HARMADIK RÉSZ

♦ TARR HAJNALKA | NAPLÓ

Tudom, hogy azért nem nézitek a Trónok Harca kilencvenkilencedik részt mert meredtek a fb ra, hogy mikor jön a a hernyós hír! Namost, nem húzom az idegeiteket: a hernyó meglett mihelyst megittam a kávém!

Benne volt a lombok között. Történetesen lassul lassul, ami azt jelenti, hogy mégiscsak közeleg a bábozódás időpontja. Őszintén szólva annyira megörültem annak, hogy mégse tűnt el, hogy a kezembe vettem és hát kellemesen ruganyos kis teste van, ahogy az ember nyomkodja persze csak módjával, hideg sima bőre, olyannyira selymesen simácska (nem selymesen Simicska! Vigyázat! ), hogy muszáj volt az arcomhoz tenni. Ha kunkorodik, márpedig kunkorodik, akkor a kanyarban a teste tömörödik, és már már kemény. Az van hogy van elől hat lábacskája, amivel „slow motion”- ben kalimpál, egyértelmű, hogy oly rövidek a lábai, hogy könyökölni nem volna képes, se malmozni amikor unatkozik, de nyilván nem unatkozik, mivel eszik egész nap. Van hátul csipentős lába is, az dugó szerűbb, szépen körbefogja az ágat vele. Ma a bokon hagytam, és nem is lépett le estig.

Fotó: Pixabay

A kukacokhoz, és ezeken belül is leginkább a hernyókhoz való zsigeri, gyöngéd érzésekkel körbefont vonzódásom bölcsödés koromra nyúlik vissza. Nem emlékszem az első hernyóra, amivel találkoztam, de úgy képzelem szerelem lehetett első látásra. A hernyók mindent tulajdonságot kimerítettek, ami számomra elengedhetetlen egy őszinte elköteleződéshez: nagyon viccesek, nagyon cukik, inkább értelmezhetetlenek mint értelmezhetők, kimozdíthatatlanok a saját hernyóságuk igazságából, rendkívül fókuszáltak, jól láthatóan sikeresen kizárják a külvilág zavaró tényezőit egyetlen tevékenységben való maximális elmerülés érdekében, és ez a tevékenység az evés.

A hernyók nagyon viccesen mozognak, mert például vannak ugye akik araszolnak, fél masnit csinálva önnön magukból az ágon, aztán csík, aztán félmasni ismét, és aztán vannak azok a szenzációs darabok, akik minden egyes lépésükkor felágaskodnak a hátsó kis tapadókorongjukra körbenézni, amitől egy pillanatra félig szurikátává, félig pedig eltévedt turistává változnak. Vannak szőrösök, én az antennásokat bírtam talán a legjobban, és persze a színesek, de beértem a sima zöldet is, a lényeg, hogy oviba menet a markomba plüss állat gyanánt mindenképp legyen velem egy, amit aztán rátehettem az óvoda kertjében lévő tátikára, amig elmentem ledolgozni az óvodások ledolgozandó óráit lánclánceszterlánc énekléssel, kötelező alvással, festegetéssel anyáknapjára meg hasonlók. Az óvónők messziről kerültek ilyenkor, mert a hernyóért nem rajonganak a nők, ezt nem is értem, de erre most nem térnék ki.

Egy alkalommal a 11-es busszal tartottunk a Taurusz Gumigyár óvodája felé édösanyámmal, tömött busz, rengeli munkábaindulók, én állok, anyám mögöttem, kissé nekipaszírozódok az előttem ülő pasas combjának, amin hogy hogy nem váratlanul feltűnt egy kis zöld hernyó. Az arcizmaim megfeszültek, teljes énemet cunamiként öntötte el a birtoklási vágy, éreztem hogy nem történhet máshogy, mert ő az enyém, de a pasas szóval hogy mégis csak idegen, idegenekkel meg nem állunk szóba, anyám mögöttem, most kérjem meg őt, hogy kérje meg a férfit…közben peregnek a másodpercek, a hernyó meg araszol, a pasas nem látja, távolba réved, mi van ha szólok és ijedtében lesöpri magáról..és baja lesz..lopjam el simán, olyan közel van, észre sem veszi..de ha észreveszi..naszóval az lett, hogy összeszedtem minden bátorságom, és megszólítottam a fickót, hogy bácsi, odaadnád nekem

a kukacodat…na és innentől kezdve semmire nem emlékszem, ne is kérdezzetek.

2019.május 23.csütörtök 9h23perc. A felhők elvonultak, de továbbra is visszafogott az időjárás. A terráriumban semmi mozgást nem észlelek. (Ez kurvára nem meglepő, mivel csigákat tartok, nem pedig futóegereket. Szóval szinte már jó jel.) Reggelre minden csiga eltűnik, csak bizonyosok szeretnek elől maradni, ilyen például Szamanta, aki egyszerűen…szóval tudjátok ő az a típus akire azt mondják „living on the edge”. (peremen élő) Rendszeresen a terrárium tetejének szélén alszik, egyszerűen utolérhetetlen. A többiek viszont többé vagy kevésbé eltűnnek a fűcsomók legleglegtövében, feltapadnak láthattalan helyekre, minden reggel tehát kutakodnom kell, hogy megvan e mind. Szilárdot tegnap este láttam utoljára, amin eltűnt a földben, nem vitt magával hókitókit, mert bízunk a telepátiában, úgy érzem éppen perisztatikus mozgással előre halad, földet eszik és csík testén átküldve azt földet szarik.

Ma éjjel csigákkal álmodtam, sokkal, és tegnap is, mindegyik álmom arról szólt, hogy haza kéne vinni mind, de nem szabad, mert sok már nem jó együtt, meg arról, hogy vízbe kerülnek és ki kell őket menteni.

Elégedett vagyok magammal. Szorongani azon, hogy a bank elviszi a házad, vagy rosszul forr össze az eltört bokacsontod – az egyszerűen olyan..az nem is szorongás, az jogos aggodalom. Nade beszerezni csigákat OM, nézegetni őket ZEN és leveleket szedni nekik CSÍ ugyanakkor éjjel leizzadni azon, hogy jön még 100 és hova teszem és mi lesz velük és ha megfulladnak…na az már gyerekek…na az már ..valami.. szint. Szilárddal még nem álmodtam, Szilárdban bízok.

Juteszembe: kértétek, hogy nevezzem el a selyemhernyómat, oké, hát legyen, Hermiónénak kereszteltem el ha nektek is megfelel. Hermióne lassul és lassul de még mindig eszik, nem akar lepkévé változni, nem tudom, asszem muszáj lesz mélyinterjút készítenem vele, hogy mi gátolja őt ebben a lépésben, hogy esetleg ez egyfajta lepke infantilizmus, amikor nem akarnak felnőni és konfrontálódni a felnőttséggel járó drámákkal, így például partnerkeresés, petézés és halál. Megértem. Ma reggel a bokor tetején találtam, el se bújt, asszem előttem vállalja önmagát, ez megtisztelő, amúgy nekem jobban bejön hogy hernyó, szóval felőlem maradhat az, és egyelőre nem akarom felhívni a figyelmét arra, hogy így is rendkívül jó karmája van a többiekhez képest, mivel már rég megette volna egy gekkó, ha meg nem, hát …na elmesélem egy nap, nem most mert most fülel, hogy hogy is készül a selyem. Minden esetre köszönjük mindenki jól van, csatolok képet, Szilárd a személyiségi jogaira hivatkozva nem szeretné ha kiposztolnám a hült helyét, szóval nem teszem.

Aggódom. Hermióne ma reggel mozdulatlanul nyúlt el az ágon, egy kicsit tónustalan lett az amúgy sem kidolgozott teste, picit olyan renyhe tudjátok, mint az az osztálytárs fiú harmadikban akiről nem tudod levenni a szemed ahogy eszi a kis szendvicsét a padban és az egész olyan mint az a lufinyúl, amit kihisztizel anyádtól hogy vegyen meg minden alkalommal, amikor keresztezitek a városligetet, olyan homogénül feszes a teste, sehol egy szöglet, minden ívelt és kicsit fénylik is, vajon ha megbökném egy tűvel milyen magasra szökkenne belőle a víznyaláb, szóval hogy Hermióne egyszerre lett ilyen lufi, de közben mintha kissé belül beesett volna a saját testébe és ott lenne mint a zacc a kávé alján. Három pár első lábát kissé felemelve tartja, mint aki éppen tapsolni készült amikor pauzét nyomtak rajta, hátsókkal meg szépen kapaszkodik, alulról úgy néznek ki ezek a lábikók mint valami cipzár, amihez ha hozzáérsz szétnyílik, hogy aztán még feszesebbre zárjon. Hermiónéra nem számíthatok, nem beszélünk, oké, befordult, szar napja van, vagy csak emlékezik vissza vissza arra kurvabonyolult életére, amit a Nagy Zabálás tartott keretek között, lehet hogy visszafele számol, mennyi levelet is hetettem meg, és ha öt volnék, akkor az már egy fa, és akkor ha az egy fa, na azér az már sztori, és akkor végülis van egy majdnem-sztorim, szóval elkezdhetek elköszönni a hernyóságomtól, letettem valamit az asztalra. Hermióne hernyóságának haláloságyán hever ép és mereng. Azta. Azért ez kábé komolyabb mint egy férfivé / nővé operáltatás, mert ott leszámítva pár testrészt, mégiscsak maradsz ember, nem lesznek hirtelen szárnyaid, meg egyáltalán, nem lesz mindened tökéletesen más. Állítólag az utolsó hernyósági szakaszban már a selyemszáltermelő mirigyeit növeszti. Úgy képzelem, hogy nem növeszti, nő az magától mint a haj. Növeszted a hajad, kérdezik nem nem növesztem, egyáltalán nem,csak nő, ilyen lehet Hermióne selyemmirigye is, hogy oh fuck, elkezdődött, nőnek a selyemmirigyeim, feltartóztathatatlanul sodródok tehát a lepkeség felé, majd elragad valami gumó szövő tudatállapot, egyszercsak gubót fogok szőni, és a testem összerándul és lesz belőle egy barna kemény imágó, nem akarom jajaj, szegény Hermióne, azért ez rettenetes lehet, fut benned a program, pedig sztem ő szeret hernyó lenni, pláne most hogy egy komplett eperfalombon dekkol, pont most amikor végre révbe ért hernyóilag…amúgy szomorú látvány az egész, mert a whole lomb csügged, minden levél annyira lóg mint azokon a vékony csupakézláb kamaszfiúk vállán a karok..akinek összezárt lábuknál fogva tenyerem közé kapnék és megsodornék odavissza, hát fel tekeredne rájuk a kar majd vissza, szóval minden lóg, az eső lába, Hermióne identitása, a levelek, lóg ezenkivül még a levegőben két munka leadása is, szóval mennem kell, a csigák, ja a csigák bebújtak a földbe, kettő van csak elől, Szamanta persze az egyik naná, mert ő egyszerűen nem bír magával, ez is aggaszt most mi van, miért mennek be a földbe, talán nem jó nekik itt mégse, hú de nem bírom a talánokat, erről majd írok egyszer. Talán.