Olvasási idő 13 perc

circeo

Amikor bűnügyekről beszélünk, a megvitatás központjában mindig csak az elkövető és az áldozat áll. Néha bekerülnek a körbe az áldozat hozzátartozói is, ha rátermetten aktiv szerepet vállalnak. A bünöző hozzátartozóit illedelmesen kifelejtjük, a hallgatást többféleképpen lehet értelmezni, de pozitiv árnyalata aligha van.

Bő tiz éve tanitottam már egy magán nyelviskolában a római Trieste kerületben, amikor egy húszvalahány éves, káprázatosan szép lány iratkozott be hozzám magán németórákra. Szolidan öltözve, tisztán, éppen csak a szemét kifestve jött el az első nyelvórára, de meglepően erős izzadságszagot árasztott magából. Gondoltam, hogy talán nem akart elkésni és futva érkezett, de ez az izzadságszag vette körül a rákövetkező órákon is, amikor pedig mindig ugyanolyan tisztán és netten nézett ki. Téveszthetetlenül frissen mosott ruha volt mindig rajta és úgy általában minden porcikájából sugárzott a gondos testápolás, de az izzadságszag félreérthetelenül és bántóan rombolta az egyébként sztáreffektust. A lány magas volt, tökéletes teste harmónikusan mozgott, dús, hosszú, hullámos fekete haja gyönyörüen keretezte be kifogástalan vonásokkal megrajzolt arcát. A nagy, sötét, mediterrán szemekre nem is kellett volna kontúr, valószínűleg csak azért rajzolta oda, hogy még gondozottabb külsővel rendelkezhessen. Igy aztán az izzadságszag végleg megmagyarázhatatlannak tünt.

Kép: Andrew Wyeth – The Lone Gull, 1948. aquarell/papír, 14 x 20 in. (35.6 x 50.8 cm). Christie’s, New York

A lány érdekes keresztnévvel, de egy meglehetősen gyakori olasz vezetéknévvel mutatkozott be, és a német nyelvtudását szerette volna annyira felfejleszetni, hogy megirhassa a bölcsész diplomamunkáját. Nem volt nyelvtehetség, lassan haladtunk, tudta is ezt magáról és védekezésként az olasz irodalom iránti szenvedélyét hozta fel, hogy a német csak egy rövid kitérő, a diploma után az anyanyelve irodalmával akar majd foglalkozni. Már nem emlékszem, hányadik találkozásunkkor történt, amikor elárulta, kinek volt a huga. Arra sem emlékszem, miért vallotta be, és a pontos reakciómra sem a hirre, de feltehetőleg megnyugtatóan hatott rá, ugyanis attól kezdve nem éreztem többé az izzadságszagát. Merem remélni, hogy azért nem izzadt többet a társaságomban, mert identitásának bevallása után úgy érezte, hogy nem kell tartania a nem elfogadástól. Az cáfolhatatlan, hogy a tanár-tanitványviszony egy másik sikra került át, egy ha nem is baráti szintre, de megértőre, barátságosra, ami biztosan megnyugtatta a nagyon sokféle, köztük feltehetően számos elitélő, távolságtartó, esetleg félelemmel átszőtt reakció után, amivel önhibáján kivül kora serdülőkora óta számolnia kellett.

1975 szeptembere végén egy megrázó hirre ébredt a római Trieste kerület, és egész Itália: előző este egy nagyon szép és hangulatos utcában leparkolt kocsi csomagtartójából valaki segitségért kiáltott és kopogtatott, és amikor a rendőrök felnyitották a kocsit, egy majdnem holtra vert lányt emeltek ki és egy másikat, aki akkorra már nem élt. A két lány egy másik, kevésbé jómódú kerületből származott. 19 és 17 évesek voltak, és két nappal korábban beleegyeztek egy randevúba három, a Trieste kerületben felnőtt, a kerület exkluziv iskoláiba járt gazdag család sarjaival, akik levitték őket az egyik fiú családjának a villájába a Rómától száz kilométer távolságra található, gyönyörü San Felice Circeo tengerparti üdülőfaluba. A villában töltött időt a 19 és 22 év közötti fiuk a lányok szisztematikus kinzására, megerőszakolására használták fel, amibe az egyik belehalt, a másik túlélte, hogy aztán testileg és lelkileg megnyomorodva haljon meg alig negyvenhét évesen. A szélsőjobboldali formációk tagjaiként ismert három fiú szinte felfoghatatlan kegyetlenségének jele volt az is, amikor az autót leparkolták a halott és a halottnak hitt, de még életben lévő lánnyal, elmentek nyugodtan vacsorázni egy vendéglőbe. Késő este volt már, amikor valaki értesitette a rendőrséget, az egyik fiúnak sikerült megszöknie, a másik kettőt reggel tartóztatták le.

A történetet, elsősorban a politikai és társadalmi hátterét, többször feldolgozták, köztük Edoardo Albinati a „La scuola cattolica” („Katolikus iskola”) cimü nagyregényében, amivel 2016-ban elnyerte a legnevesebb olasz irodalmi dijat, a Strega-t. A könyvből filmet is forgattak Stefano Mordini rendezésében 2021-ben, a film magyarul is elérhető a Netflixen (https://www.netflix.com/watch/81559019?trackId=255824129…) , és egy sorozat is született a témában.

A három gyilkos közül, akik a köznyelvben, mint a „Circeo mészárlás szörnyetegei” ismertek, csak egy ül még börtönben, mert egy rövid és részleges szabadságolása alatt 2005-ben újabb két nőt gyilkolt meg, és igy kétszeri életfogytiglanra itélték. Közel félévszázaddal ezelőtti letartóztatása óta a gyilkosságokon kivül a különböző börtönökben, ahol büntetését töltötte, elkövetett sok más büntettet is. Pedig egy nagyon tisztességes, törvénytisztelő, szeretetteljes, összetartó és mélyen hivő család elsőszülöttje, az évtizedekkel ezelőtti németóráim növendéke pedig a család negyedik gyereke, a legkisebb testvér.

Egy idő után kezdtem bejáratos lenni a családba, növendékem meghivott, hogy a saját környezetében folytassuk a nyelvtanulást. A család a circeoi tragédia után elmenekült egy távoli római kerületbe, de a nyolcvanas évek közepén visszatért a régi lakásba a Trieste kerületbe. Én ebben a lakásban ismertem meg a nagyon kedves, halkszavú, bölcsészdiplomás anyát, és pár perc erejéig az apát és a többi két testvért is. Akkoriban mindent megpróbáltak, hogy bátran szembenézzenek a tragédiával, felvállalták sorsukat, nem tagadták meg, hanem rendszeresen látogatták a távoli börtönökben is hozzátartozójukat, aki tönkretette az életüket. És reménykedtek a változásban. Nem volt egyszerü, fájdalommentes és olcsó sem. Harminc éven keresztül, amig a circeoi szörnyeteg ismét gyilkolt: a két nőt. Akkor valami végleg megszakadt bennük és ország-világ előtt levették a kezüket róla, immár abban a megalapozott hitben, hogy menthetetlen.

A kedves, kultúrált és gyönyörü, de a bátyja miatt minden magabiztonságot nékülöző lányról nincsenek friss hireim, én 1990-ben otthagytam az oktatást és igy megszakadt sok fonál, többek között ez is. De nemrég felismertem, bár másik vezetéknév alatt fut, mint két könyv szerzőjét, amit egy kisebb római kiadó adott ki a 2010-es években. A szerző fényképe a kiadó oldalán egyöntetüen a régi tanitvány immáron ötven körüli, de még mindig nagyon szép arca. Ha a saját vezetéknevét használta volna, nevesebb kiadók is boldogan adták volna ki, nagy példányszámban. Bizonyos közegekben a hiresség vagy hirhedtség egyformán gyümölcsözik. Becsületére legyen mondva, hogy nem használta ki ezt az életében talán egyedüli előnyt, amit családja tragédiája kínált volna.