Igy aztán amikor Ilonka néni unokája, a magyar alternatív művészet és még sok más minden kimagasló alakja, Müller Péter Sziámi – ugye nem kell bemutatnom? – versekben megkomponált családtörténetét a kezembe vettem, lapoztam is azonnal a huszadik oldalra, hogy a „Nagyi” című kompozícióból bő félévszázaddal később megismerhessem Ilonka nénit unokája, saját családja tükrében.

Nyolc oldalnyi szenvedélyes megemlékezést találtam, ide-oda ugráló történetmesélést, amilyet a világirodalomból nem ismerek hasonlót, egy rég meghalt nagymamához íródott őszinte szerelmes ódát. Ilonka néni tehát valóban az a mélységesen humánus csoda volt, akinek tisztelték a felmenőim.

A kötet olvasása előtt megkérdőjeleztem a versformát, csak úgy, elvileg, az utolsó soroknál – „Időnk, hogyha van, már együtt telik./Most a régi ő meg a régi én/lógunk a falon egymás hűlt helyén.” – lehurrogtam magam: ez igen!, csettentettem. Szeretem a verseket, de módjával. Itt-ott egyet, talán mert teljesen hiányzik belőlem a tehetség saját alkotáshoz. Gondoltam is, hogy kétszázhetven oldalt versben, rövidebb prózabeiktatásokkal, talán csak hónapok leforgása alatt fogok elolvasni. Ehhez képest a könyv családregény részét, az első bő száz oldalt, kiolvastam alig több mint egy nap alatt, annyira izgalmas volt az ismerkedés egy népes és nem tradicionális síneken futó családdal. Segítséget nyújtott és kedvet csinált az alapvetően szeretetből és toleranciából táplálkozó hang, a gyengéd irónia, a tragikus események elbeszélésénél sem kétségbeesett, inkább elfogadásra bátoritó hozzáállás.

A könyv második fele ügyesen összeállított archívum. Szöveggyűjtemény a család fonalán, hiszen a családhoz fűződő kötelék mindent behálóz Müller Péter Sziámi életében és művészetében. Gyerekversek a hat gyereknek, mellettük, vagy közéjük beékelve évtizedekkel korábban irt dalszövegek, amelyek ma is megállják a helyüket, és valóban illenek is oda, ahol az olvasó rájuk bukkan, vagy történelmi emlékek, mint például a nyúlfarknyi, de nagyon ötletes „Szeretlek” Lech Wałęsaról. Müller Péter Sziámi a biológiai és az ideig-óráig apai szerepet játszókon túl az író, dramaturg és forgatókönyvíró Müller Péterben, édesanyja férjében találta meg nem csak az apát, hanem egy kitűnő társszerzőt, alkotótársat is. Több mint száz oldalon szerepel a könyvben Müller Péter mint Papa és mint három alapvető, Tolcsvay Lászlóval hármasban irt daljáték társszerzője. „Mária evangéliuma”, „Isten pénze” és „Beszterce ostroma”, amelyekből a könyv idéz részleteket, mivel a szövegkönyvek nyomtatásban már nem kaphatóak. Az utolsó fejezet Nonóé, a feleségé, aki a három legkisebb gyerek anyja és akivel a költő tartós házasságban él. Neki dedikált, lendületes dalok, időnként több családtag ihletett részvételével, mint az „Én úgy szeretem”. Ahol a szerző a versekből született dalok youtube-linkjét is beiktatta, meghallgattam a zenés-énekes feldolgozást és sok örömöm származott belőle. Az eddigi félfüles, felületes hallgatásnak vége, mert a könyv megtanított elmélyedni MPSz verseiben, a minden soros meglepetésekben és az apró, de nem ezért kevésbé értékes, folyamatosan feltáruló felfedezésekben, amelyeket a költő gondolatai nyújtanak.