Olvasási idő 6 perc

drága nóra

♦  RÉNYI ANDREA | NEKROLÓG

Mások fognak majd írni róla. Az évek során sokan fognak még megemlékezni a személyéről, néha csak gondolatban vagy egy-egy kiejtett szóval, de hogy Pálmai Nóra neve nem fog feledésbe merülni, abban biztos vagyok. Akik szeretettel, megértéssel, segitőkészséggel, tehetségüket önzetlenül mások rendelkezésére bocsájtva, mosolyogva, tárt karral és szivvel közelednek az emberek felé, sokáig élnek, ha nem is mindig itt, közöttünk.

Nem álltam vele szoros kapcsolatban, személyesen csak 2003 és 2007 között találkoztunk rendszeresen Rómában, utána már csak üzengettünk hébe-hóba, de soha nem veszitettem szem elől, mert sokat köszönhetek neki és soha semmit sem azért adott, hogy lekötelezzen. Maradt tehát az őszinte hála és az élénk érdeklődés az azóta sokszor gyökeresen megváltozott sorsa, pályafordulatai iránt.
Pálmai Nóra februárban töltötte volna be ötvenkettedik életévét, de mától kezdve már csak múlt időben beszélhetünk róla. Férje, három gyereke, tágasabb családja, barátai, ismerősei, tanitványai őrizni fogják a mosolyát és mindazt, amit megtanitott nekik, nekem is, aki pedig jóval idősebb voltam és egyre idősebb leszek nála.
Pálmai Nóra bölcsész volt, irodalomkritikus, Rómában szerezte meg a doktorátusát, Szegeden tanitott az egyetemen, majd Budapesten lett gimnáziumi tanár. Megszakitásként hat évet dolgozott a Római Magyar Akadémián, ahol szervezett egy müforditói mühelyt passzióból forditó magyar és olasz anyanyelvüek számára. Két kézzel szórta az ötleteket és dolgozott a megvalósitásukon. A részvevők, a kollektiva munkái az Akadémia által szponzorált és a Podium Pannonicum nevet viselő könyvsorozatban jelentek meg nyomtatásban, de szerkesztett külön publikációkat is elsősorban a forditói mühely versforditásaiból. Meghivta az Akadémiára a forditott szerzőket egy-egy nagyon kellemes és szinvonalas estre. Egyike voltam a forditói mühely szerencsés és boldog tagjainak, tanultam ott annyit, hogy később belevághassak a müforditásba olasz kiadók megbizására.
Pálmai Nóra vérbeli kulturmunkás volt és kitünő szervező. Egyben nagyon tehetséges pedagógus is, aki szétágazó, mélyen gyökerező ismereteit mindig tiszta szivvel bocsájtotta rendelkezésre.
Évek óta Brüsszelben élt a családjával és ott is megtalálta a helyét: egy nagyon különleges, eredeti ötletre alapozott varrómőhelyt hozott létrem ahol fiatal növendékek tucatjait avatta be a szabás-varrás titkaiba rongybabák, szövetekből készült mesevilágok létrehozásán keresztül.
Megpróbálkozott müforditással és irással is: még Rómában leforditotta Polcz Alaine „Asszony a fronton”-ját, amelyet a Stango kiadó adott ki, és alig egy éve jelent meg a Cser könyvkiadónál „Margó és a titkos varrómühely” cimü egyedi ötletalapon álló és nagyon szépen illusztrált mesekönyve.
Fájdalmas a tudat, hogy mennyi mindent tehetett volna még. Marad a hálás köszönet azért, amit kaptunk tőle, és szomorúan szép emléke. Drága Nóra, jó utat!