadt a szeme persze és csak annyit szól a maga fent említett szófukarságával: nahát, itt legyeket is gyógyítanak. 

Fontos, hogy felismerd az embered a titkos jelekből.

 

 

 

Ma bekínálta a fb a fácán, páva és pulyka csoportot. Azonnal rámentem. Évek óta kínálgat be mindenféle reklámot, tartalmat…semmi. Egy folyamatos kudarcélmény lehetek az algoritmusának. Na, de most…látom, ahogy az algoritmus karikás szemmel, öt doboz elszívott cigaráttaval hátradől a székében és azt mondja: megvagy te finnyás kis pöcs, i got u! szóval a kecskék mi? nesze baszkikám, fürjekre is mozdulsz? nanáhogy! pávák, mi? baszki! a pávákra is rámegy..Pulykacsoport fácánokkal? beszarok..nem telt el 5 perc…elmebeteg…mi van még…tehén? tehén na? tehén semmi…mibajod van tehénnel, nemelégjó? túlnagy? ok akkor..akkor…kicsit visszalépünk nézzük csak….beetetős mondjuk…tehén+kecske, aztán jöhet a csak tehén…

 

Hernyósztori VII.

 

16 napja vagyok a Lupán, még 20 napom van itt és már megtanultam versenyszerűen kajakozni egyedül és többedmagammal is (értsd 1-4 Hajni ül a kajakban). Reggelente megfőzöm a kávém és helyetfoglalok az kajakvilágbajonkságra-felkészítő-karszékben, amit a dunaparttól 4 méterre helyeztünk el. Az edzések tetszőleges hosszúságúak, általában 1-3 kávé elfogyasztásának idejét ölelik fel. A lényeg hogy az ember kiül a parton az említett székbe, ahova felkészülten (vagyis kávéval a kezében) érkezik. Utána a tekintetét a Dunára eregeti és vár. Hamarosan balról megjelenik egy motorcsónak instrukciókat kiabáló személlyel párhuzamosan vele 1-10 kajak, melyben kábé gimanzista korú főleg fiúk de azért lányok is ülnek. Namost ha valaki nem tudná, kajakozni úgy kell, hogy az ember szögegyenes háttal ül, lapockából indítja a kart, amit kinyújtva és mereven tart, a könyöke se be se le nem esik, csuklóból finom és pontos mozdulattal teszi az evező 50 százalékát a vízbe 45 fokos szögben miközben folyékony nyolcasokat ír le az evezővel melynek a középpontja nagyjából szegycsont magasságban van.

 

Néha szoktam ellenőrizni az ágy szélén például, hogy jól kajakozom e a fent leírt paraméterek alapján, és szerintem kurvajól. Olyan nyolcasokat hadonászok le a karommal, hogy bárki megírigyelhetné egyúttal a léggitározás mintájára a légkajakozás műfaját is felvirágoztatva. Az van, hogy az elmúlt kövér két hétben a nulláról olyan szintre fejlődtem, hogy ha valaki légkajakozás közben engem óvatosan ölbekapna és kiemelne a székemből és anélkül hogy kizökkentene a fókuszáltságomból beletenne bármibe, ami vizen megmarad (ld: kajak, papírhajó, szilvalekvárfőző lábos, petpalack stb.) én bármelyikel a világ végéig eltudnék teperni a nyolcasaimmal zavarbaejtő gyorsasággal. 

 

Nagyon tetszik. Már kellett egy sport, ami az alkatomnak megfelel mind fizikailag, mind mentálisan. Az is tetszik, hogy nem muszáj, hogy magányosan nyerje meg az ember a világbajnokságot, mert ha társaságra vágyom, négyen is beülhetek egy jóval hosszabb hajó alakú csíkba és megdöbbentő pontossággal többedmagammal csont-egyszerre végrehajtott mozdulatokkal mint a csík, iramodhatok a dunán -vagy természetesen bárhol máshol is, nem csak hazai pályán tudok nagyon jól kajakozni, nem hoz zavarba a helyszínváltás, mint már említettem volt, az sem, ha nincs alattam víz, se kajak, fekve is ágyban párnák között vak sötétben is..szóval fenomén vagyok. 
A ma reggeli első edzésem már megvolt méghozzá tök egyedül, valamiért nem jöttek a kisebb nagyobb egy vagy többszemélyes csíkok a Dunán, csodaszép pontosságú mozdulatokat végző embrekkel rajta, de még jöhetnek. 

 

Néha hallom, hogy az edző bizonyos embereket név szerint bíztat, ilyenkor nagy a kísértés, hogy én is névszerint bíztassam az illetőt a partról, de még nem mertem, félő, hogy kizökkenteném, ők azért még fiatalok és könynen kizökkenthetők, nem úgy mint én, aki de facto kizökkenthettelen vagyok ad 1. a székemből, ad2. a lupaszigetről.

 

Hiába, a mentális erő nem elhanyagolható az élsportban, és az enyémet ha szét lehetne osztogatni kisebb porciókban, és adományként felajánlani bármilyen sportszövetség upcomming versenyzőinek (minusz focisták, mert asszem ahhoz az én mentális erőm is kevésnek találtatna) úgy nyernénk világbajnokságokat, hogy el se kéne menniük, egyszerűen belenéznének a zsűri szemébe és megálapíttatna, hogy az illlető már most mindent legyőzött, forixempöl az egyszeri lupás rezsó melegítőerejéből fakadó kávélefőzési idő végtelensége iránt érzet zavaró érzelmek teljes repertoárját ától zéig. 

 

Még van 20 napom, most hogy kiválóan kajakozok, megtanulhatnék például kielboatozni, meg van az a szinte csak csík, az nagyon tetszik, kurvahosszú, és ha nem evezel azonnal beborulsz, hacsak nem teríted kétoldalt az eveződ, de én asszem azzal is be tudnék borulni, legalábbis most úgy érzem, hogy megtudnám csinálni a beborulást, más területeken is tök jól megy ha épp úgy jön ki a lépés, szóval itt pont miért ne volnék lazán beboruló, a lazaság fontos, a könnyedség, könnyeden borulni, én mindig erőfeszítés nélkül abszolválom, már már légiesen, juteszembe a műfajról, pengeélen táncolás, az sem rossz..a haladóknak zene nélkül is megy, de most maradok egyelőre a vízisportoknál, most akkor főzök mégegy kávét, majd még jövök, csak ez most leköt nagyon, lehorgonyoz mintegy, mennem kell tehát, puszi, edzésidő van.

 

Itt várok mint egy gigantikus csali a félhomályban egy órája, hogy a fölöttem zümmögő szúnyog végre landoljon rajtam és lecsaphassam. De nem. Szabad préda minden vénám ütő és hajszálerem de Ő csak énekelni akar de telitorokból fölöttem és ennyi. Dalba önteni ami a szívét nyomja. Megőrülök.

 

 

 

Hernyósztori VIII.

 

Egy hónap után hazajőve a luppáról, látom ám, hogy üres a ház cincognak a pókok alapon pompás méretű kaszások palota-lakótelepeket szőttek az ablakomra. Épp a teraszon csodálta a kilátást az egyik, amikor mondtam neki, hogy ez így nem lesz jó, és hogy nincsen építési engedélye, amúgy ekkora telekre ekkora háló mégis hogyan gondolta ezt, amúgy meg a barátai mind a plafonon vannak, vagy kevésbé szembetűnő helyeken építkeznek, és hogy ez rátartiság, amiből egy idő után csak magány fakad, mondom neki húzódj arrébb (arrébbhúzódott) most lebontom a házikódat, és lebontottam, és szar érzés volt hogy végignézte, ahogy a segglyukából horgolt csodát, biztos gondolta, bontsd csak bontsad tehetségtelen hülye, én álmomból felkelve is bármikor kirántok egy ablaknyi házat a seggemből magamnak, te meg itt így lakáshitel, úgy kölcsön, nem is mertem a szemébe nézni, mind a nyolcba nem néztem, leszedem a hálót, nem tehettem mást, aztán ma nézem mintha mise történt volna, ugyanott és ugyanakkora, vagy még több szobás ha jobban megfigyelem, az se zavarja ha nyitogatom az ablakot, mobilház, most elkönyveltem ablakdísznek, amúgy is szélnekeresztettem a csigákat, Szamantát is pár napja, Sz. Zs.  eküvőjén nem is tudnak róla, stikába, Dömörkapun befutottak az erdőbe, volt a kistáskámban 1 rúzs, 1 szemceruza meg Szamanta és a barátai vitaminos dobozban, na szóval amúgy sem volt minimálállatom, most meg mindig odanézek, na mit csinál, hogyityegafityeg, oké, ez csigának is tök jó, semmit nem csinál at all, szerintem gyönyörködik a teraszáról a Mátyás téri esti fényekben.

update: puszilgatja a hálóját. becs szó! tetszik neki! azért az jobb mintha nem teszene.

 

 

Az a furcsaság történt velem, hogy 42 éves koromra egyszercsak 13 kilóval több lettem egy év leforgása alatt…és …szóval kinőttek a testrészeim. Elég furcsa érzés, mert továbbra is úgy járok kelek, mint akinek nincsenek testrészei, hogy csupán egy csík vagyok, ami szeli szépen a levegőt különösebb ellenállás nélkül. például kaptam egy ruhát, ami őrült szép de ritkán hordtam, mert a földig ért és tovább, mostmeg felveszem és látom ám hogy bőven a boka fölé, filóztam is nagyon, hogy felvarrattam volna matt részegen és ezért nem emlékszem, elképzeltem, ahogy megiszom tök véletlenül négy vodkát gyors egymásutánjában, és jól felvarratom önkívületi állapotban az egyik ruhám alját, aztán másnap semmire sem emlékszem, gyakori az ilyen történet, aztán az ember másnap ott áll a felvarrt ruhájával a kezében, hogy jaj mitörtént szégyenkezve. Na tehát nézem, a ruha boka fölött áll meg, mondom hova tűnt az a 10 centi, látom ám hogy a 10 centi feladatot kapott, az új fenekemen halad végig illetőleg máshol is felmegy az anyag majd le, régen meg felkötöttem a nyakamba és szabadesésben zuhant a földig különösebben nem zavartatta semmi sem az önfeled zuhanásban.

 

Megszoktam, hogy ha innen föntről, ahol a szemem van lenézek, a tekintetem semmiféle biófekvőrendőrön nem huppan, hanem sebességkorlátozatlanul érkezhet meg a zömében kilyukadt orrvégű cipőimre ellenőrizve hogy mára már nem lyukad e tovább vagy mégis (Két hónap alatt holland faklumpát is kifúrnék a lábujjammal gőzöm sincs hogy csinálom). Most hogy kinőttek a testrészeim nézem, hogy hogyan is kell velük elbánni negyvenes értelmiségiként, mert tiszta vudsztokk a látványom a fényképeken ahogy elnézem, és akkor még meg se születtem. (na akkor mennyire, de mennyire nem voltak testrészeim!) Kell vásárolni dolgokat, amikbe beteszem az új testrészeimet mert látom, hogy mások is beteszik, ami amúgy zavar, mert mindig nézem a nőket, és bosszantó, ha az egész testük feltérképezhető more or less kikövetkeztethető hogy mi is és hogyan is, erre hírzárlat a mellkason, totál csalódás. Na szóval, ha hírzárlat hát hírzárlat, vágom, megteszem a megfelelő lépéseket asszem, nem tudom, állatira megszokható ám, ha az embernek kb nincs teste, annynira vékony, és merő lojalitásból öltözöl föl amikor kimész az utcára, mert amúgy tudod ha meztelenül mennél ki se történne semmi de semmi mert láthatalan vagy, erre most, macásodok, farosbögyösmenyecskésedek, ésatöbbi, na hát csak elújságoltam, hogy erre varrjatok gombot, mik nem történnek miközben az ember dolgozik meg jön és megy, irogat, huplisodik is, hát megáll az ész, aztán lesheti el a hupliprotokollt.

 

Hernyósztori IX.

 

Ma azt álmodtam, hogy egy nemzetközi kimittudban a magyar versenyző egy fiú, aki real time és élőben előadja a szarvassá változott fiút, mint magyar sikerszámot, és mitadisten szarvassá változik ott a szinpadon, és a zsűri aki háttal ült ugye egyenként megfordul a forgószékben és persze megnyomja a piros gombot, hogy továbbjutás oké, a közönség őrjöng, csak az a furaság van egy kicsit, hogy a szarvassá változás és a bemutatkozás között nem tette le a mikrofont a kezéből, és bal melső patája (bal patás a lelkem) mikrofonformájúvá vált és most akkor hogyan vágtat, és lejön a színpadról és a kulisszák mögött mindenki a szarumikrofont veszi a kamerájával, nameg tapogatják a bokát amiből indul, kérdezik hogy érzi magát, továbbjutott, a szarvassáváltozottfiú szarvasarca szokatlanul kifejező, a teljes magyar szkepticizmus és mindenben való állandó megingás ott ül rajta, a szemöldökei hol felcsúsznak hol le, a szemét forgatja időnként kinéz oldara a nemlétező segítségért, de a hangja nyugodt mert tudja hogy a segítség nem létezik és jó régóta tudja szóval a megszokott segítségnemlétezés bizonyossága mégis valahogy otthonosságot kölcsönöz és ettől nem dúlódik fel hogy úgymondjam, dúltalan marad, a vállát is vonogatja ahhoz képest hogy szarvas egész jól, és valamit motyog is a kérdezők mikrofonjába, ami nem szaru és nem nőtt a kérdező csuklójába bele, hát-tal kezd mondatot pedig tanulta az iskolába hogy azzal nem kezdünk mondatot, ez eszébe is jut persze és arra gondol, hogy mekkora faszság ez, hogyapicsába ne kezdenénk háttal mondatot, az élet legvalódibb helyzeteit onnan lehet felismerni hogy az ember első szava rá az, hogy „hááát” mégiscsak jobb, mint a fasztudja, mert aztán fasztudjával tényleg nem kezdünk mondatot, szóval éppen ezen lamentál, hogy mivel kezdünk és mivel nem mondatot ha már nagyon muszáj, meg a kijáratra sandít, hogy majd ott kell kimennie hogyis majd háromlábon, majd gyorsan beül egy taxiba hogyis, ha szarvas, majd kimagyarázza „magyar” ázza értitek, majd mondja, hogy magyar magyar magyar addig, amíg a sofőr egy szót se kérdez, majd a külvárosban foglalt 2 négyzetméteres szobájában, mert az olcsó, átgondolja, hogy hogyan kovácsoljon a hátrányból előnyt, mert amúgyis kovács ő, Kovács J. , pont ő ne kovácsoljon, röhög kicsit, sír kicsit, kibaszott nyelv mondja magában, fejeznél le inkább, ha fejezni ki nem tudod milyen is Londonban mikrofonostul szarvassáváltozott fiúnak lenni, háttal kezdeni mondatot meg az egész, na most megyek mondja, és hát-at fordít, veszik a kamerák a kedves szarvas fenekét, az aranyos kis farkincával, mikulásos rajzfilmbe kurvajólenne nem? De, jegyzi meg még utoljára egymás között a stáb, ajtó csukódik, következő ki vajon mit tud, megy vissza a kamera a színpadra, a fények rendeződnek, mondjuk háttal kezdeni mondatot ennyire hitelesen aligha, na nézzük csak.

 

 

A szarvassá változott fiú álmom apropóján eszembe jutott a pár évvel ezelőtti szent-magyar-értelmiségi álmom, ahol egy üvegkoporsóban lévő ezer éves mumifikálódott halottat lehetett megcsodálni, behorpadt szemüreggel, csontig aszott bőrrel, az volt a csoda benne, hogy a szája folyamatosan járt – még mindig. Vagyis fosta a szót hangtalan. Ezer éves magyar szófosás.