alacsonyabbrendű lázadás
♦ TAKÁCS NÁNDOR / VERS
Az ugróvillások és ászkarákok gyűrűjében
a sáska megáll és körbefordítja fejét. Az
avarból élénkül a kiáramlás, az árnyékban
mozgolódnak az átmeneti alakok. Eső és
hideg sem tartóztatja őket, amikor szabad
folton gyülekeznek, hogy hallgassák az
egyenesszárnyú szavait: „Ki vagyok én,
hogy középen állok? Talán hangosabban
taposom a sarat, vagy rágásom feltűnőbb
a leveleken? És kik vagytok ti mind, rothadó
rétegek alatt, akik nekikeseredve pusztítjátok
a föld gyökereit? És a farkas- és a kövi pókok,
akiktől rettegtek éjszaka, hol vannak most, melyik
kő alatt lapulnak? Léptetek hangjára miért nem
jönnek lakmározni nyamvadt testetekből? Azt
mondom, akad valaki, akitől rettegnek ők is.
Már közelednek léptei a vízmosásban, szeme
fürkészi az aljnövényzetet. Ha egyszer megáll,
felfordítja a földet, kirázza rétegeiből, amit
csak talál. Várjátok a földrengés után a fázisok
végső fázisát, a csendet. A nyugalmat, melyről
nem tudjátok meg, hogy nyugalom. A semmit,
amit hála az időnek, már nem kell megértenetek.”
(kép: Aatoth Franyó: Ajándékozott tavacska, 2022 olaj/vászon, 33x41cm, – Várfok Galéria)
írásaim
♦ TAKÁCS NÁNDOR